logo

XXII September AD

Menekülés.

Közben az udvart, amelyből szobája nyílott, annyira ellepte és feltöltötte a hamuval vegyes tajtékkő, hogy ha még tovább is a hálószobában marad, nem tud kijönni. Ezért felkeltették, s visszatért Pomponianus és a többi virrasztó társaságába. Közösen megbeszélik, hogy a házban maradjanak-e, vagy a szabadban járkáljanak; mert a gyakori és erős földlökésektől meginogtak a házak, és mintha kimozdultak volna helyükből, ide-oda hajladoztak.
A szabad ég alatt viszont a tajtékkövek hullásától kellett tartaniuk, bár ezek könnyűek és likacsosak voltak. Így azután, összehasonlítva a veszélyeket, az utóbbit választották; nagybátyám, mert az erősebb érv a gyengébbet, a többiek, mert a nagyobb félelem a kisebbet győzte le bennük. Párnákat tettek a fejükre, és kendőkkel lekötözték; így védekeztek a kőeső ellen.

Máshol már felkelt a nap, ott sötétebb és sűrűbb volt az éj, mint bármikor; csak lángcsóvák és különböző fényjelenségek enyhítették. Elhatározták, hogy kimennek a partra, és közelről nézik meg, lecsillapodott-e már valamennyire a tenger; de még mindig viharos és haragos volt. Ő egy leterített vitorlára heveredett, s újra meg újra hideg vizet kért és ivott. Mikor azután a lángok és a kéngőz, a lángok hírnöke miatt a többiek futásnak eredtek, ő is felkelt. Két szolgájára támaszkodva felállt, de nyomban összerogyott; gondolom a sűrű gőz akadályozta a légzésben, és elzárta légzőcsövét, amely amúgy is beteg, szűk volt, úgyhogy gyakran fulladozott.

Mikor harmadik napon, az utcán, amelyet utoljára látott, visszatért a nappali világosság, megtalálták a testét, épen, sértetlenül, úgy felöltözve, ahogy volt. Külsejéről inkább alvónak, mint halottnak látszott.”
Vastag réteg lepi el...A forró lapilli egyre vastagabb réteggel borítja az utcákat, sokan át sem tudnak gázolni rajta. Ők házakban keresnek menedéket az égből hulló veszedelem ellen. A szállongó anyag betör a házakba is, maga alá temet élőt és holtat. Egy kutya fut a még menekülő emberek nyomában, lábait örök futásba merevíti az égből hulló hamu és por. Egy kisgyermeket anyja menekít, mindkettejüket beborítja a szürke forróság.
Akinek mégis sikerül átlábalni az egyre vastagodó lapilli rétegen, annak a tenger akadályozza menekülését. Vihar támad, ide-oda dobálja a kicsi csónakokat. Többméteres hullámokat látni. A földlökések hatására a tenger visszahúzódik, majd hatalmas hullámokban ismét előretolul.

romaikor_kep



Éjszaka Herculaneum végveszélybe kerül. A tengerparton fiatal szerelmespár sétál, a hold fényénél jól kivehető ölelkező alakjuk. Kis idő múlva a nő kibontakozik az ölelésből, ujjával a Vezúv felé mutogat. Ijedten bámulnak, a hegy tetején, vastagon kiáramló felhőt figyelik. Egy rabszolga tépelődve forgatja kezében pecsétjét, ez az ő személyi igazolványa. Rajta a neve, társadalmi státusza. Nem tudja eldönteni, mit tegyen.
Ha elmenekül, és magára hagyja a gazdái által rábízott villát, sohasem fogják felszabadítani. Ha nem menekül, esetleg veszélybe kerül az élete. Végül marad, a vihar elől egy csónakházba bújik, ahol már többen is várják sorsuk beteljesedését. A feltámadó szél erre sodorja a vulkán mérges gázait, rövid időn belül mindnyájan megfulladnak. A fiatal párt a tengerparton éri utol a végzet, a férfi még holtában is öleli a nőt, testüket beborítja a hamueső.

Éjféltájban hatalmas lángoszlopok csapnak ki a tűzhányóból, megindul a Vezúv oldalán a vörösen izzó lávafolyam. Akkorra már Herculaneumban nincs élő ember, a mérges gázok megölték őket. Reggel hat órára elborít ott mindent a vulkáni iszap. A híg, folyékony áradat minden kis szegletbe behatol, hogy azután megmerevedve tárolja épségben a múltat a jövőnek.



Forrás:
http://efike.nyiltan.com/modules.php?name=News&file=article&sid=107