logo

IX December AD

Földrengések az ókorban.

„Mégis mozog a föld” - Kis-Ázsiában



A történetírók politikatörténetet írtak. Kevés figyelmet szenteltek a természeti katasztrófáknak, általában akkor emlékeztek meg ezekről, ha az események valamilyen politikai következménnyel jártak. Tacitus alig néhány sort szentelt a Vezúv Kr. u. 79. évi kitörésének, amely Itália egyik legvirágzóbb vidékét tette lakhatatlanná, három várost törölt el a föld színéről, s tízezreket ölt meg. Pedig rendelkezésére álltak az ifjabb Plinius levelei, amelyekben szemtanúként olyan pontossággal és alapossággal emlékezik meg az eseményekről, hogy a levelek alapján a mai vulkanológusok pontosan rekonstruálni tudják az eseményeket.

A Földközi-tenger egész medencéjében, és különösen a keleti területeken, nagy a szeizmikus aktivitás. Anatólia (Kis-Ázsia) partvidékének nincs olyan városa, melyet ne fenyegetnének földrengések. Ez egyetlen történelmi korban sem volt másképpen, mégis aránylag kevés leírás maradt ránk a klasszikus ókorból.
Földrengésekről való megemlékezéseket elsősorban természettudósok, geográfusok munkáiban találunk, Strabón (Kr. e. 64-Kr. u. 19) és az idősebb Plinius (23-79).


Katasztrófák az ókor és a középkor határán.


A térség legnagyobb földrengés katasztrófái Syria fővárosát, Antiokhiát (a mai törökországi Antakya) érték.[...] A várost és egyben az egész Anatoliát sújtó legszörnyűbb katasztrófa az 526. évi földrengés volt. Ennek Malalas a szemtanúja lehetett. A földrengés májusban történt, húsvétkor, késő este, amikor a városlakók zöme a házakban vacsorázott. A település zsúfolva volt zarándokokkal. A földrengés következtében szinte a teljes város romba dőlt, amit csak súlyosbított a hatnapos tűzvész is.[...] Három nappal a katasztrófa után, vasárnap állítólag a Kereszt alakja jelent meg a város felett, és egy órán át láthatták az imádkozó emberek. Az utórengések végül 528-ban egy újabb jelentős rengésben kulmináltak, mely 5000 emberéletet követelt. Ezt követően pedig olyan kemény tél köszöntött be, hogy a mediterrán várost hótakaró borította be. A város nevét ezután Theupolisra változtatták: Isten városa.[...]


Az isteni és világi segítség

A császárkor minden komolyabb katasztrófája után az uralkodó anyagi segítséget nyújtott az újjáépítéshez. Legátusokat küldtek a helyszínre a károk felmérésére, előfordult, hogy maguk a legátusok is adakoztak saját vagyonukból.
A központ nem reagálhatott olyan gyorsan, mint manapság, ezért a császár nem a mentésben, inkább az újjáépítésben segíthetett. A közvetlen pénzadományozás mellett gyakori volt, hogy bizonyos adókat elengedtek. A Kr. u. 17. évi földrengésben a leginkább károsult Sardeis 10 millió sestertiust kapott, és elengedték a városnak az államkincstár felé fennálló tartozásait. A kevésbé sérült városoknak 5 éves adómentességet biztosítottak. Előfordult, hogy a császár fizette a középületek helyreállítását.


A földrázó istenek


Az ókorban több tudományos elmélet létezett a földrengések megmagyarázására. Ezek nagyobb részt helytelenek voltak. A rengéseket ezek nem tudták előre jelezni. Nem csoda, hogy a lakosság földrengés idején az istenekbe, majd Istenbe helyezte minden reményét.
A görögök Poseidónt tartották a földrengések okozójának.[...] A rómaiak Vulcanust tekintették a földmozgások előidézőjének, de van olyan adatunk, hogy a földrengés után „sive deus sive deá”-hoz címezték imáikat és áldozataikat, a formula jelentése: akár isten akár istennő, mivel nem lehet tudni, hogy melyik istenség okozta a földrengést. A Krisztus utáni időkben a keresztényeket okolták még a földrengésekért is.[...]

A városok lakói mágikus eszközökkel is próbálták megvédeni lakóhelyüket. Antiokhiában a Kr. u. 37. évi földrengés után egy földrengés elleni „telesmá”-t állítottak fel: egy oszlopot, „megrázhatatlan, megdönthetetlen” felirattal, melynek a tetejére egy mellszobrot helyeztek. Ez lett volna hivatott a várost megóvni a földrengésektől - mint látjuk, kevés eredménnyel. (Maga a telesma szó arab-török közvetítéssel került a magyar nyelvbe, talizmán alakban.)



Tóth Anna Judit



Forrás:
http://www.historia.hu/archivum/2000/0003toth_anna.htm