logo

XXII Aprilis AD

A második Siciliai rabszolgafelkelés kirobbanása

A cimberek elleni hadjárat idején a senatus Mariusnak felhatalmazást adott arra, hogy a tengeren túli népek közül is toborozzon segédcsapatokat. Ennek értelmében Marius Nikomédés bithyniai királytól is segítséget kért. Ez azonban azt válaszolta, hogy alattvalóinak többségét a római adószedők rabolták el, s azok szerte a provinciákban rabszolgasorban sínylődnek.

A senatus erre azt a határozatot hozta, hogy a római néppel szövetséges államhoz tartozó szabad ember nem lehet rabszolga, s a helytartók kötelessége az ilyen személyek szabadon bocsátásáról gondoskodni.
Ekkor történt, hogy Licinius Nerva, Sicilia propraetora a határozat értelmében számos rabszolgát bírói eljárás alapján felszabadított. Néhány napon belül több mint nyolcszázan szerezték így vissza szabadságukat, s a sziget minden rabszolgája feszülten várta felszabadulását.

De a gazdag polgárok felkeresték a propraetort, és felszólították, hogy álljon el akciója folytatásától. Lehet, hogy pénzzel vesztegették meg, lehet, hogy csak jóindulatukat ígérték meg neki, ő mindenesetre abbahagyta addigi, buzgó tevékenységét, s a szabadság reményében eléje járuló rabszolgákat goromba szavakkal visszaküldte gazdájukhoz. A rabszolgák erre összebeszéltek, tömegesen elszöktek Syrakusaiból, és a Palikoi istenpár ligetébe menekültek. Itt állapodtak meg a fegyveres felkelésben.
A felkelők egy része a harc közben elesett, egy másik része pedig, akik féltek az elfogottakra váró kínhaláltól, maguk vetették le magukat a szikláról. Így sikerült végezni a szökött rabszolgák első felkelésével. - Mikor a katonák már hazatértek, híre érkezett, hogy mintegy nyolcvan rabszolga meggyilkolta gazdáját, a lovagrendű Publius Cloniust, s a gyilkosok máris további rabszolgákat gyűjtenek maguk köré.

A hadvezér azonban - környezetének helytelen tanácsára - katonáit már elbocsátotta, s ezzel a halogatással időt adott a felkelőknek állásaik megerősítésére. A vele maradt katonákkal mégis megtámadta őket, átkelt az Alba folyón, elkerülte a Kaprianos hegyen állomásozó felkelőket, és Hérakleiába vonult. Híre ment a hadvezér gyávaságának, hogy nem merte a rabszolgákat megtámadni, s ez egyre több rabszolgát bátorított a felkelésre. Az összesereglett tömeg minden rendelkezésre álló fegyverrel csatára készült.

Egy hét leforgása alatt nyolcszáznál is többen ragadtak fegyvert, és számuk egyre duzzadt, nemsokára elérte a kétezret. Amikor a helytartó Hérakleiában értesült a felkelés egyre növekvő méreteiről; Marcus Titiniust bízta meg a sereg vezetésével, és hatszáz, Hennában állomásozó katonával a rabszolgák ellen küldte.
Ez azonban - mivel a seregek létszáma és a terep a rabszolgáknak kedvezett - a csatában vereséget szenvedett. Sok római katona elesett, a többiek fegyvereiket eldobálva nagy nehezen menekültek el. A felkelők a győzelem által rengeteg fegyverhez is jutottak. Egyre elszántabban küzdöttek, s a rabszolgák további jelentős részét bírták rá a csatlakozásra.



Diodóros: Bibliothéké historiké [Történelmi könyvtár] 36.3.1-3, 6, 4.1-3.