logo

XXII Aprilis AD

Gallia vízrajza

Gallia vízrajzát az éghajlati adottságok határozzák meg. Északon, a Párizsi-medence vízrajzi tengelyé­nek számító Sequana (Szajna) a nedves, kiegyenlített óceáni klímának köszönhetően egész évben hajózható (hossza 777 km, vízgyűjtő területe 75 374 km²). Gallia leghosszabb folyója a Liger (Loire) (hossza 1004 km, vízgyűjtő területe 117 356 km²), amelynek vízjárása jóval ingadozóbb. Még szélsőségesebb vízjárás jellemzi a mellékvizeit a hegyvidékekből összegyűjtő Garumnát (Garrone), amely­nek hossza 647 km, vízgyűjtő területének nagysága 55 846 km².

Az ókori Gallia legjelentősebb folyója a Földközi-tengerbe ömlő Rhenus (Rhône) volt, melynek bár hossza ugyan éri el a Loire, sőt, a Szajna hosszúságát sem, jóval több vizet szállít azoknál, átlagos vízhozama együttvéve meghaladja az előbb említett három vízfolyásét (hossza 812 km, vízgyűjtő területe 95 500 km²).

A Rhône-t alapvetően négy, egymástól jól elkü­löníthető szakaszra lehet osztani: az alsó, a középső, a felső, és a magashegy­ségi szakaszra, amely azonban egybeköthető a felső szakasszal. Az alsó szakaszon annyira lelassul a folyó, hogy nagy szige­teket hoz létre. Még ezen a szakaszon is viszonylag mély völgyben fut, így csak kis mértékben tudja építő munkáját végezni. Ezen a szakaszon a Francia-középhegységből és a medi­terrán hatás alatt lévő alpesi vidékekről folyó bővizű folyók növelik vízhozamát.
A Rhône végül kiter­jedt deltatorkolattal a Földközi-tengerbe (Bouches-du-Rhône). A franciául Camargue-nak nevezett vidék Nyugat-Európa legnagyobb deltatorkolata (930 km²). A Durance és a Rhône összefolyásánál terül el a Crau alluviális síksága (550 km²), Strabón leírása szerint „kőmezőnek nevezik természeti sajátossága alapján, mert tele van tenyérnyi kövekkel s ezek közt olyan fű terem, amely a nyájak számára bőséges legelőt biztosít, közben pedig tavak, sósforrások vannak, és kősó” (IV.1.7. C 182).