logo

XX Junius AD

Tolmácsok (interpretes)

Az előbb idézett Cicero-szövegben is szó esett arról, hogy a tolmácsokat a senatus választotta. Jelentőségüket jól mutatja, hogy amikor Athénból három filozófus érkezett követségbe Rómába, akkor a tolmácsi feladatokat egy senator látta el. Gellius írja, hogy „az atheniek az Oropus földúlásáért rájuk kivetett birság leszállításának kieszközlésére" három filozófust „küldtek a római tanácshoz:


„Az említett bölcsészek az academicus Carneades, a stoicus Diogenes s a peripateticus Critolaus valának. Valóban a senatus elé bebocsátást is nyertek s ott tolmácsuk (interpres) C. Acilius tanácsos (senator) volt. A római szerző még azt is hozzáteszi, hogy a senatusban való megjelenésük előtt mindannyian szónokoltak még a nép előtt is, különböző stílusban, s „e három bölcsész mindegyike csodálat tárgya volt a saját előadási módjában megnyilvánuló szónoki képességeért. (Gellius, 6, 14)


Ez a küldöttség Kr. e. 155-ben érkezett Rómába. Ekkor még élt az idősebb Cato, aki - Plutarkhosz szerint - nem nézte jó szemmel, hogy a görög filozófusok lenyűgözik a római ifjakat:

Cato már igen öregember volt, amikor követség érkezett Athénból Rómába [...] A leginkább tudásvágyó ifjak azonnal hozzájuk siettek, hogy hallgassák és csodálják őket. Karneadész (aki ekkor az athéni Akadémia vezetője volt - megjegyzés) megnyerő egyéniségével, lényének ellenállhatatlan vonzóerejével és hírnevével, amely méltó volt tehetségéhez, igen nagy és lelkes hallgatóságot gyűjtött maga köré, és mint a sodró erejű szél, úgy töltötte be az egész várost. Híre ment, hogy egy csodás tudású görög férfiú, aki mindenkit lebilincsel és hatalmába ejt, olyan lelkesedést kelt az ifjakban a tudomány iránt, hogy lemondanak minden más élvezetről és szórakozásról, s csak a filozófiáért rajonganak. Tetszett ez a rómaiaknak [...]
Catót azonban kezdettől fogva bosszantotta, hogy a tudományszomj elárasztotta a várost, s tartott tőle, hogy az ifjak becsvágyát majd csak ez foglalkoztatja, és többre becsülik az ékesszólással, mint a hadjáratokon vitézi tetteikkel szerzett dicsőséget. Mikor aztán a filozófusok híre mindinkább betöltötte a várost, és egy előkelő férfiú, Caius Acilius azzal a kéréssel állt elő, sőt engedélyt is kapott rá, hogy a filozófusok beszédeit a senatusban tolmácsolhassa, Cato eltökélte magában, hogy szépszerével eltávolít minden filozófust a városból.
Szólásra jelentkezett a senatusban, és megrótta a hatósági személyeket, mert szerinte a követek hosszú ideje tétlenül tartózkodnak a városban, s hozzá még a követség tagjai olyan emberek, akik mindent el tudnak hitetni, amit csak akarnak. A lehető leggyorsabban meg kell vizsgálni ügyüket, mondotta, és határozni kell sorsukról, hogy aztán a követség tagjai visszatérhessenek iskolájukba, és a görög ifjúságot oktassák, a római fiatalok pedig továbbra is csak a törvényekre és elöljáróikra hallgassanak"
(Plutarkhosz, Cato, 22.)
(Máthé Elek fordítása.)


Acilius egyébként nem volt jelentéktelen senator. Kiválóan tudott görögül, és ezen a nyelven írta meg a rómaiak történelméről szóló művét is egészen a Kr. e. II. század kezdetéig, amelyet aztán egy másik történetíró, egy bizonyos Claudius latinra is lefordított. Acilius tehát, ahogy írói munkássága is mutatja, minden bizonnyal a rómaiak philhellén irányzatához tartozott, ezért is vállalkozott a követek beszédének tolmácsolására.
A tolmácsok pedig általában olyan személyek voltak, akik hadifogolyként vagy más úton-módon tökéletesen birtokolták az adott nyelvet, társadalmi státuszuk azonban alacsonyabb volt, mint például Aciliusé.

Nem minden esetben használtak azonban tolmácsot, a görög nyelvet ugyanis használhatták a Curiában. Suetonius jegyezte föl Claudiusról, hogy „a senatusban, gyakran összefüggő beszédben, görögül válaszolt a követeknek." (Suetonius, Claudius, 42)

Neróról pedig tudjuk, hogy a trójaiak és a rhodosziak ügyében görögül szólalt föl a senatusban: „Consuli tisztségét betöltő apja előtt Bononia lakói érdekében latinul, a rhodusiak és iliumbeliek érdekében pedig görögül mondott védőbeszédet:
(Suetonius, Nero, 7.)
(Kis Ferencné fordítása.)


Forrás: Takács László - A római diplomácia