logo

XXII Junius AD

Pater patratus

A diplomáciai küldetést véghezvivő fetialisok vezetője a pater patratus volt. Erről a tisztségről Livius történeti művének csak a királyok koráról szóló első könyvében tesz többször is említést, ami azt mutatja, hogy a köztársaság korában a pater patratus szerepe elhalványult, de nem szűnt meg teljesen.
Az első esemény, amely kapcsán a pater patratusról említés történik, a Horatiusok és a Curiatiusok összecsapását megelőző egyezkedés, amelynél régebbi szerződéskötést - Livius szerint - nem ismert a római hagyomány (Livius, 1, 24).
Nem véletlen, hogy itt tűnik föl először ez a tisztség, hiszen a szerződéskötés megnevezéséből (ad ius iurandum patrandum) vezeti le a tisztség elnevezését is. A történetíró szerint más és más feltétellel ugyan, de minden szerződést ugyanilyen módon szoktak megkötni. Érdemes idézni az egész részletet:


A fetialis a következő kérdést intézte Tullus királyhoz: „Megparancsolod-e nekem, király, hogy az albai nép pater patratusával szerződést kössek?" És mikor a király megadta a parancsot, így szólt: „Szent füveket kérek tőled, király" Mire a király: „Vedd a tiszta füvet." Erre a fetialis a fellegvárból tiszta gyepfüvet hozott. Majd megkérdezte a királytól:
„Megteszel-e engem, király, a Quirisek római népének királyi hírnökévé, elismered-e kíséretemet és szent eszközeimet?" „Megteszlek - felel a király -, ha ebből sem rám, s a Quirisek római népére sem származik hátrány." A fetialis Marcus Valerius volt; :pater patratusnak - fejét és haját a szent ággal megérintve - Sp. Fusiust tette meg.

A pater patratus tiszte, hogy kivegye az esküt, azaz hogy szentesítse a szerződést; ezt sok szóval, hosszú szöveg elmondásával végzi - nem érdemes elismételni. Majd felolvasván a feltételeket, azt mondja:
„Hallgass meg, Iuppiter; hallgass meg, Alba népének pater patratusa; hallgass meg te, Alba népe. Mindahhoz, amit azokról a viasztáblákról elejétől végig hamis szándék nélkül felolvastak, és amiket itt ma világosan megértettek, azokhoz a törvényekhez a római nép elsőnek sohasem lesz hűtlen. Ha akár állami döntés folytán, akár rosszhiszeműségből elsőnek válna hűtlenné, azon a napon úgy sújts le, Iuppiter, a római népre, mint ahogy ma én sújtok le itt erre a sertésre; a csapás annál súlyosabb legyen, amennyivel te hatalmasabb és erősebb vagy nálam." Mihelyt ezt kimondta, egy szikladarabbal letaglózta a sertést. Az albaiak meg a maguk szent szövegeit, a maguk esküjét mondták el a maguk vezérének, a maguk papjainak szájával.
(Livius, 1, 24.)
(Muraközy Gyula fordítása.)


Az idézett szövegrészlet alapján egyértelmű, hogy a pater patratust a fetialis választotta ki az atyák közül, hogy a szerződéskötéshez elengedhetetlen esküt és a kapcsolódó szertartásokat elvégezze. Livius sem a királyok korában, sem később nem tesz említést Sp. Fusiuson kívül más pater patratusról, róla azonban semmi közelebbit nem tudunk.
Figyelemre méltó azonban az, amit Servius, Vergiliusnak a Kr. u. IV-V. század fordulóján élt kommentátora ír a pater patratusokkal kapcsolatban. Véleménye szerint a pater patratus a fetialisok feje (princeps fetialium) (Servius ad Aeneidos v. 9, 52.), ami némileg ellentmond annak, amit Liviusnál olvasunk. Különösen érdekes az, amit a fetialisok és pater patratus viseletéről mond a grammatikus, szerinte ugyanis sohasem viseltek lenből készült ruhadarabot, mivel az a szerződés majdani felbomlását jelezte volna előre. (Servius ad Aeneidos v. 12, 120.) Ezen a helyen Vergilius korábbi magyarázói [Caper és Hyginus] szövegkritikai problémára hagyatkoztak, hogy az általánosan elfogadott olvasat okozta félreértést elkerüljék.)

Az Aeneis-kommentárból ismerik azt is, hogy mi volt az a bizonyos verbena (szent fű), melyet a fetialisok használtak: a Capitolium szent helyén szedett fű, amellyel Servius szerint - Liviusszal ellentétben nem pusztán megérintették, hanem meg is koszorúzták a letialisokat és a pater patratust. (Servius ad Aeneidos v. 12, 120: „halántékukat verbenával [magyarul: vasfű] koszorúz-ák. A verbena szent fű, sokak szerint ros marinus [rozmaring], azaz libanótisz [görögül], amelyet a Capitolium szent Helyén szedtek. Ezzel koszorúzták a szövetséget kötni vagy háborút indítani készülő fetialisokat és pater patratust.")
Továbbá azt olvassuk a szerződéskötésekről, hogy - amint Liviusnál is - a megállapodás Iuppiter jelenlétében született, s amikor erre nem volt lehetőség, akkor a pater patratus mintegy luppitert megjelenítve jogart (sceptrum) tartott a kezében. (Servius ad Aeneidos v. 12, 206): „annak pedig, hogy miért szerepel itt a jogar, a következő az értelme: mivel a régiek mindig Iuppiter képmásánál szerződtek, mivel ez lehetetlenné vált, különösen akkor, amikor egymástól messzire fekvő népek kötöttek szövetséget, kitalálták, hogy jogart véve a kézbe Iuppiter képmásának a mását formálják meg. A jogar ugyanis az ő kiváltsága. Ezért fogja most Latinus a jogart, nem mint király, hanem mint pater patratus.)

A pater patratus azonban mint követségvezető is szerepet játszott a római diplomáciában. Cicero A szónokról (De oratore) című művében olvashatjuk, hogy amikor a Kr. e. 137-es év consulja, C. Hostilius Mancinus a Numantia elleni háborúban vereséget szenvedett, a megkötött békét a senatus elutasította. S bár a mellette szolgáló Tiberius Gracchust a senatus a római katonák életének megmentéséért elismeréssel vette körül, Mancinust a békekötés miatt átadták a numantiaiaknak.
A senatusi határozat végrehajtását a pater patratus végezte, ő adta át a római hadvezért az ellenségnek. (Cicero nem említi, de tudjuk, hogy meztelenre vetkőztetve, megkötözve adták át az ellenségnek.)

A numantiaiak azonban nem vették át, hanem elengedték, mire hazatért, s habozás nélkül elment a senatusba. Az egyik néptribunus azonban tiltakozott, és kivezettette a senatusi ülésteremből. Arra hivatkozott, hogy Hostilius Mancinus már nem római polgár többé, mert a hagyomány szerint az, akit tulajdon atyja vagy a nép eladott, vagy a pater patratus átadott, nem lépheti át többé a küszöböt. (1, 108.) Arról, hogy általában kit választottak meg pater patratusnak, s hogy valamikor is érte volna bármilyen sérelem a szerződéskötést szentesítő személyt, nincs tudomásunk.


Forrás: Takács László - A római diplomácia