logo

XVIII Junius AD

Diplomáciai gesztusok.

A követség fogadásának helyszíne mellett külön jelentősége volt annak, hogy milyen módon köszöntötte a követ azokat, akikhez követségbe érkezett. Ha a külföldi követség a senatussal találkozott, meghajláson kívül egyéb gesztus bemutatására nem volt szükség és nem is nyílt lehetőség. A meghajlás elmaradása azonban nyilván figyelemfelhívó lehetett.
Más volt a helyzet, ha a követség vagy annak vezetője, esetleg maga a Rómával szövetséges uralkodó találkozott Róma hivatalos képviselőjével, a kormányzóval, vagy magával a princepsszel. Az ilyen esetekben a személyesebb és az ünnepélyesebb gesztusok kifejezésére is alkalom adódott. Cicero írja a Scipio álmában, hogy Scipio és Masinissa találkozásakor a római katonai tisztségviselő és a numida uralkodó megölelték egymást, az öreg király pedig hálát rebegett isteneinek, hogy ez az alkalom megadatott neki.

Kivételes esetben még arra is sor került, hogy a tárgya-lás, miként az Corbulo és Tiridates közt a megegyezéskor megtörtént, csókkal zárult. „Ekkor megállapodtak, hogy Tiridates Caesar képmása előtt leteszi királyi jelvényét, és majd csak Nero kezéből veszi át ismét, és a tárgyalást csókkal fejezték be: (Tacitus, Évkönyvek, 15, 29.)
Ebből a részletből is látható, hogy a császárt sok esetben a képmása helyettesítette, amely előtt ugyanolyan gesztusokkal fejezték ki tiszteletüket, mint egyébkor a színe előtt. „Ezért Zorsines sokáig latolgatta, hogy Mithridates végveszedelmével vagy atyai királyságával törődjék-e, és miután fontosabbnak bizonyult népének haszna, túszok adása után leborult a császár képmása előtt, nagy dicsőségére a római seregnek, amely — vérveszteség nélkül és győztesen — mindössze háromnapi távolságra volt a Tanais folyótól:
(Tacitus, Évkönyvek, 12, 17.)

A tisztelet legmagasabb fokú kifejezése a térdre borulás és a kézcsók együttes alkalmazása volt a hála jeléül. A Piso-féle összeesküvés leleplezése után volt, aki ilyen módon mondott köszönetet Nerónak: ,,...egyik ember a fiának, másik a testvérének vagy rokonának, barátjának a kivégzéséért ad hálát az isteneknek, díszíti babérral a házát, Nero térde elé rogyik és jobbját csókkal halmozza el."
(Tacitus, Évkönyvek, 15,71.)
(Borzsák István fordítása)

Vagy ugyanígy hódoltak Othónak: „Másnak hihette volna az ember a senatust, másnak a népet: mindenki rohant a táborba, igyekezett társai elé jutni, versenyt futott az előtte sietőkkel; szidalmazta Galbát, dicsérte a katonai igazságtevést, csókolgatta Otho kezét; s minél inkább áltatás volt minden cselekedetük, annál többet műveltek" - írja Tacitus a Korunk történetében.
(1, 45)
(Borzsák István fordítása)

Az egyik legerőteljesebb gesztus azonban a térd átkarolása volt, ez volt az alázat kinyilvánításának legfőbb formája. Különösen igaz ez, ha ráadásul az öltözék kiegészítő funkciója is nyilvánvaló. Livius számol be arról a Kr. e. 168-ban esett találkozásról, amikor a római consul, Aemilius Paullus fogadja a III. makedón háború következtében, a püdnai győzelem után fogságba esett makedón királyt, Perszeuszt:

Perseus sötét színű ruhában lépett be a táborba fiával együtt, anélkül, hogy övéi közül bárki más kísérte volna, aki osztozva balsorsában szánandóbb látvánnyá tette volna megjelenését. A megbámulására kitódult tömeg miatt nem tudott tovább haladni, amíg a consul lictorokat nem küldött, akik helyet csináltak, hogy szabaddá tegyék előtte a fővezéri sátorhoz vezető utat.
A consul felállt, és - rászólva a többiekre, hogy maradjanak ülve - kissé előrelépve jobbját nyújtotta a belépő királynak; mikor az a lábai elé akarta vetni magát, felemelte, s nem hagyva, hogy térdét átölelje, bevezette a sátorba, s felszólította, hogy foglaljon helyet, szemben a tanácsba meg-hívott jelenlevőkkel. (Livius, 45, 7.)
(Muraközy Gyula fordítása)


A király ruházatával és kíséretével nyilvánvalóan szánalmat kívánt kelteni, a római consul pedig nem akarta végletesen megalázni a megalázkodó uralkodót. A sátor előtt fogadta, s maga vezette be a tárgyalás színhelyére.
Olykor azonban nem világos, pontosan milyen jellegű érintkezésre gondolnak a szerzők. Amikor például Lucania előbb Rómához, majd később Hannibalhoz húzó követei tárgyalásra hívták, hogy csapdába csalják Gracchust, azt írja Livius, hogy a szövetség megerősítésére azt mondták, hogy „ezek szívesebben vennék, ha mindezt magának Gracchusnak a szájából hallanák, és - ha megjelenne köztük - megérinthetnék jobbját, s hű ígéretének e zálogával távozhatnának" (Livius, 25, 16.)

A jobb kéz megérintése kézzel vagy csókkal is lehetséges volt. A diplomáciai protokoll tehát igen széles skáláját ismerte a találkozások koreográfiájának. A kézfogás mellett találkozunk csókkal, kézcsókkal, öleléssel, meghajlással, a térd átölelésével, térd-re és földre borulással is.


Forrás: Takács László - A római diplomácia