logo

XXIII Junius AD

Már nem háború, de még nem béke - A fegyverszünet

A háborús konfliktusok feloldásának, a békekötések előkészítésének szinte kötelező eleme az ellenfelek közti fegyvernyugvásról szóló megállapodás, a fegyverszünet. A csatának, háborúnak már az ókorban is bizonyos szinten kidolgozott koreográfiája volt, amelyhez a hadviselő feleknek tartaniuk kellett magukat. Ezek egyike volt például az, hogy az ütközetek után a két sereg kölcsönösen lehetőséget biztosított a halott katonák tetemének összeszedésére és eltemetésére. A fegyverszünetet, amelyről a szembenállók megállapodtak, latinul indutiaenak nevezték.

Gellius Attikai éjszakák című művében idézi is a polihisz-tor rómainak, Terentius Varrónak a magyarázatát a szóval kapcsolatban (1, 25). A tudós szerint az indutiae néhány napos harctéri béke (pax castrensis paucorum dierum),;;, illetve a háború szünete (belli feriae), de Gellius ezekkel a magyarázatokkal elégedetlen. Számára a béke kizárólag a nem háborús állapotot jelenti, a fegyverszünetnek pedig számára az a fő kritériuma, hogy a háború ugyan még tart, 1. de a csatározás szünetel.
A császárkori tudós aztán megemlít szélsőséges eseteket, hogy Varro magyarázatát megingassa: a római történelemben előfordult hat óráig tartó fegyverszünet is, de volt, amelyik több hónapig is eltartott. Szavaiból annyi mindenesetre kiderül, hogy a fegyverszünet megállapodás volt a szembenállók közt, amelyet az egyik vagy a másik fél kérhetett, s azt megállapodással szentesítették.
Egy-egy ilyen fegyverszünet azonban nem tarthatott évekig, mindenki - vagyis nemcsak a rómaiak - arra törekedett, hogy a háborús konfliktusokat véglegesen békekötéssel rendezzék. Nem tudunk tehát olyan esetről, amilyen a modern történelemben előfordul, hogy szembenálló felek konfliktusukat nem békeszerződéssel, hanem csak fegyverszüneti egyezménnyel zárják le, s ez az állapot akár évtizedekig is eltarthat.

Gellius egyébként megpróbálta a szó jelentése alapján visszakövetkeztetve megmagyarázni a szó eredetét is, kísérlete azonban meglehetősen sutára sikeredett. Végső soron azt akarta kimutatni, hogy a fegyverszünet végével újra teljes erővel és elszánással folytatódhat a háború.
Varro véleménye mellett idéz azonban egy másik forrást is, Aurelius Opiliust, akinek a szavai meglehetősen furcsa fényt vetnek a háborús viszonyokra. Szerinte az elnevezés onnan ered, hogy a fegyverszünet alkalmával a szembenállók büntetlenül és csata nélkül jöhetnek-mehetnek egymáshoz. Ez annyiban azonban mégsem légből kapott, hogy tudniillik találkozunk olyan utalásokkal, amelyek arra engednek következtetni, hogy a két oldalon állók érintkeztek egymással. Az ilyen jellegű találkozásoknak a legszemléletesebb leírásai a polgárháborúról szóló művekben olvashatók, amikor valóban előfordulhatott, hogy a harctéren rokonok álltak szemben egymással.


Forrás: Takács László - A római diplomácia