logo

XI December AD

A római mértékrendszer

Pontos mértékrendszer nélkül fejlett gazdasági élet szinte elképzelhetetlen. És mégis a rómaiak hosszú ideig nem is gondoltak egységes mértékrendszer megalkotására és elfogadtatására. Midőn azonban a rómaiaknak már megvolt a mértékrendszerük, akkor a hagyományt annyira kedvelő és ápoló rómaiak, akik minden cselekedetükre valamilyen példamutató előzményt, exemplumot kerestek történelmükben, a súlymértékegység, a római font meghatározását Servius Tulliusnak a monda szerint, Róma hatodik királyának tulajdonították.
A római mértékrendszer végső kialakulásáig mind Itáliában, mind a birodalomban különféle mértékeket használtak, hiszen minden önálló állami életet élő országnak, civilizált népnek megvolt valamilyen általánosan elfogadott mértékrendszere. Ezek között természetesen elég lényeges eltérések mutatkoztak, ami zavarra es tévedésre adhatott okot. Még az is jó ideig tartott, amíg Róma a saját mértékegységeit előbb Itáliában, majd pedig a birodalomban el tudta fogadtatni. Pompeji például csak másfél évszázaddal azután, hogy római polgárjoggal ruházták fel, vezette be az addigra már kialakult római mértékrendszert.
A principatus államjogi rendszerének kialakulása és megszilárdulása után, Augustus, az első princeps elrendelte, hogy minden tartományban vezessék be az egységes római mérték (és pénz-) rendszert, amivel jelentősen előmozdította a birodalom egybeforrását, a tartományok elrómaiasitását.

A Földközi-tenger térségében élt népek, egykori kultúrák és civilizációk életében már régen, a rómaiak térfoglalása, sőt megjelenése előtt kialakultak bizonyos mértékrendszerek. Ezek a mértékrendszerek nem voltak egymástól teljesen függetlenek és egymásra hatottak. Így a rómaiak sem önállóan alkották meg mértékrendszerüket, hanem az általuk ismert és használt mértékeket a maguk észjárásának megfelelően alakították és foglalták rendszerbe.
A rómaiak is tudták, hogy minden gazdálkodó és gondolkodó embernek szüksége van mértékekre. Mérték nélkül az ember nem tud tervezni, összehasonlítani, gazdálkodni, kereskedni. A földművelőknek tudnia kell, mekkora darab földön elvetett gabona magvakból milyen űr-vagy súlymértékű szemet arat, mennyi bort szüretel, milyen súlyú a hizlalt jószága, mennyi takarmányra van szüksége, hogy állatállományát élelmezze. Az iparos hossz és felületi vagy súlymértékkel állapítja meg az elkészített munkadarab nagyságát, a kereskedők is bizonyos mérhető árucikket vásárolnak, hogy azt eladják.

A mértékegység megállapításához az ember kezdetben saját magát, testrészeinek nagyságát használta fel. Ekként keletkeztek a hosszmértékek, mint a hüvelyk (digitus = 18,5 milliméter), az arasz (palmus = 74 milliméter), a láb (pes = 296 milliméter), egy lépés (passus = 1,48 méter).
A digitus volt a rómaiak legkisebb hosszmértéke, s ez megfelelt az arasz egynegyed részének, egy láb egytizenhatod részének. Az araszt főként az építészek és a földmérők használták mértékegység gyanánt; a passus kereken öt lábnak felelt meg, a legnagyobb római hosszmérték ezer lépés (mille passus = 1480 méter).

A láb, a pes volt a területmérték megállapításának az alapja, egy négyzetláb (pes quadratus) 0,087 négyzetméternek felelt meg, száz négyzetláb = 1 scripulum = 8,76 négyzetméter és 288 scripulum (vagyis 28 800 négyzetláb) a mezőgazdasági ingatlanok területmértéke: a iugerum (2523,3 négyzetméter = 0,25 2 hektár).
Az űrmértékek meghatározásánál is kapcsolatot teremtettek az emberi test mértékeivel. Egy köbláb mértékét nevezték amphorának, amely 26,2 liter volt; egy amphora víz súlya kb. 80 fontot nyomott. Az amphora felét (13,098 liter) urnának nevezték, nyolcadrészét (3,275 liter) congiusnak mondták (a congius szó kagylót is jelentett).

Az amphora 1/48 része (0,545 liter) a sextarius, az italmérésekben általában ennek a mértéknek megfelelően jelölték az árlapon a bor árát, a sextarius negyedrésze a quartarius (0,136 liter), a legkisebb folyadékmérték a cyathus, a quartarius harmadrésze (az amphora 1/S76 része = 0,0455 liter). A legnagyobb, inkább csak a mezőgazdaságban, a szőlészetben, az olajtermelésben használt űrmértéket culleusnak nevezték, amely húsz amphora, vagyis 524 liter folyadék (általában bor, olaj) tárolására használatos tartály, hordó volt, egyben azonban mértékegységet is jelentett.

A száraz anyagok, mint a szemes termés (búza, árpa), a hüvelyesek mérésére ugyancsak űrmérték szolgált, amelynek alapegysége a modius (8,733 liter) volt. A modiust, éppen úgy, mint az amphorát, kisebb egységekre osztották, ezek elnevezése és űrtartalma azonos volt a folyadékok mértékegységeivel, csakhogy a cyathus az alapegységnek, a modiusnak 1/92, a quartarius 1/64, a sextarius 1/16 része volt, hogy csak a leghasználtabbakat említsük.
A sextarius különben csakúgy alapegységnek számított, mint a modius vagy az amphora, és tizenkét részre osztották. Ezzel az ősi tizenkettős osztással a súlyoknál is találkozunk.

A súlymérték alapegysége a libra vagy pondus (a római font) volt, amely 327,45 grammnak felelt meg. A librát tizenkét unciára osztották, egy uncia 27,288 gramm. Az uncia kilenced része a siliqua (0,189 gramm).

A leggyakoribb kisebb egységek a scripulum (1,13 7 gramm), a quadrans (81,86 gramm) és a semis (163,73 gramm).

A súlymértékek a római pénznemek beosztásánál és elnevezésénél is szerepet játszottak. (A súlymértékek nevei, mint a libbra, livre, pound, Pfund, font az olasz, francia, angol, német és magyar nyelvben is tovább élnek, az angolszász népek mind a mai napig használják a font tizenketted osztású súlyát, az unciát, ouncet.)

Minden városban, a nagyobb piacokon védett helyen, például boltívek alatt mértékhitelesítő asztalokat (mensa ponderaria) állítottak fel, később, a császárkorban a mértékhitelesítés céljából külön épületeket (ponderarium) emeltek, ahol a ponderariusok megvizsgálták, s jelzésükkel hitelesítették a piaci árusok mérlegsúlyait, mértékeit, mérőedényeit. Amennyiben az aedilis vagy beosztottai az ellenőrzés alkalmával rájöttek, hogy a mérték, a súly hamis, azt megsemmisítették, a kereskedőre pedig a törvény szigorával lesújtott.


Forrás: Ürögdi György: Róma kenyere, Róma aranya Gondolat kiadó, Budapest 1969