logo

XVII December AD

Élet a fürdőkben

A római kori fürdőkben színes, zajos élet folyt, kiabálás, jövés-menés, játék, sport, gyógykezelések. Az egykori hangulatot jól idézik Senecanak BaiaebóI barátjához, Luciliushoz írt panaszos sorai:
„Lám zaj, zsivaj, lárma kellős közepébe jutottam: pontosan a fürdő fölött lakom. S most idézz fel képzeletedben mindenféle-fajta hangot, ami csak elkeserítheti a füledet: mikor edzést tartanak az izomemberek, ólomsúlyzókkal hadonásznak, ha erőt fejtenek ki, vagy erőkifejtést mímelnek, hallom a nyögést; valahányszor kieresztik visszatartott lélegzetüket, sípoló, kínkeserves fújtatást hallok; ha akad afféle lomha, aki beéri az olcsó kenekedéssel, hallom a paskolást, mikor a vállára csapnak - aszerint változik az ütés hangszíne, hogy lapos vagy homorú részekre ér.
Ha pedig ehhez jön egy labdázó, és elkezdi számolni a leütött labdákat, végem van. Adj hozzá még egy fenegyereket, egy rajtakapott tolvajt, no meg azt, aki a fürdőben a saját hangját élvezi. S mekkora lármát üt a hatalmas vízcsobbanás, mikor beugranak a medencébe! Ezenkívül, akiknek egyebük nincs is, de legalább a hangjuk természetes! Képzeld el még a szőrtépdesőt: hogy jobban észrevegyék, átható fejhangon szüntelenül kiáltozik, és sohasem hallgat el, csak mikor hónaljat tép és maga helyett mást kényszerít sivalkodásra. No és, ahogy a lepénysütők kurjongatnak összevissza, a kolbászos, a cukrász, meg mindenféle csemegeárus, jellegzetes hanghordozással kínálva portékáját.”

Bár Seneca sorai Baiae-re vonatkoznak, de érvényes általában az ókori fürdőtelepekre, ahol naponta több száz ember megfordult.

A fürdők a hygieniai szempontok biztosítása mellett a vendégek mindennapi gondjaiktól való kikapcsolódását nyújtották, barátok találkozhattak, új barátságok szövődtek, kereskedők szerencsés üzleteket köthettek.
„BALNEA, VINA, VENUS, MECUM SENUERE PER ANNOS” szólnak a fürdőért lelkesedő szavak az ostiai Neptunus fürdőből. Aki tudományos munkáinak eredménye felől kívánt egyedül elmélkedni, vagy problémáit barátaival megbeszélni, minderre kellemes lehetőséget talált a fedett oszlopcsarnokokban.

A fürdőket körülvevő üzletekben mindent árusítottak, amire a vendégeknek itt szüksége lehetett. A fürdőolaj és fürdőfelszerelések éppen úgy kaphatók voltak, mint az élelmiszerek és italok. Nem csoda, hogy a római kori ember, ha csak tehette, ideje jelentős részét a fürdőkben töltötte. Erre számos lehetőséget is talált a Birodalom városaiban. I. Constantinus idejében készült Róma városának leltára, mely szerint amíg 46 602 több lakásos insula épült, addig a nyilvános fürdők száma 836 volt.
Ahol megtehették a rómaiak, olyan helyre és úgy építették a fürdőkel, hogy a testi felüdülés mellett a szemet gyönyörködtető táj látványa is fokozza a minél teljesebb kikapcsolódást. Plinius laurentumi villája fürdőjét úgy építtette, hogy aki a medencében fürdik, kiláthat a tengerre.

„Az épület másik oldalán díszes szoba, mellette egy másik, amely lakóhelyiségnek túl nagy, ebédlőnek közepes, s beragyogja a nap és a tengerről visszaverődő fény. Mellette egy másik szoba, előtérrel; elég magas, hogy nyári, elég védett, hogy téli lakóhelyül szolgáljon, mert védve van minden széltől. Közös fallal csatlakozik hozzá a másik, szintén előtérrel rendelkező szoba.
Azután következik az elég széles, hideg vizű fürdőszoba, melynek két szemben lévő falánál egy-egy medence áll. Elég tágasak, itt fürödve azt hiheted, hogy a tengerben lubickolsz. Szorosan mellette a kenő, az izzasztószoba, a fürdő fűtőszobája, majd még két fürdőszoba, inkább csinosak, mint fényűzőek Igen ügyes megoldással kapcsolódik hozzájuk egy medence, amelyből a benne úszó kiláthat a tengerre. Nem messze van a labdázó terem, ide még a legnagyobb hőség idején is csak alkonyatkor szállt be a nap.„

Egykori feljegyzésekből értesülünk arról, hogy számos rabszolga állt a fürdőkben a vendégek rendelkezésére. A jól átgondolt építészeti tervek arra is biztosítottak lehetőséget, hogy a kiszolgáló személyzet a fürdőtermektől elkülönítve dolgozzon, ne zavarják a vendégek szórakozását. Rendszerint a földszinti traktusokban találhatók a törülközőkkel, illóolajokkal felszerelt és vendégekhez siető személyzet tagjai.
Az auktorok sorai utalnak az ételek és italok esetenkénti egészségtelen túlfogyasztására is. Seneca a gyomorbajig fokozódó szertelen ivás, valamint a túlzott izzasztás ártalmairól szól. Egyenesen „bűn” a sok evés, vagy ahogy a továbbiakban Plinius Írja, hogy nem ritka az olyan esetek száma sem a fürdőkben, amikor a fürdőzők túlzott ásványvíz fogyasztásának következményeiként fellépő puffadás ellensúlyozására körkötéseket alkalmaznak. Nero éjszakába nyúló lakomái közben többször talált felüdülést és egyben kijózanodást a felkeresett fürdőkben. Hasonlókat más császároknál is említenek a források.

A fürdőkben a legkülönbözőbb társadalmi réteghez tartozó emberek találkozhattak császár, szegény ember, fiatal, öreg. Ennek egyik emlékezetes bizonyítéka a Sriptores Historiae Augustaeban Hadrianussal kapcsolatban olvasható anekdota.

romaikor_kep



„Minden uralkodót felülmúlt ajándékozásban. Gyakran látogatta a közfürdőket és együtt fürdött a tömeggel. Híressé vált az alábbi tréfa, melyet az egyik nyilvános fürdőben művelt. Meglátott ott egy ismerős veterán katonát, aki hátát meg teste egyéb részeit a falhoz dörzsölte. Megkérdezte tőle: ugyan miért dörgölődik a márványhoz? Azért - felelte a veterán -, mert nincs rabszolgája. A császár erre néhány rabszolgát ajándékozott neki és pénzt is adott az eltartásukra. Amikor másnap megint elment a fürdőbe és látja ám, hogy több idős ember dörzsöli hátát a falhoz azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a császárt hasonló bőkezűségre késztesse. Hadrianus kihívatta őket s rájuk parancsolt, hogy kölcsönösen dörgöljék egymást.”
A fürdőbe érkezők ruháikat (Balnearis vestis) az apodyteriumok faliszekrényeiben helyezték el, ahol magukkal hozott rabszolga, vagy a helyi ruhatáros némi ruhatári díj ellenében őrizte a tolvajoktól.”

A medencékbe és fürdőtermekbe ruhátlanul mentek be, a palaestrákban is így játszottak, vagy tornáztak a görög példák szerint s a napfürdőt (Apricatiot) is csak így élvezték. A nők legfeljebb egy kötényt viseltek (subligar), főként a közös fürdőkben. De hordtak még a mai „bikini”-nek megfelelő öltözéket is. Erről az antik „bikini” divatról hűen tájékoztatnak a Piazza Armerina mozaikpadozatán látható labdázó nők figurái.

A fürdőkben használt leggyakoribb felszerelési tárgyak a strigilis, íróvessző, tábla, olajat tartó edény és a tál, amelybe öntötték az olajat. A Pannoniai anyagban is találunk egy teljes palaestra felszerelést, melyet a brigetioi ásatások hoztak felszínre. Ezeket az eszközöket karikára fűzték, részben a könnyebb tárolás, részben kézben történő szállítás érdekében.

A trieri Rheinisches Landesmuseum őrzi annak a férfinak sírszobrát, aki jobb kezében karikára fűzött fürdőfelszerelésével indul a fürdőbe, bal vállára törülközőt vetve. Ezek a felszerelések különböző anyagokból készülhettek, megrendelőik anyagi helyzetének függvényeként. Ismerünk ezüst eszközöket (Argentum Balneare) a tehetősebbek készletéből, esetleg alabástromból előállított olajtartót (Alabastra). Epilalashoz csipeszeket vittek magukkal, szükség volt még fülkanalakra, fésűkre, a nők részére hajtűkre.

A fürdőkben a víz minden mennyiségben és különböző hőfokon rendelkezésre állt. Ez azonban nem távolította el a szennyeződést maradék nélkül a testről, a mai értelemben vett szappan viszont nem volt. Ezt helyettesítették dörzskővel és agyagos föld keverékével, bolyhos textíliákat használtak a test ledörzsölésére, és a bronz strigilist, mely elsősorban ugyan az atléták felszerelése volt, de mint a tisztálkodás kiváló eszközét is javasolja Martialis: „Strigiles, Pergamon adta: vakartasd görbe vasával a tested, s tisztítóba nem oly gyakran adod lenedet.”

Hajszínezésre és részben ugyancsak tisztításra használták a sapot, mely zsiradék és növényi hamu keverékéből készült massza. A fürdő életét felvillantó auktorhelyek nemcsak ízes emlékidézőként hasznosak számunkra, hanem egy-egy leírás közbeni megjegyzés a szokások kialakításával is megismertet bennünket, majd azon túl segít képzeletünkkel egyre hitelesebben berendezni a megmaradt kopár falakat s ugyanezen helyiségekben egykor szórakozó, gyógyuló embert varázsolják elénk.
Amikor például a veterán és Hadrianus császár fürdőbéli eseténél olvassuk, hogy a probléma ott kezdődött, amikor a veteránt megrótták, hogy olajos testével beszennyezi a márvány falakat, igazolva látjuk az ugyancsak ókori forrásból kapott receptet, mely szerint ajánlatos a fürdőbe lépés előtt is beolajoztatni a testet. Egyúttal az olajozó helyiség jelenlétét is szükségszerűvé teszi, amely a mi esetünkben a Thermae maioresben a apodyterium lehetett.



Kaba Melinda