logo

XXI Quintilis AD

Tisztálkodás – Fürdőzés

A régi rómaiak, ha nagyon melegük volt, beérték a Tiberisben való fürdéssel. Később a vagyonos emberek szerény kis fürdőszobát építettek a házukban, azonban naponta nem fürödtek.
„Mert a régi római szokások feljegyzői szerint - írta Seneca - a kart és lábat, amennyiben azok a munka közben bepiszkolódtak, naponként lemosták, de egészen csak minden nyolcadik napon fürödtek meg.
Itt azt mondhatná valaki: „Világos előttem, hogy rendkívül tisztátalanok voltak!” Mit gondolsz, szaguk volt? Igen: katona-, munka- és férfiszaguk. Mióta azokat a. finom fürdőket feltalálták, piszkosabbak az emberek.”
Scipio Africanus és Cato Censorius egyszerű fürdőszobában tisztálkodtak, a fürdés későbbi fényűzésére ekkor még senki sem gondolt.

Az i. e. I. században terjedtek el a közfürdők Rómában. Élelmes vállalkozók fürdőket (balneae) építtettek, hogy azok üzemeltetéséből jövedelmet szerezzenek. Gyakran csak egy bérház földszintjét foglalták el ezek a közfürdők, működésüket az aedilisek ellenőrizték, akik saját maguk győződtek meg arról, hogy a fürdő üzemeltetője kellő tisztaságról, megfelelő hőfokú vízről gondoskodott-e? A nyilvános fürdőket bárki látogathatta, csupán a szerény belépődíjat kellett megfizetni, s ez rendszerint nem volt több egy as negyedrészénél, egy quadransnál.

I. e. 33-ban 170 ilyen magánkézen levő, kisebb-nagyobb méretű közfürdő volt Rómában, valamennyiben volt vetkőző helyiség (apodyterium), hideg vizes medence (frigidarium), langyos fürdő (tepidarium), meleg vizes fürdő (caldarium) es gőzfürdő (laconicum).
Nem egy ilyen fürdőnek - rendszerint az épület közepén elhelyezett - nyitott tetejű kis sporttere állott a fürdőzők rendelkezésére, és a legtöbb fürdőhöz valamilyen kocsma, bormérés csatlakozott, ahol a fürdővendég éhségét és szomját csillapíthatta.

A fürdőépületet hypocaustum-berendezéssel fűtötték, a levegőt állandóan azonos hőfokon tartották, de olyan hőmérsékleten, ahogy azt az egyes helyiségek rendeltetése megkívánta.

romaikor_kep



A közfürdők szerepe az idők folyamán megváltozott, már nem csupán a tisztálkodás célját szolgálták, hanem a rómaiak kellemes időtöltésre használták azokat. A fürdővendégek órákat töltöttek el a fürdőben, s egyre kényelmesebb, szebb, jobban felszerelt fürdőket igényeltek.
A magánvállalkozónak, ha közfürdőt építtetett, kénytelen-kelletlen lépést kellett tartania a kor igényével. A közfürdő tulajdonosa az üzemeltetés gondját rendszerint egy vállalkozóra (conductor) bízta, aki a belépődíjakból tartotta fenn a fürdőt, kifizette a tulajdonosnak az átalányban megállapított bérösszeget, és meg maga is szépen keresett.

A gazdag emberek is eljártak a közfürdőkbe, mivel szórakoztatóbb volt az otthoni fürdőnél. A rómaiak szerettek társaságban fürdeni, beszélgetni, szórakozni.

Az elegáns berendezésű fürdőkben a falakat csillogó érctükrök fedték, s numidiai márványból faragott domborművek díszítették. A kristálytiszta hideg és meleg víz ezüst csapokból folyt a medencébe.

A fürdés üdítő hatására az orvosok is felfigyeltek. Galenos megállapította a naponta való fürdés négy pontból álló programját. A legajánlatosabb forró légfürdővel vagy gőzfürdővel kezdeni a fürdőzést, utána lazítsa meg az izmait a fürdőző, amit a forró vízben ér el a legkönnyebben, majd keresse fel a hideg vizet, hogy abban felfrissüljön, visszanyerje aktivitását, a bőr pórusai pedig bezáruljanak.
A fürdőzés után illatos olajjal kenesse be testét az ember, hogy a külső levegő hőmérséklete ellen mintegy felvértezze. De nem mindenki követte a bölcs orvos tanácsát. Sokan előbb a sportnak hódoltak, s ha jól kihevültek testüket pedig ellepte a veríték, vakarókéssel (strigilis) leszedték a testüket borító olajból, homokból, porból s izzadságból keletkezett szennyet, s hogy az izzadást tovább fokozzák, egyenesen a gőzfürdőbe mentek. Innen a meleg vizes medencébe vonultak, ahol az izzadságot a meleg víz lemosta testükről, s csak azután ültek a tepidariumba, hogy kissé lehűtsék magukat, végül a hideg vizes fürdőben frissültek fel.

A fürdőzés befejezéseként a vendégek megdögönyöztették magukat, illatos olajjal bedörzsöltették testüket, azután felöltöztek, s miután a fürdőben néhány órát kellemesen eltöltöttek, hazatértek, hogy jó étvággyal estebédjükhöz lássanak.
Természetesen mindenki a maga ízlése szerint rendezte a fürdőzését, sokan azt tartották egészségük számára üdvösnek, ha szervezetüket a hőhatások hirtelen változásainak teszik ki, ezért hol a forró vízből a hidegbe, hol a hidegből a forróba merültek, s ezt így folytatták ameddig jónak látták.

Persze, ilyen röviden elmondva, a fürdőzés nagyon egyszerűnek és egyhangúnak látszik, pedig korántsem volt az. Mindig összeverődött valamilyen kellemes társaság, amely együtt tornázott, vagy pedig a langyosan fűtött helyiségekben álló márványpadokon, fekvőhelyeken letelepedett, s közösen meghányták-vetették a napi eseményeket.

A gazdag ember rendszerint több rabszolgája kíséretében jelent meg a fürdőben, az egyik vigyázott ura ruháira, a másik a fürdő után kemény dörzskefével ingerelte ura bőrét, volt szakképzett dögönyözője is, ismét egy másik rabszolga törölte le és kente be illatos olajjal testét. Rabszolgája ételt, italt, esetleg olvasnivalót hozott magával, úgyhogy nem szorult a közeli kocsma főztjére, borára.
Akinek pedig nem volt rabszolgája, az - szerény borravalóért - a fürdő kapusával (capsarius) őriztette holmiját és a fürdő rabszolgáinak szolgálatát vette igénybe, azok dörzsölték, dögönyözték, olajozták.

romaikor_kep



A fürdőkben állandó volt a zsivaj. Ismét Seneca a tanúnk, aki levelében panaszolja el barátjának, mit szenved a lármától az egyik legdivatosabb fürdőhelyen, Baiaéban:
„Körülöttem mindenfelől zűrzavaros lárma hangzik. Éppen a fürdő felett lakom. Képzelj el most mindent, ami csak a fülnek kellemetlen. Amennyiben egyesek megerőltetőbb testmozgást végeznek és súlyzóznak, ha megerőltetik magukat, vagy az erőltetést színlelik, nyögést hallok s valahányszor kilélegeznek, lihegést es rendkívül heves zihálást; ha pedig valaki dögönyözteti magát, hallom, mint csap le reá a kéz, amely aszerint változtatja a hangját, ahogy lapos vagy homorú tenyérrel éri a testet. Ha pedig ehhez még egy labdázó járul, aki ütéseit számolja, jaj nekem! Végy még ezekhez civakodókat, tettenért tolvajt és olyan embert, aki akkor gyönyörködik a hangjában, ha fürdik, továbbá azokat, akik a víz hangos csobbanása közben ugranak a medencébe ... Vedd ezekhez még a kalács- és kolbászárusok, cukrászok kiáltozásait, s minden kocsmárost és szatócsot, akik áruikat jellegzetes és feltűnő hanglejtéssel kínálgatják.”

A fürdés divatjának elterjedésével a magántulajdonban levő közfürdők egyre inkább szaporodtak, ugyanakkor azonban elkezdték a hatalmas nyilvános fürdők (thermae) építését is. A kisebb fürdőket ezek a nagyok mégsem tudták kiszorítani, mindnek megvolt a maga közönsége, mindnek megvolt az előnye es hátránya.
Az első nagyszabású nyilvános fürdőt M. Vipsanius Agrippa a Mars-mezőn építtette (a hozzátartozó templom, a Pantheon ma is bámulatba ejti a nézőket)! A fürdő vizét külön erre a célra létesített nagy vízvezeték, az Aqua Virgo szolgáltatta, és csak az aquaeductus elkészülte után i. e. 19-ben adta át Agrippa a fürdőt a közönségnek.

Agrippa nem sajnálta a pénzt, már aedilisi működése esztendejében minden római ember számára ingyenessé tette a fürdést, a borotválást, úgyhogy a bérösszeget a fürdő tulajdonosának vagy bérlőjének a sajátjából kifizette. (Agrippa eme példáját később mások is követték, volt idő, hogy a rómaiak éveken át ingyen élvezték a Város nagyszerű fürdőit.)

Agrippa hallatlan bőkezűségéről tanúskodott közfürdője. Végrendeletében a fürdőt a római népre hagyta, gondoskodott a fenntartás költségeiről, úgyhogy Agrippa thermája mindenkor ingyenes volt. Ez a thermae merőben eltért az eddig ismert minden más ilynemű építménytől, hiszen méreteiben, a medencék sokaságában, a víz bőségében, a pompás díszítésekben, a pihenők és sportpályák nagyságában, minden addig ismert s magánkézben álló fürdőt felülmúlt.
Agrippa eme nagyvonalú építkezése, ajándéka es hagyatéka magán viselte az augustusi politika bélyegét, hiszen a princeps mindenképpen el akarta feledtetni a néppel korábban élvezett hatalmát, szuverén jellegét, sőt kárpótolni akarta veszteségeiért és ezért szórakozást, örömöt, élvezetet kívánt neki nyújtani.

Augustus és Agrippa jól tudták, hogy a nép kedvezőtlen lakásviszonyain nem tudnak segíteni, viszont a ragyogó középületek, közterek létesítésével. eme nyomorúságukat enyhíteni igyekeztek. A legszegényebb római polgár éppen úgy élvezhette Agrippa gyönyörű fürdőjének minden kellemességét, mint a leggazdagabb ember és a szerencsétlen pária pazar környezetben kellemes órákat tölthetett el - ingyen.

Agrippa fürdőépítkezése nem maradt sokáig követő nélkül. Előbb Nero létesített hatalmas közfürdőt a Mars-mezőn, példáját Titus követte, ő meg Nero „aranyháza” mellett emeltette fürdőjét. Traianus korában két újabb fürdővel gazdagodott Róma, az egyiket Licinius Sura a proletárok lakta Aventinuson építtette, a másikat pedig Traianus, közel Titus fürdőihez.

A fürdő igénye általánossá vált, hozzátartozott a mindennapi élethez, a szórakozáshoz, s Róma milliós lakosságának eme ártatlan óhaját a császárok szívesen teljesítették.

romaikor_kep



Az i. sz. III. század elején, közel harminc esztendeig dolgoztak az óriási, addig még csak el sem képzelt kiterjedésű közfürdőn, amelyet már Septimius Severus alatt kezdtek el építeni, de Caracalla felavatási ünnepsége ellenére is, csak Alexander Severus uralkodása alatt fejezték be.
Ezt a fürdőt a Porta Capena közelében, 108 900 m2 nagyságú területen építették, addig még nem látott fényűzéssel rendezték be, mozaikpadlók, nagyszerű szobrok, különböző színű és erezetű márványburkolat, oszlopok váltakoztak egymással, nagy úszómedence, sportpályák, oszlopcsarnokok, étterem, könyvtár, mindez megvolt ebben a nagyszerű fürdőben.
(Caracalla thermáinak romjai ma minden ékességüktől megfosztottan meredeznek, de méreteik, még ma is ámulatba ejtik a nézőket. Elképzelhető, hogy milyen csodálatos lehetett ez a fürdő - az ókorban!)

A Severusoknak e káprázatos pompájú, a közönség számára minden kényelmet nyújtó thermáikon csak a diocletianusi fürdők tettek túl. Diocletianus császár - még el sem múlt száz esztendeje annak, hogy a Caracalláról elnevezett thermae építése befejeződött - új nyilvános fürdővel ajándékozta meg Róma népét, talán kárpótolni akarta őket ezzel a nagyszabású építkezéssel, amiért a Város jelentősége mindinkább hanyatlott. Még nagyobb területet, 112.496 m2 méretű telekkomplexumot kellett ehhez megszerezni (rengeteg házat bontottak le erre a célra), hogy felépítsék a híres Thermae Diocletianaet.

Végül a IV. században építtette meg Constantinus császár Róma utolsó nagy közfürdőjét, de most már feltartóztathatatlanul megkezdődött Róma sorvadása, hovatovább nem volt kinek fenntartani a nyilvántartott 867 közfürdőt. Ha meggondoljuk, hogy a Caracalla- és Diocletianus-fürdőkben egy időben több ezren kényelmesen fürödhettek, fogalmat alkothatunk magunknak Róma nagyon fejlett fürdőkultúrájáról.

Ezek a nagyszabású közfürdők csak annyiban egyeztek meg a kisebb fürdőkkel, hogy ugyanolyan elrendezésű, különböző hőfokú vízzel teli medencék állottak a fürdővendégek rendelkezésére, de mindegyik nagyobb, díszesebb volt a másiknál, mindegyiknek megvolt a maga nevezetessége.
Nero fürdője például remekbe készült bronztükreivel büszkélkedett, Caracalla thermai kitűnő úszómedencéiről voltak híresek. Ezekben a nagy fürdőkben, eltérően a kicsinyektől sok hely, levegő volt, a kellemes oszlopcsarnokok, ápolt sétányok, bájos virágos kertek, nyitott és fedett tornatermek, könyvtárak, éttermek valóban minden igényt kielégítettek.

A legtöbb fürdőben a nők és férfiak külön fürödtek, de a sportpályát gyakran közösen használták. A nagy thermákban nem volt külön női es férfiosztály, ezért a délelőtti órákban a nők, délután a férfiak látogathattak csak a fürdőket. (A nők a férfiak belépti díjának a kétszeresét fizették!)
Miután ezeket a hatalmas közfürdőket nem lehetett világítani, a nap leszállta után, a vendégek hazamentek. (Aquincumban - csak a „polgárvárosban” - három közfürdőt tártak fel, s ezek elrendezésben teljesen megfelelnek a római balneae tervének.)

romaikor_kep



A rómaiakat az is vonzotta, hogy a fürdő is gyakran az ingyenes szolgáltatások közé tartozott, s ezért a legtöbb római, ha déltájban abbahagyta a munkáját - emlékezzünk, hogy a legtöbb római a VII. óráig dolgozott -, felkereshette kedvenc fürdőjét, ahol kedvére eltölthetett néhány órát.

A rabszolgák is eljártak a fürdőkbe, hiszen levetkezve nem lehetett megkülönböztetni őket a rómaiaktól, vagy az éppen Rómában élő idegenektől. A nagy fürdőkben mindenki mindenkivel találkozhatott, a császárok éppen úgy jártak a thermákba, mint a szegény napszámosok.
A férfiak meztelenül fürödtek (csak a nők viseltek melltartót és subligart), a nagyurat csak az őt körüludvarló talpnyalókról és a kíséretében levő rabszolgákról lehetett megismerni.

A fürdőben közvetlenebb hang uralkodott, könnyebben hozzá lehetett férni az ugyanott fürdőző császárhoz, mint máskor egy előkelő polgárhoz. Egy ízben Hadrianus császár a fürdőben észrevette, amint egy kiszolgált katonája oszlophoz dörzsöli csupasz hátát. A császár kérdésére azt válaszolta a veteranus, hogy nincs rabszolgája, aki őt a fürdőben dörzsölhetné, mire Hadrianus olyan összegű pénzt ajándékozott a hadastyánnak, hogy abból nyugodtan vehetett rabszolgát, s eltartása sem jelentett gondot neki. Másnap Hadrianus a fürdőben azt látta, hogy egy egész sereg veteranus az oszlophoz, falakhoz dörzsöli a hátát. Erre a császár odament hozzájuk s így szólt:
„Most már elegen vagytok, hogy egymás hátát dörzsöljétek!” - szólt, és nem adott nekik semmit.

A fürdőkben néhány óráig gondtalanul, vidáman és olcsón szórakoztak a rómaiak, ezért szerették annyira, ezért építtettek számukra annyi fürdőt.



Forrás:
Ürögdi György: A Régi Róma
Gondolat kiadó, 1963