Római élet / Vallás / Görög-Római Istenek / A Föld istenei

Dionysos - Bacchus

Zeus és Semele fia, a bor istene. Más nevei voltak a görögöknél: Bakchos, Iakchos, Bromios, Lyaeos (gondüző). Rómában azonosították az ősitaliai istennel, Liberrel.

Semele leánya volt Kadmos, thebai királynak, s Zeus szerelme miatt magára vonta Hera féltékenységét, ki dajkája alakjában lépett eléje s rábeszélte, hogy Zeust egész isteni fényében kivánja látni. Hasztalanul igyekezett őt Zeus e végzetes kíváncsiságáról lebeszélni; Semele nem engedett, s mivel Zeus megesküdött, hogy kívánságát teljesítni fogja, kénytelen volt előtte isteni fényében megjelenni, s a boldogtalan nőt halálra perzselte a villám tüze. Magzatát azonban megmentette Zeus, és Hermes által a nysai nymphákhoz vitette fölnevelésre.

A nymphák és Silen nevelése alatt felnővén, Dionysos szőlőt ültetett s levével megittasítá mind magát, mind nevelőit és környezetét, s azután borostyánnal koszorúzva, a satyrok, nymphák, bacchansok és bacchansnők társaságában, hangos ujjongással bejárta az erdőket és hegyeket. Majd nagyobb útra kelt és zajongó kíséretével bejárta a földet. Ő maga hol szekeren ült, melyet kentaurok, vagy tigrisek, vagy párducok vontak, hol pedig oroszlánon nyargalt. Körülötte ugrálnak, táncolnak a satyrok, a szilaj bacchansnők, kiket Maenadoknak vagy Thyadoknak neveznek, fejükön szőlő- vagy borostyánfüzér, kezükben égő fáklya és a venyigével átfont thyrsus van, testükön ifjú szarvasok bőrét viselik. Ujjongásaik és szilaj táncuk toporzékolása közé a fuvolák, dobok, réztányérok zaja vegyül. Így vonult keresztül Dionysos Ázsián egész Indiáig, mindenütt a bortermelésre tanítva az embereket, egyszersmind városokat alapítva, szelidebb erkölcsöket, társadalmi rendet honosítva meg közöttük. Azért méltán tisztelték Demeter mellett, mint az emberiség jótevőjét.

Szigorúan megbüntette azokat, kik áldásos működésének ellenszegültek s megtagadták tőle az őt megillető tiszteletet. Ezek között első helyen áll nagynénje, Agave és ennek fia Pentheus, ki Kadmos utódja lett a thebai trónon. Nemcsak nem akarták elismerni Dionysos istenségét, hanem csalónak nevezték s elhatározták, hogy kísérőivel együtt meggyilkolják. Meg is támadták őket a Kithæron hegyen, de a felbosszantott isten mindnyájuk lelkére oly őrültséget küldött, hogy Pentheust vadkannak nézték, rárohantak, köztük maga Agave is, elfogták és darabokra tépték. E tárgyat dolgozta fel Euripides «A bacchansnők» című tragédiában.

Hasonló bosszút állt Lykurgos thraciai királyon, ki országából kiűzte a bacchansnőket, látva, mennyi romlást okoz a bor alattvalói közt. Dionysos őrültséget bocsátott a királyra, melyben fiát és saját lábait levágta; majd dögvész pusztítja az országot, mire a fellázadt nép egy magas sziklára ragadta Lykurgost és lovakkal tépette széjjel.
Midőn egykor tyrrheni hajósok Naxosba vitték át, bíbor öltönyéből azt következtetvén, hogy dús királyfival van dolguk, elhatározták, hogy Italiába viszik s eladják, mint rabszolgát. Az isten engedte, hogy bilincsre verjék, de ekkor egyszerre megállt a hajó a tengeren, szőlő és borostyán hajtott ki rajta, a fogoly bilincsei lehulltak s ő maga hatalmas oroszlánná változott. A megrémült rablók a tengerbe ugrottak és delphinekké változtak; csak a kormányos maradt életben, mert előbb ellenszegült társai gonosz tervének.

Ellenben jutalommal és kegyével tüntette ki azokat, kik kedve szerint cselekedtek. Midas phrygiai király is megnyerte tetszését s jutalmul azt kérte magának, hogy bármihez nyúl, arannyá változzék. De midőn ételei is átváltoztak s közel jutott az éhhalálhoz, könyörgésére megszabadítá az isten e veszedelmes tulajdonságától. Meg kellett fürdenie a Paktolos folyóban, melynek medre azóta tele van aranyhomokkal.

Naxos szigetén találta Dionysos a Theseustól elhagyott Ariadnét, kit nőül vett, megosztva vele halhatatlanságát. Három fia született tőle; Oenopios, Evanthes és Staphylos. Aphroditétől némely monda szerint Hymen, a Gratiák és Priapos. Nympháktól és földi nőktől is voltak gyermekei. Végre befejezve útját a földön, felhozta az alvilágból anyját s ezzel együtt helyet nyert az Olymposon, s tisztelete, későkori eredete dacára, rendkivül elterjedt a görögök közt.
De másutt is igen nagy tiszteletben állt, különösen azon országokban, melyek bortermeléssel foglalkoztak. Ünnepei zajosak és a nép előtt igen kedveltek voltak. Ezek a Dionysiák, melyek két részre oszlottak.
A kisebb vagy vidéki Dionysiák, a tulajdonképpeni szüret, november végén vagy december elején; és a nagyobb vagy városi Dionysiák, melyeket tavaszkor Athenben ünnepeltek. Ilyenkor az isten szobrát nagy menetben hordozták körül az utcákon, az emberek rózsa- vagy ibolyakoszorúkat viseltek, és a karok ünnepi dalokat, dithyrambokat, énekeltek. Áldozatául kecskebakot vágtak le, mert ez az állat rágja le a szőlő tövét s azért engesztelésül kell esnie. Ez ünnepekből keletkezett a görög dráma.

A dithyrambokat a költők csakhamar művészibb formába öntötték, majd elbeszélésekkel kötötték össze, melyek a kardalokkal váltakoztak, az elbeszélések aztán párbeszédes alakba mentek át s így végre megszületett a komoly sínmű, a tragoedia, mely a kecskeáldozattól nyerte nevét; a víg színmű, a komoedia, melynek neve a falusi Dionysiákon szokásos pajkos dalokból származott; és a víggal vegyes komoly színmű, a satyrdráma, mely a satyroktól, Dionysos állandó kísérőitől vette nevét.
Athenben szokássá vált, hogy a nagy Dionysiák két utolsó napján a színházban drámai versenyeket rendeztek, melyeken a győztes jutalmul koszorút kapott. Mint a tragédia istene, Dionysos a múzsákat is kíséretéhez számítja, s a Parnassos egyik csúcsa neki volt szentelve. E hegyorom egyszersmind színhelye volt egy másik bacchusi ünnepnek, mely Thráciából származott át. Minden harmadik évben a legrövidebb napon összegyűltek itt az atheni nők, s bacchansnőknek öltözve, szilaj táncok közt, ittasan, zajos izgalommal mulattak. Ennek utánzása volt Rómában a bacchanaliák ünnepe, melyeknek kicsapongásai azonban idővel annyira elfajultak, hogy utoljára a senatus kénytelen volt betiltani.

Dionysost eleinte méltóságos, komoly alakban, szakállasan ábrázolták. Később mindig ifjabb külsőt adtak neki, csaknem nőies vonásokkal, gömbölyű testidomokkal. Fején rendesen szőlő- vagy borostyánfüzér van. Jelvényei: a thyrsos-bot, a mellére csüngő állatbőr s az ivópohár. Szentelt állatai: az oroszlán, tigris, párduc, bika, bak; növényei: a szőlő, borostyán, repkény.

Forrás: Görög-Római Mytologia Összeállította: Csiky Gergely Franklin-Társulat 1911