logo

XXIII September AD

A történelem, mint példatár

A történelem a rómaiak számára a múlt jelenben is érvényes exemplumainak gyűjteményét jelentette. Livius hatalmas történeti művének bevezetőjében azt írta:

A történelem megismerésében éppen az az üdvös és gyümölcsöző, hogy az ember mindenfajta események intő példáit szemlélheti mintegy messziről látható emlékművön; innen válogatja maga és közönsége számára, ami követésre méltó, innen ismerheti meg, mit kell kerülnie: ami gyalázatosnak indult és gyalázattal is végződött. Egyébiránt, ha a vállalkozásom iránt érzett szeretet nem csal meg, azt hiszem, nincs még egy állam, amely nagyobb, szentebb, jó példákban gazdagabb volna (praef. 10, Borzsák István fordítása).
Livius kortársai is láthatóan osztották a pataviumi mester történelmi exemplumok iránti elmélyült érdeklődését. Cornelius Nepos megírta az Exempla és a De viris illustribus című műveket, az utóbbi tudomásunk szerint az első latin nyelvű életrajzgyűjtemény.
A továbbiakat csak felsorolom: Varro: Imagines; Hyginus: De vita rebusque illustrium virorum és Exempla; Horatius ódái közül: I. 12 és IV. 15; és a Vergiliusnál szereplő „hősök csarnoka” az Aeneis VI. énekében. Talán erre az időre tehető Pomponius Rufus Collecta című életrajzgyűjteményének születése is, amelyet csak Valerius Maximus utalásából ismerünk (IV. 4, praef.).

Van azonban egy alapvető különbség a köztársaságkor végén és a principátus korai időszaka alatt működő alkotók exemplum hivatkozásai között: míg az előbbiek (jellemzően Cicero) az adott kontextushoz igazodva, szabadon alkalmazzák a múlt példáit, addig az utóbbiaknál csak szigorúan merev és kötött jelentéssel jelenhetnek meg.
A történeti exemplumok „fosszilizációjában” Jane D. Chaplin találó kifejezésével élve minden bizonnyal a hősök augustusi kanonizációja játszott szerepet. Suetonius tudósítása szerint a princepset nagyon izgatták az efféle történelmi példák:

Mind görög, mind latin szerzők tanulmányozásakor leginkább a közéletre vagy magánéletre alkalmazható példák és tanítások (praecepta et exempla publice vel privatim salubria) ragadták meg a figyelmét; ezeket szóról szóra lemásolta, s többnyire elküldte háza népének vagy egyes katonai alakulatok és tartományok vezetőinek, de akár Róma főtisztviselőinek is aszerint, hogy kinek-kinek miféle figyelmeztetés vált éppen hasznára.
Néha egy egész könyvet felolvasott a senatusnak, és rendeletben ismertette a néppel, így például Q. Metellus beszédét A népszaporodásról és Rutiliusét Az építkezések módjáról; ezzel is csak meg akarta győzni az embereket, hogy a két ügy nem az ő fejében fordult meg először, hanem már őseiknek is szívén feküdt annak idején (Aug. 89,2, Kis Ferencné fordítása).

Tetteinek összefoglalásában pedig nemcsak az ősök példáira hivatkozik, hanem önmagát is követendő exemplummá avatja: „Az én kezdeményezésemre hozott új törvényekkel az ősöknek sok, a mi korunkból már-már kivesző példáját elevenítettem fel, és én magam is sok mindenben hagytam hátra követendő példát az utódok számára” (ipse multarum rerum exempla imitanda posteris tradidi, RGDA 8.5, ford. Borzsák István).
Ugyanez vezérelte építkezési programját is, ahogyan azt a legismertebb római építész, Vitruvius is észrevette, aki ezekkel a szavakkal fordult Augustushoz művének bevezetőjében: „észrevettem, hogy sokat építettél, most is építesz és gondot viselsz majd ezután is mind a köz-, mind a magánépületekre, hogy tetteidet nagyságukhoz mérten hagyd az utókor emlékezetére” (praef. 1,3, Gulyás Dénes fordítása).

Augustusnak szembe kellett néznie azzal, hogy bármily ellentmondásos is a köztársaság korának története, Róma az addig eltelt másfél száz évben vált igazi világhatalommá. Mikor a res publica libera nagyjaira emlékeztetett, nemcsak saját családja jótevőivel vagy ellenségeivel kellett szembenéznie, hanem azokkal a személyekkel is, akik Rómát naggyá tették.
Ebben az értelemben valamennyi köztársasági hőst és államférfiút a maga elődjének tekinthetett. Augustus exemplumprogramjának egyben történelemértelmezésének csúcspontját a Forum Augustum és az ott elhelyezett „ősök galériája” jelentette. A monumentális műalkotásnak ezt a szerepét domborítja ki Suetonius is:

A halhatatlan istenek után leginkább a hadvezérek emlékét tisztelte, akik a római nép hatalmát a legalacsonyabb fokról a legmagasabbra emelték. Ezért megtartva a régi feliratokat, mindegyiknek helyreállította a maga épületét, és szobraikat, diadalmeneten viselt díszruhájukban, az isteneknek ajánlva elhelyezte forumának két oszlopcsarnokában; azután kiáltványában közhírré tette: azt szeretné, ha a polgárok őt még életében, az eljövendő korok fejedelmeit pedig később ezekkel a hadvezérekkel mérnék össze (Aug. 31.5, Kis Ferencné fordítása).



Grüll Tibor


Grüll Tibor (1964) a Pécsi Tudományegyetem docense, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem magántanára, a Szent Pál Akadémia tanszékvezető főiskolai tanára. Fő kutatási területe a korai császárkor, valamint a római kori zsidóság és kereszténység története.


Forrás: Grüll Tibor „Kőre írt szavakkal" Az Augustus-forum szerepe a római történelmi emlékezet formálásában