logo

XXI Aprilis AD

Az elogiumok

Horatius nem véletlenül beszélt „márványba rótt közfeliratról, amelyben a hősök szelleme és élete visszatér hozzánk holtuk után”. Augustus propagandájának fontos részét képezte a „kollektív történelmi emlékezet” befolyásolása, amit leghatásosabban „emlékezeti helyek” (loci memoriae, lieux de mémoire) létrehozásával lehetett alakítani.
Maga a forum, az itt elhelyezett szobrok és felirataik tökéletes eszközei voltak ennek a propagandának. A hősök galériája annyira fontos volt Augustus számára, hogy Plinius egyik megjegyzése alapján sokan úgy vélik: ő maga fogalmazta annak elogiumait. (Degrassi és Zanker nem kételkedett ebben, de Frisch helyesen észrevételezte, hogy a Plinius-idézetben szereplő inscripsit éppúgy értelmezhető műveltetésként is.) Mindenesetre akár maga a princeps szövegezte a feliratokat egyelőre ismeretlen források alapján -, akár más, az augustusi propagandában kiemelt szerepet játszottak a summi viri képmásai és azok feliratai.

Lássuk ezek után a fennmaradt szövegeket! Degrassi szerint minden egyes szoborhoz két felirat társult: egy kisebb (titulus), amelyen a név és a titulatúra szerepelt; valamint egy nagyobb (tabella), amelyen a res gestae fontosabb adatai voltak feltüntetve. Jó példa erre Ap. Claudius Caecus teljesen kiegészíthető felirata:

[Ap(pius) Claudius C(ai) f(ilius) Caecus],
[cens(or), co(n)s(ul) bis, dictator],
[interrex, pr(aetor) bis].

[Complu]ra oppi[da de Samni]tib[us cepit].
[Sabinoru]m et Tus[corum exercit]um [fudit]. [P]a[cem
fie]ri cu[m Pyrrho rege prohibuit].
In ce[nsura viam Appiam stravit e]t aq[uam]
[in] u[rbem adduxit. Aedem Bellon]ae fe[cit].

A titulus magyar fordítása: „Appius Claudius Caecus, Caius fia, censor, kétszeres consul, dictator, interrex, kétszeres praetor.” Az elogiumé: „Számos várost elfoglalt a samnisoktól. A sabinok és etruszkok seregét megfutamította. Megtiltotta, hogy Pyrrhus királlyal békét kössenek. Censorsága idején a via Appiát készítette, és a vizet a városba vezette. Szentélyt emelt Bellonának.”

Mint a fenti példán is látható: a titulusok az apai névvel kiegészített háromelemű római név mellett az adott személy által betöltött tisztségeket (cursus honorum) tartalmazták csökkenő sorrendben; az elogiumok pedig ezt egészítették ki a következő adatokkal: papi tisztségek; katonai sikerek és triumphusok; fontosabb civil tisztségek; építkezések.

Az elogiumok szövegeit eddig főként a lehetséges források és hatások szempontjából vizsgálták, de csak ritkán tanulmányozták őket mint történeti forrásszövegeket. Természetesen a titulusokban és az elogiumokban feltüntetett életrajzi adatok nem a véletlen folytán kerültek oda, hanem Augustus személyes választását és szándékait tükrözik, s ezekben feltűnő, hogy a katonai erények szokásos felsorolása mellett nagyon nagy hangsúlyt kapnak a belső béke megteremtésére és a vallási ügyekre vonatkozó adatok. Ily módon a feliraton és a portrészobron látható személyek Augustus előképeivé és egy újfajta heroizmus képviselőivé váltak.

A feliratok segítségével olyan társadalmi és politikai változásokat is nyomon követhetünk, mint a triumphus és az ornamenta triumphalia szokásjogának átalakulása. Három szöveg ebben az összefüggésben is kiemelkedik a többi közül: M. Valerius Maximus elogiumában olvassuk, hogy ő és utódai különleges megtiszteltetésként Murcia templomában állíthatták fel a sella curulist.
Az első pun háború győztes hadvezére, C. Duilius, nemcsak szobrot kapott a senatustól Vulcanus templomának közelében, hanem élete végéig fáklyavivők és fuvolások kíséretében vonulhatott haza a lakomák után. Végül, Marius feliratának végén egy a ruházatára vonatkozó furcsa megjegyzés olvasható: „triumphusi öltözetben és a patríciusok szandáljában...”

Mindhárom megjegyzés önmagában is különleges egy elogiumban, hát még ha megnézzük, mit is írnak a történetírók e különleges megtiszteltetésekkel kapcsolatban. Livius szerint Valerius Maximus sella curulisának elhelyezése a circusban és a mellette lévő aedes Murciaeban nemcsak előzmény nélküli volt (super solitos honores, Liv. II. 31,3), hanem a hadvezérekre nem is annyira jellemző kitüntetés.
Még problematikusabb a másik két megtiszteltetés. C. Duilius fura kísérete egyáltalán nem nyűgözte le a kortársakat: nála azonban „ilyen szabadossághoz vezetett a dicsőség” (tantum licentiae dabat gloria) mondja róla Cicero. Florus megjegyzése még csípősebb: Duilius nem elégedett meg az egy napig tartó triumphusszal, hanem „egész életében valahányszor lakomáról hazatért fáklyalángot gyújtatott, és megfúvatta a fuvolákat, mintha csak minden nap diadalt ült volna” (praelucere funalia et praecinere sibi tibias iussit, quasi cotidie triumpharet, Flor. I. 18,10, ford. Havas László).

A Marius öltözetére vonatkozó utalás ugyan töredékes, mégis egyértelműnek látszik, hogy arra a jelenetre utal, mikor Marius triumphatori öltözetben lépett be a senatus üléstermébe. Livius csak annyit jegyez meg az esetről, hogy előzmény nélküli (quod nemo ante eum fecerat, Liv. per. 67), de Plutarchos Marius-életrajzában azt is leírja, hogy a senatusban mekkora felháborodás volt emiatt, és hogy Marius nyomban hazament ruhát váltani (Plut. Mar. 12,5).
Aligha hihető, hogy Augustus ezeknek az eseteknek a felemlegetésével ingerelni akarta volna a forum közönségét. Észrevehető azonban egy közös elem a három történetben: Valerius széke, Duilius szobra, fuvolás és fáklyás kísérete, valamint Marius öltözéke mind diadalmenet alkalmával szerzett különleges megtiszteltetésnek számított.

Suetonius megjegyzése szerint Augustus viszonylag bőkezűen osztogatta a diadalmeneteket és az ovatiókat, több mint harmincat tartottak (Suet. Aug. 38,1), ám ezeknek kétharmada Kr. e. 27 előttre esett; mindössze hármat tehetünk Kr. e. 26 és 19 közé, amikor is L. Cornelius Balbusnak a garamantok felett aratott győzelmét ünnepelték ily módon. Balbus volt az utolsó római tábornok, aki nem állt rokonságban a princepszszel, és triumphust kaphatott. (Kr. e. 7-ben és Kr. u. 12-ben már csak Tiberius tartott diadalmenetet, természetesen sub auspicio principis.)
Ezzel egy időben vált megszokott kitüntetéssé az ornamenta triumphalia (patríciusi öltözet és lábbeli, győzelmi korona, elefántcsont pálca és sella curulis), amely azoknak járt, akik hadi tetteikért nem nyerték el a triumphust. Mivel Augustus magának tartotta fenn a határ menti provinciákat és a hadsereg irányítását, ezzel gyakorlatilag elvette a lehetőségét annak, hogy bárki triumphust tartson, mivel tábornokai is az ő auspiciuma alatt harcoltak.

A Forum Augustum kortársakra gyakorolt hatását éppoly nehéz megítélni, mint a történetírókét. Függetlenül attól, mekkorára becsüljük az írástudás szintjét a római társadalomban, Horatius is úgy ábrázolja a tudatlan római tömeget, mint amely előszeretettel „csüng a feliratokon és képmásokon” (qui stupet in titulis et imaginibus, Sat. I. 6,17), így Augustus szoborgalériája is bizonyára nem csekély hatást gyakorolhatott „a művelt római közönségre”.
A szakmabeli történészek természetesen szkeptikusan fogadhatták az ilyesfajta, nyíltan propagandisztikus célokat szolgáló „emlékezethelyeket”. A korszak leghíresebb történetírója, Titus Livius is távolságtartóan nyilatkozott abban a kérdésben, hogy a Iuliusok valóban Iulustól erednek-e:

Nem óhajtok itt arról vitázni ugyan ki is tudna ilyen régmúlt eseményt biztonsággal megállapítani -, hogy ez az Ascanius vagy egy idősebb, azonos nevű, még a sértetlenül álló Trójában Creusától született fiú, aki apját menekülésében követte, volt-e az az Ascanius, más néven Iulus, akit a Iulius-nemzetség névadójaként tartanak számon (I. 3,1-3).

A köztársaságkor hőseit sem abban a beállításban ábrázolja Livius, mint az Augustus-forum elogiumai, amelyek egyértelműen mint a princeps elődeit mutatják be a res publica libera legnagyobb hőseit. Lássuk példának okáért Mariust, akinek elogiuma csaknem teljes egészében fennmaradt:

...a néptribunus és a praetor lázadásai miatt akik fegyveresen elfoglalták a Capitoliumot felforgatott államot hatodik consulsága idején helyreállította (rem publicam turbatam seditionibus. sextum consul vindicavit), és miután hetvenedik életévét betöltötte, a polgárháborúban száműzöttet fegyveres erővel hozták vissza, hetedszerre is consullá választották (CIL VI 40957).

Ha ennek a férfinak erényeit és hibáit szembeállítjuk egymással, nem könnyű megmondani, mi volt jelentősebb: a háborúban tanúsított vitézsége, vagy az a kár, amit a békében okozott. Mert igaz, hogy mint katona, megmentette az államot, de azután mint polgár a legkülönbözőbb ravaszkodásokkal, végül pedig ellenség módjára fegyveres erővel tette tönkre (Periocha 80, Muraközy Gyula fordítása).

Augustus feliratán természetesen nem szerepel Marius tetteinek értékelése ez a mindenkori historiográfus feladata volt -, de pusztán a felirat elhelyezése a köztársasági hősök csarnokában pozitív értékelő mozzanatnak tekinthető az állam első embere részéről, amihez illett a történetíróknak is igazodniuk. Összességében teljességgel egyetértek Torry James Luce megállapításával: „Ha Liviusnak bármiféle hatása lehetett Augustusra, az negatív volt: az elogiumok lehetőséget adtak Augustusnak arra, hogy számos ponton felülírja Livius narratíváját.”




Grüll Tibor



Grüll Tibor (1964) a Pécsi Tudományegyetem docense, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem magántanára, a Szent Pál Akadémia tanszékvezető főiskolai tanára. Fő kutatási területe a korai császárkor, valamint a római kori zsidóság és kereszténység története.


Forrás: Grüll Tibor „Kőre írt szavakkal" Az Augustus-forum szerepe a római történelmi emlékezet formálásában