logo

IX December AD

Hogyan örökítsük meg a principátus emlékezetét

Horatius számára nem okozott gondot, hogy verseivel szerzett dicsőségét „ércnél maradóbbnak” fesse le, de szemmel láthatólag kényelmetlenül érezte magát akkor, amikor Augustus „örök időkre megmaradandó” emlékezetét kellett versmértékbe szednie

Atyák s a város Gondja, a hódolat
tisztségeit rád ontva, erényedet,
Augustus, kőre írt szavakkal

örökre? Ó, hisz nincsen uralkodó a
lakható föld napja alatt nagyobb!

Mert ugyan miféle „feliratok és emlékezethordozó naptárak” (tituli memoresque fastus) lennének képesek a princepsek legnagyobbikának aki egyébként az első volt e nemben dicsőségét az oikumené napja alatt méltóképpen megörökíteni? Természetesen nem csekély költői túlzás van a fenti sorokban, hiszen jól tudjuk: maga Augustus is minden erővel arra törekedett, hogy uralmának áldásos voltát per titulos memoresque fastus örökítse az utókorra.

Az augustusi propaganda nemcsak saját jelenét és közelmúltját, hanem az „ősidők” emlékezetét is igyekezett saját hatalmi céljainak alárendelni, s tette mindezt olyan remek érzékkel, hogy talán nem túlzás kijelenteni: lényegében ma is azt ismerjük a római köztársaság korából, amit Augustus és tanácsadói átengedtek a cenzúra szűrőjén.
A clementiájával dicsekedő princeps kíméletlenül bánt el azokkal, akik szembeszegültek vele. Ovidius Kr. u. 8-ban történt száműzetése olyannyira közismert tény, hogy felesleges részletesen ecsetelnünk. Azt már kevesebben tudják, hogy a pompeianus érzelmű, majd a Caesar-gyilkos Cassius baráti köréhez csatlakozó L. Titus Labienus akit maró hangvételű pamfl etjeiért kortársai Rabienusnak, vagyis „dühöngőnek” csúfoltak írt egy szélsőségesen köztársaságpárti művet Historiae címen. A senatus parancsára azonban Kr. u. 12-ben munkáit máglyára vetették, a szerző is öngyilkos lett (Sen. Controv. 10.praef. 4-8).

Nagyobb szerencséje volt az Augustus-kor kétségkívül legnagyobb történetírójának, Titus Liviusnak (Kr. e. 59 Kr. u. 17), aki Pataviumban (a mai Padova) született, élete nagy részét Rómában töltötte, hivatalt nem vállalt. Harminckét éves kora óta egyfolytában A város alapításától (Ab urbe condita) megkezdett történeti könyvét írta, amely Drusus haláláig (Kr. e. 9) összesen 142 könyvben dolgozta fel az egész római történelmet.
Bár Augustus őt is „pompeianusnak” tartotta (Tac. Ann. IV. 34,3), háborítatlanul dolgozhatott, sőt, kötődése a szabad köztársasághoz a princepshez fűződő személyes barátságának sem ártott.

A város alapításától kezdődő liviusi elbeszélésfolyam összegyűjti és egyetlen narrációvá egyesíti a római történelemre vonatkozó egyéni, kollektív és kulturális emlékeket, amit együttesen történeti hagyománynak hívunk. Livius történelme a római szellem számára nem a számos különös történelem egyike volt, hanem egyetemes történelem, az egyetlen valóban történeti realitás története: maga a világtörténelem. Collingwood ezt a jelenséget így írta le: „Livius elbeszélésének hősei nem emberek, hanem maga az Örök Város: Róma.”
Ő az aktív cselekvő, akinek tetteit a történész lejegyzi. Gyaníthatjuk, hogy ez a felfogás nem állt távol Augustus koncepciójától, még ha részletkérdésekben lehettek is közöttük nézetkülönbségek. Ennek ellenére Livius monumentális alkotásából csak az első tíz, illetve a 21-45. könyv maradt fenn (a kezdetektől Kr. e. 293-ig, illetve Kr. e. 218-167-ig), a polgárháborúról és az Augustusról szóló részeket nem ismerjük. S vajon miért éppen ezeket a részeket nem?

Elképzelhető, hogy az Augustusról szóló részeket nem semmisítették meg, de nem is akarták megőrizni. Livius ma ismert könyveinek politikai üzenete nem volt annyira „gyúlékony”, hogy ne lehetett volna továbbörökíteni, még ha Augustus és a későbbi princepsek szándékainak nem is mindenben felelt meg.



Grüll Tibor


Grüll Tibor (1964) a Pécsi Tudományegyetem docense, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem magántanára, a Szent Pál Akadémia tanszékvezető főiskolai tanára. Fő kutatási területe a korai császárkor, valamint a római kori zsidóság és kereszténység története.


Forrás: Grüll Tibor „Kőre írt szavakkal" Az Augustus-forum szerepe a római történelmi emlékezet formálásában