logo

XXII Aprilis AD

Colosseum (75–82)

A színházak mellett – etruszk mintára – amphitheatrumok is épültek: a gladiátorok és vadállatok harca lépcsős caveákkal körülvett arénában folyt. A Flaviusok amphitheatruma – ismertebb nevén a római Colosseum – a Kr. utáni első évszázadban épült. Vespasianus császár 69–79 között fogott az építkezésbe, a kész létesítményt 80-ban Titus avatta fel. Teljes befejezése Domitianus császár idejére esett. Korábban e helyen Nero császár nagyméretű palotaegyüttese emelkedett. Ennek kertjében állt a császár arcvonásait viselő hatalmas szobor-kolosszus, melynek alapján a középkorban az amphitheatrum a „kolosszus melletti színház”, azaz a Colosseum nevet kapta.

A gladiátorjátékok és állatviadalok céljára használt létesítmény lényegében az antik színház alaprajzának megtükrözésével, a nézőtér és a fél orkesztra megkettőzésével jött létre. Az arénát lépcsős ülésekkel keretezték. Ilyen létesítménnyel a római korban szinte minden, magára valamit is adó latin városban találkozhattunk. Az egykori Aquincumnak, a mai Budapest polgárvárosának és az ókori Scarbantiának – ma Sopron – is volt épített vagy a domboldalba illesztett amphitheatruma.
A Colosseum építésének költségeit maguk a császárok fedezték, a kisebb városokban a tartomány helytartója és a helyi polgárok teremtették elő az épület megvalósítására a szükséges pénzeszközöket.

A római Colosseum a késői példák közé tartozik. Hírét, jelentőségét leginkább hatalmas méreteinek köszönheti. A nézőtéri ülések, ahogy korábban, itt is sugárirányban helyezkedtek el, a nézők lépcsősen emelkedő padsorait sugárirányú és körkörös főfalak hordták. A vastag főfalakat a szükséges helyeken boltozatos átjárókkal törték át. Az épület vázát hétszázhúsz kemény mészkőből faragott oszlop alkotta, ezek hét és fél méter mélyen kialakított, összefüggő, monolit beton tömegalapozásra támaszkodtak.
A hatalmas nézősereg elhelyezésére szolgáló létesítmény megtervezése magas szervezési követelményeket támasztotta az építőkkel szemben. A romjaiban fennmaradt épület feladatait egykor mintaszerűen ellátta. Az alaprajz szervezése hibátlanul szolgálta az épület célját. Az épületben könnyű volt eligazodni, a nézők rövid idő alatt megtalálták helyüket a nézőtéren, a látási viszonyok igen kedvezőek voltak. A küzdőtér alatt kaptak helyet a küzdelemben résztvevők helyiségei, a ketrecek, cellák és raktárak. A kő harántfalakat deszkával borították be, erre vékony homokréteg került. A vértől átázott homokot gyorsan kicserélték. A deszkázat egy szakaszát néhány éve újra megépítették.

romaikor_kep



Az épület egykori állapotáról megmaradt romjai adnak tájékoztatást. Az elliptikus alaprajzú aréna mérete 86×54 méter, az egyes szekciók kilenc táguló körben keretezték a küzdőteret: az épület befoglaló mérete 187,75×155,6 méter. A külső kör loggiái alatt áramlott be a hatalmas tömeg az épületbe. A földszinten kőtáblába vésett római számokkal igazították el a nézőket. Ötvenkét bejáraton rövid idő alatt megtelt az amphitheatrum. Becslések szerint közel ötvenezer ülőhelyet alakítottak ki.
De nem csak az íves-boltozatos, vázas szerkesztése és az alaprajz nagyvonalú szervezése volt példaértékű. Hasonlóan hibátlan arányú, szellemes és nagyvonalú az épület tömegének megformálása és a homlokzatok tagolása is. A kemény mészkővel borított beton pillérek és ívek elé – hasonlóan a korábban már emelt állami levéltár épületénél, a Forum Romanum területén – féloszlopokból álló, gerendázatos homlokzati hálót építettek. Az áttört három emelet felett igen magas, közel harmincnégy méteres attika-szint is létesült. E felfalazás hengerpalástja „tárcsafalként” merevítette a vázas épületet.
Jelentős súlyával ugyanakkor kellőképpen „leterhelte” a pilléres-boltozatos vázat: a boltozatokból származó, jelentős oldalnyomást ezzel töredékére csökkentették. A hatalmas felépítménye az épület monumentális megjelenését fokozta, és az épület hatását erősítette. Az attika felső párkányára hatalmas ponyvákat feszítettek ki, ezek védték meg a nézőket a túlzott napsütéstől és esőtől.

Az épület kialakítása, alaprajzi elrendezése és megformálása a reneszánsztól napjainkig példaként szolgált és szolgál építészeknek és mérnököknek. A reneszánsz korában, a XVI. században mégis jelentős részét elbontották. Később a kereszténység mártíriumának helyszíneként védelmet kapott. Állékonyságát a XIX. században nyerte vissza. Előbb egyetlen hatalmas téglapillérrel biztosították megromlott stabilitását, majd Giuseppe Valadier mérnök az eredeti árkádívek lépcsősen visszaugró rekonstrukciójával rögzítette a boltozatokat.



Forrás: Winkler Gábor: Építészettörténet II.