logo

XX September AD

A reliefek történeti forrásértéke

De vajon megbízható-e ez a bemutatás? Vajon az események a valóságot, a háború időbeli és térbeli lefolyását szemléltetik-e? Milyen mértékben tekinthető a dombormű a történeti valóság hü tükörképének, megbízható történeti forrásnak? Ezekre a kérdésekre már sok tanulmány igyekezett feleletet adni, s szerzőik közül néhányat, a legnevezetesebbeket, név szerint is felsorolhatjuk.

Első a spanyol Alfonso Chacon, aki 1576-ban - csakhamar három: kiadást is megért - tanulmányt írt a dombormüvek alapján a dák háborúkról. Azután franciák, németek, olaszok, angolok tanulmányozták,, magyarázták és értékelték. Mégis igazi, tudományos alapon folyó kutatása a múlt század második felében kezdődött meg, amikor egymás után többkötetes tanulmányok, monográfiák jelentek meg róla. Közülük különösen említésre méltók a francia W. Froehner (La Colonne Trajane, 1872.), a német C. Cichorius (Die Reliefs dér Trajanssaule, 1896.) hatalmas monográfiái, ezután E. Petersen, K. Lehmann-Hartleben, az angol G. A. T. Davies, I. A. Richmond tanulmányai és munkái. Legújabban az: olasz G. Lugli és G. Gulini foglalkozott vele. A hazai kutatók közül Király Pál, T. Antonescu és Constantin Daicoviciu meg Hadrian Daicoviciu: nevét említhetjük meg.

A legtöbben, mint például Cichorius és Davies, a domborműveket topográfiai, történeti és etnográfiai szempontból teljes értékű forrásoknak tartják, és ezért az oszlop minden egyes jelenetét igyekeznek pontosan elhelyezni térben és időben. Megállapítják a városok nevét, a táborok helyét, a folyókat, felvonulási utakat, a dák várakat stb.
Mások nem tekintik ilyen abszolút értékűnek. Az utóbbi évtizedekben az erdélyi dák várak helyén végzett régészeti ásatások új fényt vetettek a domborművek topográfiai és történeti kutatására. Először is kitűnt, hogy minden korábbi kutató kiindulási pontja téves volt. Ugyanis a dák állam központját a Hátszegi-medence római kori fővárosába, Ulpia Traianába helyezte, holott a régészeti ásatások ma már minden kétséget kizáróan megállapították, hogy a székváros Sarmizegethusa, a Szászvárosi havasok legerősebb vára volt. Az ásatások fényénél az is kiderült, hogy a reliefek topográfiai azonosítása eleve kudarcra ítélt próbálkozás. De nem megbízható a dák várak ábrázolása sem.
Sok olyan elem hiányzik belőlük, amelyeket ma már jól ismerünk. Következésképpen a domborművek topográfiai és történeti forrásértéke távolról sem olyan nagy és alapvető, amilyennek a múltban a legtöbb kutató hitte. Ennek ellenére katonai, néprajzi szempontból felbecsülhetetlen jelentőségűek, a római fegyverek, katonai felszerelések, ruházatok, rangok stb. tanulmányozásához kiapadhatatlan kincsesbányák. Ma már sem a dákok, sem a császárkori Róma történetét e hatalmas remekmű elmélyült tanulmányozása nélkül nem lehetne megírni. Ez annál is inkább így van, mert az egyre általánosabban elfogadott vélemény szerint az ábrázolás forrása Traianusnak ma már nem létező műve volt.



Bodor András