logo

XXII Junius AD

Horatius példaképei - Alkaios és Anakreón

Archilochosszal azonban nem fejezhetjük be Horatius példaképeinek sorát. Kr. e. 600 táján Lesbos szigetén született Alkaios, előkelő nemesi családból. Ezen a vidéken az aeol-görög tájszólást beszélték, versei ezen a nyelven születtek. A nemes aeol harcol az athéniek ellen, ő is elveszti pajzsát a hazáját elnyomó tirannusokkal harcolva. Menekülnie kellett, de nem tudjuk hová, így végnapjai ismeretlenek. Írt himnuszokat, erősen érzéki bor- és szerelmi dalokat - ő is szigeti költő, heves érzelem hatja át sorait. Költeményei nagyrészt elvesztek, csak töredékek maradtak ránk. (Horatius bizonyára még a teljes művet ismerte. A görögországi bizánci papokat vádolják azzal, hogy a lantos költők verseit elégették, mert erkölcstelennek tartották azokat.)
Az ódák második könyve 13. versében Horatius Alkaiost Szapphóval együtt (Alkaios kortársa volt!) az arany lant költőjének nevezi és sorsáról kesereg. Alkaios tűrt a háborúban, a habokon, a futásban. A tömeg közömbösen nézi a dalnokot, a síró Szapphót. Jobban érdekli a harc, a trónja vesztett tirannus. (Az első könyv 9., 14. és 37. ódáját egyenesen Alkaios-utánzatnak tartják; amivel nem értek egyet.) Horatius mindenesetre neki köszönheti a alkaios versmértéket.

A harmadik példakép közelebb visz minket költőnkhöz. Anakreón Kisázsiában, Teos városában született. A nagy hírű lantos költő Ioniában látta meg a napvilágot. A szép, lágy ion nyelvjárást beszélte. „Itt (azaz Teosban), hol egy régi monda szerint Dionüszosz születésekor illatos „borforrás" fakadt föl a földből, született a bor-isten és Eros dicső megéneklője Anakreón, miért is rendesen, teosi énekesnek, teosi öregnek, teosi lantosnak, teosi hattyúnak vagy az ionok dicsőségének nevezik. Születésének dátuma kétes.
A tudósok alapos vizsgálatai szerint feltehetően az 52. olimpiai játékok idején, azaz Kr. e. 572-ben született és a 73. olimpiai játékok évében, 487-ben halt meg, 85 éves korában. Szüleiről, rokonairól semmit sem tudunk. Feltételezik, hogy megnősült, elvett egy nem éppen fiatalasszonyt.
A teosiak kétszer szenvedtek véres napokat a perzsák támadásai miatt, 541-ben és 495-ben. Végül el kellett hagyniuk a várost és Abderába menekültek. Anakreón feltehetően részt vett a harcokban. Van egy töredék, melyben társait harcra buzdítja: „Kezetekre pajzsot öltsetek/Mit a kári vértműves csinált."
Ő maga azonban a harcnak nem volt barátja. „Mit nekem a kerek íjú/Sintusok és skithák? és mit a kimmeriak?" A 28. töredék így szól: „Pajzsomat ott hagytam a szép csörgedezésű víznél." A 29. töredék: „Magam kakukként menekültem onnan."

A pajzsáról szóló sorok Horatiusnál is a megfutamodás költői formái lehetnek - mind a három jambus-költő elhagyta a pajzsát. Nem akartak a csatatéren babért aratni. Anakreón 31 éves korában Samos szigetére került. Samosról így ír Ponory Thewrewk: „Samos volt akkor egész Ioniának tündöklő központja. Az ioni néplélek sehol sem fejlődött oly sokoldalúan s oly hatalmasan, mint ezen a szigeten..."
A sziget uralkodója Polykrates volt. Igazi kényúr, aki egyik testvérét megölte, a másikat számkivetésbe kényszerítette. Hatalmát a pénzre és a katonaságra alapozta. Samos szervezett kalózállam lett, Polykrates 50 hajójával a kor jelentős tengeri hatalma. Hihetetlen kincs utáni vágya okozta vesztét. Egy perzsa fejedelem meghívta, hogy megmutassa neki kincseit. A tirannust tőrbe csalták és keresztre feszítették.
Polykrates udvarában számos tudós, író, költő, sőt mérnök is élt. A leghíresebb talán Pythagoras filozófus, matematikus a Kr. e. V. századból. Polykrates városa ma Tigani.

A város lakói tökéletes kényelemben élhettek. A megarai Eupalinos mérnök csodálatos vízvezetéket épített: alagutakon, az Ampelos hegyen keresztül folyt a víz a városba. Polykrates városa ma romhalmaz, a köveket felhasználták az új Tigani építésére. A kényurak udvarának díszei mindig a művészek, írók, költők voltak. Anakreón Polykrates udvarába már mint híres ember került. Valószínű, hogy fia nevelését is rábízta.
Az „édes lant költője" fénykorát élte a kincsekben bővelkedő patrónusa udvarában. „Épp olyan udvari költő volt Samosban, mint Ariosto és Tasso Firenzében, Goethe Weimarban. Rajta kívül Ibykos is ott volt Polykrates udvaránál. E két kitűnő lantos a fejedelmi kegytói mámorítva élvezte az udvari élet örömeit, a testi-lelki gyönyöröket nyújtó királyi vendégseregnek és ünnepeknek az ő daluk volt legfőbb ékessége."

Polykrates udvarában több szép rabszolgafiú élt. A legkedvesebb Bathyllos volt, akit Anakreón megénekelt és akinek a tirannus szobrot emeltetett. Anakreón Bathyllosáról így szól Horatius aki, Maecenasszal kapcsolatban említi a szép táncost (valószínűnek tartom, hogy Anakreóntól vette a költői nevet).


„Non aliter Samio dicunt arsisse Bathyllo
Anacreonta Teium,
qui persaepe cava testudine flevit amorem
non elaboratum ad pedem."


„Hallom, Anakreon épp ilyen égő tűzben epedt el
a samosi Bathyllosért,
zengve szerelmét domború lantján, - s mit se
törődve, ha egy-egy versláb döccen is."

(Mészöly Dezső fordítása)


Mikor a samosi híres udvar fénye megfakult, Polykratest megölték, Anakreónt az athéni Hipparchos hívatta udvarába, ötvenevezős hajót küldve érte. Az itt töltött időről semmit sem tudunk.
Anakreón számos tulajdonsága kedves volt Horatiusnak, különösen a kincs, a gazdagság megvetése. Egyszer Polykrates arany talentumokat ajándékozott neki. Másnap visszaadta, mert álmatlan éjszakát okoztak. Anakreón öregkorában visszament szülővárosába, mely a perzsa uralom alatt felvirágzott. Dicsősége halálával nem szűnt meg. Verseket írtak róla, szobrokat emeltek neki.

Anakreón igazi lírikus költő. Írt himnuszokat, melosokat (kari ének, szomorú dal), iambusokat és elégiákat. A himnuszok nem istenekről, hanem az udvar kedvenceiről, a szépfiúkról szólnak. A melosokat inkább az aeol költők kedvelték, az igazi ión műfaj a iambus. Anakreón iambusai nem oly harcosak, csipkelődők, mint Horatiuséi, de ő se „hajlik a néphez" és szomorkodik hazája sorsa miatt.
Legkedvesebb kifakadásait a sértett szerelem sugallta. Nemcsak versenytársai ellen szórja nyilait, hanem másokat is bánt, akik nevetséges vagy aljas lényükkel bosszantják. Kicsúfolja a kopasz véneket, az iszákos, lármás asszonyokat.

Máris Horatius világában vagyunk. Anakreón valószínűleg az ókor legnagyobb lírikus görög költője. Feltételezzük, hogy a költő hatása nagyobb volt Horatiusra, mint Archilochosé. Sajnos, Anakreón művei is csak töredékekben maradtak ránk, Horatius bizonyosan a teljes művet ismerte.
A görög költészetben a szöveg és a dallam együtt született, a dalköltő a dallamot is maga komponálta. A görögök az „édes lantot" szerették, Rómában többet hallunk a fuvoláról. (Emlékezzünk Propertius Cynthiájára, aki fuvolával kísérte énekét.) Sajnos eddig nem akadtam nyomára, hogy Horatius verseit dalolták volna az ókorban.

Anakreónnal olyan ritkán találkozunk, hogy szívesen meghallgatunk egy-két anakreóni, hitelesnek tartott verset Ponory Thewrewk fordításában, aki az eredeti versmértéket is igyekezett megőrizni.


„Nem kell nekem Amaltea
bőségszarva, sem az, hogy én
Másfél századon át legyek
Tartessos fejedelme"

„Megint meghajigál piros
Labdájával aranyhajú
Eros és enyelegni hí
Szép cipőjű lánnyal.
S ő kit szült az erős falu
Lesbos, csak nevet engemet,
Mert már őszbe vegyült fejem,
S ifjú férfiat áhít."


„Vizet, ifjú, s bort kupámba!
Koszorút is adj virágost!
Hamar ifjú! Bezzeg én most
Az Erost birokra hívom."

„Deres íme a halánték, fejem őszbe van csavarva,
Oda már ifjúságom, fogaim megodvasodtak.
De kevés időm maradt még nekem édes életemből,
E miatt gyakorta sírok, iszonyodva Tartarostól.
Iszonyú a Hades-ország, be keserves ám lemenni:
Oda jutni vajmi könnyű: ide vissza nincs menekvés."


A Ponory-elmélet: az ión széplélek sehol sem fejlődött oly sokoldalúan, s oly hatalmasan, mint ezen a szigeten. A vers és vele a zene, a ritmus, a dallam együtt született. Eszünkbe kell, hogy jusson Bartók és Kodály, akik kutatásaik során ugyanide jutottak. A néplélek kifejezője az énekelt vers. Itt szeretném megjegyezni saját tapasztalatomat. A néplélek kifejezője a ruházat és annak díszítése is.
A hímzés Magyarországon szinte minden falunak sajátsága. Minden asszony tud hímezni, esetleg a mintát megrajzolni is, de mindig van egy, aki a legjobb, aki a részekből új egészet tud alkotni. A dalokat se együtt ragasztják össze. Volt valaki, aki először eldalolta, a közösség lelkét megszólaltatta és a formát a közösség elfogadta. Alkotás sohasem jön létre a semmiből. Lényeg a meglévőből újat teremteni. Így fejezhette ki Anakreón a maga korában a samosi néplélek szépségeit.


Forrás: Cser Lászlóné - A halhatatlan Maecenas