logo

XXII Junius AD

Maecenas alakja

Az írók általában csak ezen az egy néven említik. A soknevű rómaiaktól még ebben is különbözik. Ez a titokzatos barát, mindig az ifjú, nagyravágyó hős mellett áll és hasznos tanácsokkal látja el. Körülbelül egyidősek voltak, valószínű, hogy barátságuk gyermekkorukra nyúlik vissza. Maecenas nagyon gazdag családból származott, elképzelhető, hogy együtt jártak iskolába, vagy még inkább a nemes ifjak szónoki előadásaira.
A szónoki iskolák amolyan jogi egyetemnek feleltek meg, megtanították az ifjakat érveik kibontására, az ellenfél szellemi legyőzésére a fórum hajóorrokkal kirakott emelvényén (rostrum) vagy a szenátusban a sikeres politikai szereplésre.

A történetírók szerint Maecenas első politikai szereplése a brundisiumi békekötéssel kapcsolatos, Kr. e. 40-ben. Láttuk a bevezetésben, hogy Antonius és Octavianus mennyire gyűlölte egymást. Maecenas és vele Asinius Pollio elérte, hogy a két ellenfél kibéküljön. Maecenas szájába adják e szavakat: Surge tandem, carnifex! Így fordítanám: „Állj meg végre, te mészáros!" vagy: „Térj magadhoz, te húscsináló!"
Maecenas következő politikai fellépése a rokoni kapcsolat megteremtése a két ellenfél között. Antonius felesége, Fulvia meghalt, Maecenas elérte, hogy Antonius feleségül vette Octaviát, Octavianus nővérét. Persze a házasság csak látszatházasság volt, Antonius ekkor már nem tudott Kleopátra bűvköréből szabadulni.

Maecenas szerepe azonban nem merült ki a béke megteremtésére irányuló tevékenységében. Sokkal fontosabb tényezőnek vélem, hogy Octavianus barátjára bízza az állam kormányzását is. Ezt tette Kr. e. előtt 36-ban, a szicíliai háború idején, és 31-ben az actiumi csata alatt. Maecenas ezért a tevékenységéért még magas rangot sem kapott, véleményem szerint egyéniségéből fakadóan nem is igényelte azt. Intézkedéseit valószínűleg praetori rangban végezte.
Az írók szólnak arról, hogy az utcán liktorok jártak előtte, a vesszőnyalábbal, bárddal a vállukon megjelenő állami szolgák, akik a hatalmat jelképezték. Elképzelhető, hogy a döntő csata napján Maecenas Octavianus mellett volt, de akkor sem a küzdő katonák sorában.
Ki volt tulajdonképpen Maecenas? A gondos filológusok másfél évezred múltán sem tudtak felfedezni egyetlen összefüggő művet a ma oly sokat emlegetett férfiról. Neve pedig elevenen él az európai ember emlékezetében. Frandsen gót betűs műve még annyira a latin-görög nyelv ismeretére épül, hogy az idézeteket az olvasónak le se fordítja.
Természetesen a maga korának szellemi szemszögéből nézi Maecenas alakját. Felsorolja a hiányosan megmaradt életrajzi adatokat, a római-latin mentalitástól eltérő gondolkodást és viselkedést, de arra már nem vállalkozik, hogy a különleges, az akkori racionalitástól, értékítélettől eltérő magatartását elemezze. Az azóta elmúlt másfél évszázad kutatásai, a különböző újabb technikai, laboratóriumi eszközök, a szakértelemmel végzett ásatások lehetővé tették, hogy Itália múltjának titkaihoz közelebb férkőzhessünk, különösen a legtöbb érdekességet tartogató toszkán földön.

Mielőtt bármely kapcsolódó kérdés megvitatására rátérnék, ismerkedjünk meg azokkal az adatokkal, melyek Maecenasról a különböző íróknál összegyűjtött idézetek alapján rendelkezésünkre állnak.
Caius Cilnius Maecenas Kr. e. 74 és 64 között születhetett. Ez a megállapítás a két nagy barát, Augustus császár és Horatius életkorának összehasonlításából következhetett. A születésnapja annál biztosabb, és pedig április idusa, azaz 13-a. Horatius írja meg az ódák negyedik könyve 11. versében:

„Ut tamen noris quibus advoceris
gaudiis, Idus tibi sunt agendae,
qui dies mensem Veneris marinae
findit Aprilem,
iure sollemnis mihi sanctiorque
paene natali proprio, quod ex hac
luce Maecenas meus adfluentis
ordinat annos."


„Tudni vágyol, mily örömökre hívlak?
Idusát kell most vígan ünnepelni
tenger árjából született Venus szép
áprilisának.
Ünnepibb s szentebb ez a nap nekem még
tán amannál is, mikor én születtem:
sorja Maecenas idejének ekkor
kezdte futását."

(Somlyó György fordítása)


Maecenas három tagú nevéből a Caiust az írók legtöbbször el is hagyják. A Caius igazi latin név, Maecenas pedig nem latin, hanem etruszk származású. A Cilnius a családi neve lenne. Tacitus, aki szenvedélyesen merül bele a császárkor eseményeibe, így írja: „Különben Augustus a polgárháborúk idején a lovagrendű Cilnius Maecenast tette meg minden római és itáliai ügy irányítójának".
Livius is megemlékezik egy Cilnius-családról, mely szerepet játszott Etruria történetében: „Jelentették, hogy Etruria fellázadt, miután az arretinumbeliek lázadásából mozgás keletkezett, amikor is a dúsgazdag Cilnius nemzetség fegyvert fogott..." Arretium (Arrezzo) etruszk város volt, tehát a Cilnius-nemzetség is etruszk. A család neve ma már nem mond nekünk többet, de ez is elég lesz, hogy Maecenasról újat is tudjunk mondani, ami eddig homályban maradt.

A Kr. e. I. században a római társadalom felépítése még élénken tükrözi az eredeti állapotot. A családok híven őrzik a latin, a szabin vagy az etruszk származásukat. Különösen jellemző ez az etruszkokra, akik oly sokban különböztek a latinoktól. Még ma is találunk olyan olasz embert, aki etruszknak tartja magát. Mivel Itáliában a lakosság nemigen cserélődött, ez mindenképpen hihető is. Az etruszkok Rómában büszkék voltak ősi nemes származásukra.
Bár ma már a tudósok szinte biztosnak tartják, hogy Róma városát etruszkok alapították - fejezzük ki magunkat óvatosabban - vagy az alapításban döntő szerepet játszottak, de a továbbiakban az erőszakosabb, a katona nemzetség, a merevebben gondolkodó, racionális latin faj jutott előnyhöz. Először is az ő nyelvük győzött, nehéz volna megmagyarázni, hogy miért. Talán ez a világos, áttetsző, félre nem érthető szerkezeteken alapuló nyelv mindenki számára elfogadható volt.

A latin ember számára a glória, a dicsőség megszerzése volt az életcél. Hol nyílik erre a legtöbb alkalom? Vagy a hivatali életben, vagy még inkább a csatatéren. Európa kétezer év óta csodálta a hódító, dicsőséges Római Birodalmat.
Az etruszk egészen más világot tükröző nép. Ez a másság a maga korában ismert volt, az írók nem magyarázgatják nekünk, milyenek voltak; egyetlen állandó jelző illeti őket: „etruscus obaesus", „az elhízott etruszk". Ebben benne van az a kis megvetés, amit a kényelmet szerető, ambíciókkal nem törődő népről gondoltak a latinok. Maecenas tehát minden kétséget kizáróan ebból az etruszk vérből származott,- származásának egész életében nem mondott ellent.

Maecenas születési helye Arretium (Arrezzo). A mai városba vezető főutat róla nevezték el, nyilván tisztelettel emlékezvén a hely szülöttéról. Horatius hangsúlyozza királyi származását: „Te ősi királyi vérből származó Maecenas..." Számunkra azonban fontosabbak a III. könyv 29. énekének kezdő sorai: „Tyrrhena regum progenies..." azaz, királyok etruszk ivadéka, vagy fordíthatjuk így is: etruszk királyok ivadéka. A görögök nevezték az etruszkokat Tyrrheni-nek. (A Toscana-Etruria partjainál lévő tengert ma is Tirrén-tengernek nevezik.)
Maecenas etruszk származásához semmi kétség nem fér, előkelő származását megemlíti Propertius és Martialis is. Frandsen Macrobius, az V. századbeli grammatikus munkáját (Commentariorum in Somnium Scipionis libri duo) említi, mint aki Augustus szájába adja a következő sorokat: „Ég veled, etruszk elefántcsont, arezzoi gyantalé, égi gyémánt, tiburi drágagyöngy, Cilniusok smaragdja, fazekasok jaspisze, Porsena színes drágaköve."
Sok mindent kiolvashatunk e pár sorból: Maecenas büszke volt származására, szerette a drágaköveket, gyöngyöket, szívesen töltötte pihenőnapjait az elegáns városban.

Ifjúkoráról semmi pontos adatunk nincs, még azt sem tudjuk, vajon szülővárosában vagy Rómában töltötte-e. Hozzátartozóiról sem esik említés. Frandsen szerint csak későbbi tetteiből lehet arra következtetni, hogy korának legmagasabb szintű neveltetésében részesült. Horatius Maecenas műveltségére utalva így szól: „... te, aki mindkét nyelvet ismered...".
A doctus szóra a Georges-szótár a következő jelentést adja első helyen: akit iskolában tanítottak vagy a tapasztalat révén jutott az ismeretekhez. Cicero a vir doctust szintén használja: iskolában képzett gondolkodó. Jogunk van tehát feltételezni, hogy Maecenas ifjú korában kitűnő képzést kapott és a görög nyelvet is beszélte, kultúráját ismerte. (Itt kell megjegyeznem, hogy a régi iskolákban kiváló írók műveiből tanították a nyelvet és ezáltal a kultúrát is.)

Minden bizonnyal járhatott azokba a szónoki iskolákba, ahol az ambiciózus római ifjak összemérték tudásukat. A szónoklat tudománya nélkül nemigen számíthatott valaki előmenetelre a hivatali pályán, ranglétrán. A rómaiak szenvedélyesen szerették a cikázó okfejtéseket, a fórumon vagy a szenátusban egy-egy szónoklat néha órákig eltartott. Az írók Maecenas szónoklatait nem sokra becsülték, több benne a szóvirág, mint a ráció. Majd ha rátérünk hátrahagyott munkáira, látni fogjuk, átment mindazon iskolán, melyet a kor az ilyen magas tisztségben álló személytől megkívánt.
Még egy megjegyzést a tanulóévekre. Sehol nincs egyetlen utalás sem arra, hogy a későbbi császár, Augustus mikor ismerkedett meg Maecenasszal, mikor kötődött az a szoros és sorsdöntő barátság, ami a két férfiút összefűzte. Csak feltételezni lehet, hogy talán már az iskoláikat is együtt végezték. Az időtálló barátságok általában ifjúkorban köttetnek. Bizonyos, hogy mindketten folytattak tanulmányokat Apolloniában.

A római neveléshez szorosan hozzátartozott a katonai képzés is. A hódításra alapuló római világnézet ezt elkerülhetetlennek tartotta. Frandsen, a porosz természetesen elsőrangú kötelességének tartja, hogy Maecenas haditevékenységével foglalkozzék. A katonaélet fontosságáról hadd idézzem Geréb József római kultúrtörténettel foglalkozó könyvét, amit ugyan a tudomány már túlhaladott, mégis figyelmet érdemel az író antik életre vonatkozó széleskörű áttekintése.
Ma, amikor a háború a levegőben, az űrben folyik, a fiatalok alighanem megmosolyognák azt a római katonát, aki a mellén ejtett sebekkel dicsekedik. (A háton ejtett seb ugyanis a szégyenletes megfutamodás jelzője volt).
A történelmi bevezetésből láttuk, hogy Maecenas a csatákban többször Augustus Octavianus mellett volt. Semmi adat nincs arra, hogy a harcokban bármilyen egyéni teljesítményt nyújtott volna. Ott volt mint tanácsadó, legfőképpen a béke megteremtésén fáradozott. Frandsen próbálkozik adatokat összeszedni Maecenas hősiességéről, de a bizonyítás nem sikerül.

Megemlít egy költőt, akit szintén Maecenas mellett látunk és többször nyilatkozik is a nagy emberről: Albinovanus, aki Ovidius barátja volt. Három elégia szerzőjének tartják, megmaradt művei közül az egyik De abitu Maecenatis (Maecenas halála). Ismerhette Maecenast, hiszen kortársa volt.
Propertiusnál sem talál döntő bizonyítékot Maecenas harctéri hősies magatartására: „Sehol egy nyom, Maecenas milyen tulajdonságokkal vett részt az egyéni harcokban, tulajdonképpen egyszer sem hangzik el, hogy ő ezekben személyesen jelen lett volna."

Forrás: Cser Lászlóné - A halhatatlan Maecenas