logo

XII December AD

Tudomány és művészet Maecenas életében

Talán sokáig elemeztük Maecenas negatív tulajdonságait, de csak így láthattuk igazi egyéniségét, másságát ebben a nem annyira szigorú erkölcsű, mint inkább a hagyományokhoz ragaszkodó társadalomban. Mégis, sokkal hangsúlyozottabban beszélnek róla, mint a tudományokhoz, művészetekhez, képzett emberekhez ragaszkodó nagy úrról, a múzsák tisztelőjéról és védelmezőjéről. „A férfiú legsajátosabb vonása a művészet és a tudomány iránti érdeklődés."

Ez a dicsőség övezi alakját tulajdonképpen a mai napig is. Mivel ifjúsága teljesen homályos, így csak következtetni tudunk, hogy különösen apollóniai évei alatt sajátította el a korabeli ismereteket. Nem tudjuk, milyen filozófiai tanulmányokat végzett. A filozófia, amely oly csodálatosan kivirágzott a görög földön, Rómában nem volt igazán otthon. Cicero érdeme, hogy a görög bölcsességet beültette a római talajba. Munkálkodásának csak később mutatkozik eredménye.
A filozófusokat nem szívesen látták Rómában. Maecenas Agrippa Anaxilaus pithagoreus filozófust egyenesen száműzte a városból, sőt Itáliából. Maecenast okolják, hogy a filozófusokat általában, főként a sztoikusokat, kitiltotta Rómából.

Figyelmezteti Augustust, hogy az idegen istentiszteleteket, idegen szokásokat, a lázadókat és minden más olyan elméletet, ami a monarchikus államot veszélybe sodorná, ne engedje meg. Az istengyalázóktól és a csodatévőktől is óvja. A haruspexek és az augurok azonban maradhatnak. A bűvészeket, szemfényvesztőket, mágusokat szintén elűzték.
Frandsen mindebból arra következtet, hogy Maecenas az igazi filozófia tisztelője és barátja volt. Nekünk azonban világos, hogy Maecenas elsősorban etruszk volt, hiszen e két testület (a haruspexek és az augurok) az etruszk tudást, világnézetet képviselte. Sajnos pontos ismeretünk nincs róluk, könyveik elvesztek vagy elpusztították őket.
Ha Maecenast valamelyik iskolához kapcsolni akarjuk, ez csak az epikureusok köre lehet. Ennek az iskolának sok követője volt Rómában, éppen a képzettek között. Az „igazi" filozófián az athéni iskola görög filozófusainak elméletét értették: az epikureus, a sztoikus, a peripatetikus tanokat. Frandsen megemlíti Areiost és Athenodorost - Areios valószínű Maecenas tanítója volt.

Horatius a magánéletre vonatkozó csekély utalásaiban elmeséli, hogy Maecenas is részt vett a borozgatás után a legfőbb jóról, a boldogságról szóló beszélgetésben, mely leginkább a kor filozófiáját illette. Maecenas azonban elsősorban államférfi volt, és az apró elméleti kérdésekkel nem törődött, a gyakorlatban terméketlen tépelődésekben nem merült el.
Legfőképpen azt fogadta el, amit korának római embere az életébe beiktatott. Ezért inkább eklektikusnak (válogatónak) nevezhetnénk. Frandsen említi Maecenas egyik munkáját (Beszéd az egyeduralom bevezetéséről? , mely az államtudománnyal foglalkozott volna, a művet az állambölcsesség példájának tartották.

Többet tudunk mondani a művészetek iránti vonzódásáról. Első helyen kell említenünk Maecenas gemmagyűjteményét. Pár szóval mutassuk be ezt a ma már alig ismert gyönyörű művészetet. A gemma szó első jelentése drágakő, átlátszó, áttetsző anyagból való, amire valamit rávéstek. Jelentheti általában az ékszert, átlátszó anyagból készült ivóedényt, pecsétet, sőt gyöngyöt is. Maecenasnak bő választéka volt a drágakövekből. Ha szabad a fantáziának elszabadulnia, elképzelhetjük, hogy vörösen csillogó toszkán borát átlátszó kehelyből itta.

A gemma-művészetet a görögök hozták be Európába a keleti országokból. A gemma tulajdonképpen vésett drágakő. A gyémántot ismerték, de nem vésték, valószínű túl kemény volt erre a rendkívül finom munkára. Zafír, rubin, smaragd, opál, chrysoberill, hyacinthos, topáz, aquamarin, gránát, türkiz, féldrágakövek: hegyi kristály, ametiszt, jáspis, chalcedon, karneol, onyx stb. a kedvelt kövek sora. A kövekre homorú vagy domború alapon, rendkívül finom munkával, különböző mitológiai jeleneteket, arcképeket, állatábrázolásokat véstek.
A megmunkálás néha annyira finom, milliméternyi, bizonyára ismertek valamiféle nagyítót. A különböző színű kövekből többrétegű képet is tudtak alkotni. A homorú gemmát pecsétgyűrűnek is használták, a követ aranyműves foglalta aranyba. A gemmákat sokszor átfúrták és zsinóron, nyakban viselték. Ha arckép volt, akkor valamelyik családtag képe; ha valamelyik istenség, akkor amulettként hordták. A kisfiúk nyakában mindig függött egy amulett.

Az etruszkok kiváló gemmavésők voltak. Az eredeti művészetet szívesen elvitatják az etruszkoktól, a csodált görög művészek javára. Ezen a ponton komoly bizonyítékunk van, hogy az etruszk szobrász nem maradt el a görögtói. (Természetes, hogy e finom véséstechnika a szobrászat körébe tartozott.)
A drágakövet könnyű volt elrejteni. A századok folyamán gyűjtötték is őket. Így megérthetjük, hogy ezrével maradtak ránk, de még több elveszett. Európa múzeumai bővelkednek a szebbnél szebb gemmákban. A gemmák nagysága különböző. Az egyik legnagyobb egy etruszk karneol (a berlini múzeumban) 17 cm hosszú, harcosokat ábrázol. A legnagyobb ismert gemma Párizsban van, a Cabinet de France-ban (31 * 25,5 x 5 cm).
Bennünket ez azért érdekel, mert Tiberius császárt és a császári családot ábrázolja. A császár mellett Lívia, az anyja, körülötte a fiúk és az unokák. Természetesen egyetlen Julius-ivadék sincs megörökítve rajta. (Ez is bizonyíthatja Lívia mindent elsöprő hatalmát.)

A gemma-ábrázolások elemzésével először Borsos Miklós munkásságának megismerésekor találkoztam. Az éremgyűjteményekről azonban Kerényi Károly és Lanskoronski megjelentetett egy kitűnő, nagyításokban gazdag összeállítást. A témák nem sokban különböznek. Minket Maecenas békája érdekelne. Lanskoronski felsorolja, milyen állatok szerepelnek az érméken: vadkan, szarvas, nyúl, sas, bagoly, szamár, disznó, szarvasmarha, kecske, kutya, galamb, kakas, azonkívül tengeri és folyami állatok, delfin, teknősbéka, hal, rák, polip a leggyakoribbak. Az író több állatot elemez, mint mitológiai szimbólumot.
A szarvas képében Artemis rejtőzik, a latin Diana, a vad tisztaság, a vadászat, a meredek hegyormok, a hold istennője. Sajnos, a teknősbékáról nem mond semmit, nemhogy Maecenas „szörnyű" békájáról.

Mégsem maradunk egészen adósak. Csodálatos magyar művészünk felidézi, megjeleníteti a kétezer éves múltat. Borsos Miklós, a kitűnő szobrász 1947 óta foglalkozott éremművészettel. A román költő, Eminescu megmintázása volt a feladat és egyben az első érem... „Ősi, gyönyörű műfaj az érmészet. Egy tenyérben elférő területen nemes, maradandó anyagban, évezredekig megmaradó emléket állíthat embernek, eszmének egyaránt." A kor megmutatja az utókornak nagy embereit, költőit, művészeti kultúráját és eszméit.

Borsos Miklós nem mintázta érmeit, hanem a gipszlapba vésővel belevéste a negatív formát. Itt a belső látásnak olyan intenzívnek és tökéletesnek kellett lennie, hogy a negatív vésés közben együtt lássa a pozitívot is. (Borsos Miklós feleségének jellemzése.)
Minden vésőnyom végleges és visszavonhatatlan. A művész megvéste Szent Ferencet is csodálatos Assisi-i élménye után. Vallomása: „Gyökerek, tövisek feszülnek a mélyben, s amelyből szívják a nedveket, miként az ember is a múlt mélyéből és a jelenben fölülről a fényt kapja, azt, amiből a jelent alakítja, valósítja meg." A múltat és a jelen felülről jövő fényét nem szabad, hogy elveszítse az emberiség.
Gondoljunk megint Maecenasra. Abban a korban, amikor az életnagyságúnál többszörös méretű szobrok születnek, Maecenas gyűjti a tenyérben elférő műremekeket. Az etruszk művészek pedig vésik nemcsak a drágakő érméket, de a nagyszerű bronz tükröket is. Milyen igazságtalan volt hozzájuk az utókor, amely évszázadokon keresztül csak a görögöket dicsőítette.

Maecenas és a zene. Ez a legfájdalmasabb pontja a kutatónak. A zene a legtörékenyebb művészet, az idő nagyon mostohán bánik vele. (A zene törékenységét mi sem mutatja jobban, minthogy a száz éve készült hanglemezeket is csak nagy szakértelemmel tudják érdemükben megszólaltatni.)
A görög musica szó nemcsak a zenét, de az egyetemes műveltséget is jelentette; a tulajdonképpeni zenét a harmonia szó fejezte ki. A görögöknél a nevelés tárgya volt. A zeneszerszámokat a görögök mitológiája szerint az istenek találták fel. Sok feljegyzés maradt, de természetesen nem tudjuk, hogyan szólhatott a korabeli görög zene. A zeneelmélet megteremtője a tarentumi Aristoxenus, Arisztotelész tanítványa volt. Tudományosan foglalkozott a zenével és a metrikával.

A zene a komorabb rómaiaknál kevesebb szerephez jutott. Itáliában jórészt etruszk eredetű. Jó lenne tudnunk, a ma ismert itáliai dallamok közül vajon melyik etruszk. Erre a kérdésre az a kutató tudna felelni, aki a toszkán tájakon, a nép között a hegyi falvakban gyűjtene. A pantomimosokat etruszk színészek táncolták, nyilván etruszk zenére. Itáliában a fuvola játszott nagy szerepet, láttuk, hogy a verseket kísérték vele. A lyra a másik hangszer, sokféle formája volt. Általában a pengető hangszereket kedvelték.
Maecenas nagyon szerethette a zenét. Feljegyezték róla: ha nem tudott aludni egy nagy betegség után, zenével próbált álmot lopni szemére. A XVII. században Meibom, aki a mi Maecenasunk történetét is megírta, először adta ki a zeneírókat; Maecenas zenekedveléséről keveset mond.

Mikor az államügyek már nem foglalták le, Maecenas valószínű maga is írogatott a tragédiákon kívül prózai műveket, természetrajzi tárgyakról, a gemmákról, apró, tréfás történeteket, szónoklatokat, verseket, valamint egy Symposion címűt.
A symposion görög szó, együttlétet, vendégséget, lakomát, sőt éttermet is jelent. Lehet, hogy Maecenas írt egy dialógusokból álló művet, mely a művelt szórakozásról, esetleg a barátságról szól. Frandsen elfogadja, hogy Maecenas szakértő volt ebben az értelemben, és Serviusra utal, aki azt írja, hogy Maecenas szerint a bor élénkíti a szemeket, mindent szebbé tesz és visszahozza az édes ifjúság javait.

Maecenas prózai műveinek csak a címe maradt meg. Az idősebb Plinius, aki a természettudományról (Historia naturalis) írt, háromszor említi Maecenas nevét, mint akinek a könyvei neki forrásul szolgáltak. Plinius a 32. könyvében ír az orvosságokról, melyeket vízi állatokból készítenek. (Gyermekkoromban nálunk is ismert volt, hogy a szivacs jódot tartalmaz, és a nép gyógyított is vele). Csak megerősíteni tudjuk, hogy Maecenas érthetett az orvosságokhoz, mivel ismerjük az etruszkok szakértelmét e téren. (Elég a Mediciek méreg- és gyógyszerismeretére gondolnunk.)

Horatiusa arról ír, hogy Maecenas írni fog egy művet Caesar Octavianus harcairól. Bizonyos, hogy Maecenas sokat tudott volna mondani főleg Augustus hatalomra jutásáról, de ez a mű valószínűleg nem született meg. Maecenas drámai műveket is írt. A tragédiák címe: Octavia, ill. Prometheus. Octavia Augustus erényes húga, aki Antoniushoz ment feleségül. Annyira bizonytalan itt a tudomány, hogy van aki az Octaviát vígjátéknak tartja. Maecenas, ha írt is latinul, stílusa idegen, szokatlan volt a latin fülnek.
A római nevelésben a szónoklat nagy szerepet játszott,. Maecenas is kijárta ezt az iskolát. A politikai életben való aktív részvétel szükségessé is tette, hogy a fórumom megjelenjék és beszédet mondjon. Beszédeiről nem maradt fenn gyűjtemény, nem tudunk bírálatot mondani róluk. Seneca, aki általában rosszindulatú Maecenasszal szemben, elismeri tehetségét, ha nem is fenntartás nélkül.
„A római szónoklat nagy példája lenne, ha a szerencse el nem kapatja." A nyilvános szónoklatok ideje a principátus megalakulásával lejárt. A jelölteknek nem kellett szavazókat szerezni a fórumon ácsorgó tömegből. Az évenkénti választások, az electiók, amikor a nép beleszólhatott a politikába, megszűntek. A szónoklás tudományának egyre kisebb lett a jelentősége.

Még egy érdekesség hősünkkel kapcsolatban. Dio Cassius mondja, hogy Maecenast a gyorsírás felfedezőjének tartották. (Frandsen idézi Izidorus szavait a gyorsírásról: „Az ismert jeleket, először 00-at, Ennius állapította meg. Rómában először Tullius Tiro, Cicero felszabadítottja említi, de csak praepositiókat rövidített. Utána Tercius Persannis, Philargyrius és Aquila, Maecenas szolgája, mindegyik mást adott hozzá, ki-ki a magáét." (Az elsőbbség kérdése tehát vitatott.)
Senecát is idézhetjük: „Miért említsem a gyorsírást, mellyel a még oly gyors beszédet is lejegyezzük? Ha ezeket ismerjük, bár a szónoklatot citáljuk, a kéz a nyelv sebességét követi." A szenátusban, a fórumon, a bíróságokon elhangzott beszédeket tehát rögzíteni tudták. A szövegek rögzítésével később is foglalkoztak és a jelek, rövidítések a nyomtatás felfedezéséig állandóan szokásban voltak. Ezért is annyira nehéz a középkori kódexek olvasása.



Forrás: Cser Lászlóné - A halhatatlan Maecenas