logo

XVIII Martius AD

Jézus névtelen apja

Noha Jézus „szűztől születésével” csak Máté és Lukács hozakodik elő, s a tanítás másutt sehol nem bukkan fel az egész Újtestamentumban, a hiedelem, miszerint Mária férfi közreműködése nélkül, isteni cselekménynek köszönhetően esett teherbe, már a kora kereszténységben fundamentális dogma lett. Botrányos nézetnek, ha ugyan nem egyenest vegytiszta eretnekségnek számított keresztény milliók szemében minden olyan gondolat, miszerint Jézus normális módon, az emberi reprodukciós folyamat során fogant volna, akár isteni kegyelem kíséretében.
A történelem azonban természeténél fogva nyitott minden kérdésfeltevés előtt, hitbéli dogmák nem köthetik. A történész köteles megvizsgálni bármilyen rendelkezésre álló bizonyítékot, még abban az esetben is, ha az azt követő felfedezések sokkolóak lehetnek, vagy egyesek azokat szentségtörőnek minősíthetik. A történész abból indul ki, hogy valamennyi emberi lény rendelkezik biológiai apával és biológiai anyával, és e szabály alól Jézus sem kivétel.
Két lehetőség marad – Jézus apja vagy József volt, vagy egy másik, meg nem nevezett ember. Lehetséges, hogy a két születéstörténet történelmibb olvasata a megmaradt bizonyítékok fényében elénk állítja a dogmatikus hit által eddig elrejtett, mélységesen emberi Jézust? Elképzelhető, hogy egy ilyen reveláció szellemi értelemben épp oly jelentőségteljes lesz, mint a „szűztől születés” hiedelme, a tanítás, amelynek szó szerinti elfogadása sok őszinte keresztény számára akadályokba ütközik?

A Máté és Lukács születéstörténetének szó szerinti igazságát megkérdőjelező tudósok szerint a sztorik eszközök arra, hogy Jézusnak mint „Isten Fiának” isteni természetét kihangsúlyozzák a rendkívüli, természetfeletti születéssel. A grékoromán kultúrában meglehetősen mindennaposak az ilyen isteni közbeavatkozások. Hősök egész soráról tudunk, akikről azt állították, fogantatásuk az anyjuk és egy isten együttlétének volt köszönhető. Ide tartozik Platón, Empe-doklész, Herkules, Pithagorász, Nagy Sándor, vagy akár Caesar Augustus. Egyik szöveg a másik után vonultatja fel az isteni ember (theios aner) gondolatát, akit természetfeletti világra jövetele, csodatévő képessége és nemkülönben nem mindennapi halála különböztet meg az átlagos halandótól. E hősök nem „örök” istenek, szemben Zeusszal vagy Jupiterrel. Halandó emberek, akik a halhatatlanság égi állapotába emelkedtek. Templomaik és szentélyeik Jézus idejében megtalálhatók voltak a Római Birodalom valamennyi provinciájában és városában. Nem nehéz elképzelni, hogy a Jézusban hívő őskeresztények épp annyira hajlottak e nézet elfogadására, mint pogány kortársaik, így ők is minden további nélkül elfogadták a csodás születés teóriát. Egyfajta megerősítése volt ez annak, hogy Jézus egyszerre volt emberi és isteni. A modern interpretátorok, akik ebből a szempontból veszik szemügyre a kérdést, általában kitartanak amellett, hogy valószínűleg József volt az apa, s Jézus követői csak később illesztették a történethez a természetfeletti beszámolót, hogy ezzel Jézust megtiszteljék és emelkedettségét – a kor kultúrájában honos eljárást alkalmazva – kihangsúlyozzák.

Van azonban más lehetőség is; alternatív magyarázat arra, mi rejtőzhet a „szűztől születésről” szóló beszámolók mögött. S e magyarázat rendelkezik néhány elég erős bizonyítékkal is. Ha elolvassuk a Mária váratlan terhességéről szóló híradást, mindkét szövegben kivált érdekes az a realista tónus, ami az elbeszéléseket jellemzi. Valódi embereket látunk, valódi korszakban és helyen. Ezzel szemben a grékoromán születéslegendák határozott meseszerűséget hordoznak. Így például amikor Plutarkhosz beszámol Nagy Sándor születéséről, Olimpiászt, az anyát egy kígyó ejti teherbe; a hírt villámlás jelenti be, amely lepecsételi méhét, hogy a férje, Fülöp később ne élhessen vele nemi életet.
Igaz, Máté és Lukács felvonultatják az álmokban-víziókban megjelenő angyali hírnököt, de a sztori magva – valaki rájön, hogy a felesége terhes és tudja, hogy nem ő az apa – realista és teljes mértékben emberi. A narratíva a csodás elemek dacára „igaz kicsengésű”.

Mi a helyzet akkor, ha a szűztől születés történeteit nem azért ötlöttek ki, hogy Jézusból grékoromán jellegű hőst faragjanak, hanem hogy döbbenetesen új helyzetet állítsanak elő: Mária terhességét, még mielőtt hozzáment Józsefhez? Mind a négy nő, akit a Máté-féle nemzetségtáblázat megemlít, házasságon kívüli nemi életet folytatott, és közülük legalább kettő teherbe is esett. Azzal, hogy Máté kimondottan őket nevezi meg, szándékosan Mária helyzetére látszik utalni.
Evangéliumainkban vannak arra való utalások is, hogy az illegitimség vádjáról széltében-hosszában suttogtak. Legkorábbi evangéliumunk, Mátéé 70 körül íródott. Tartalmaz egy fontos jelenetet, amelyben Jézus felnőttként hazatér Názáretbe. A népek beszélnek róla.

„Nem az ács ez, Mária fia? Nem Jakab, József, Júdás és Simon testvére? (Márk 6:3)

Máté forrásként használja Márkot, és beveszi ugyanezt a sztorit, de figyeljük csak meg, milyen okosan megváltoztatja a mondandót:

„Nem az ács fia ez? Anyja nem a Mária? Testvérei nem Jakab, József, Simon és Júdás? És nővérei, ugye azok is itt élnek köztünk?” (Máté 13:55)

A finom, ám fontos szövegezésbeli csúsztatás árulkodó:

Nem az ács ez, Mária fia? (Márk)
Nem az ács fia ez? Anyja nem a Mária? (Máté)

Ha valaki Jézust „Mária fiának” nevezi, azzal névtelen apát sejtet. A júdaizmusban a gyermekeket minden esetben úgy nevezik meg, hogy ennek és ennek az apának a fia vagy a lánya – és nem az anya után. Márk egyáltalán nem is hivatkozik Józsefre, sem név szerint, sem máshogyan. Ő mindenestül túllép az apaság kérdésén. S erre a hallgatásra alighanem jó oka van. Máté ellenben siet átalakítani Márk szövegezését, nehogy még véletlenül is fölébredjen bárkiben a törvénytelenség gyanúja.
Tudjuk, hogy Márk evangéliumának későbbi görög kézirataiban azzal igyekeztek „kiigazítani” a botrányt, hogy megmásították a szöveget, erre: „Mária és József” fia. Itt a bizonyíték arra, hogy tevőlegesen próbálták elsimítani a botrányt, ami Názáretben évtizedekkel korábban közszájon forgott. A fecsegés, a pletyka nehezen hal el, és csak nagyon ritkán szűnik meg végérvényesen.

János evangéliumában még egyértelműbb az ügy. A történet egyik pontján Jézus Jeruzsálemben tartózkodik, s épp szócsatát vív zsidó kritikusaival. Az eszmecsere meglehetősen forrongó hangulatban zajlott, s kicsi híja, hogy tettlegességre sor nem került. A Jézusnak adott egyik válaszuk igen meglepő állítás volt – ”Mi nem vagyunk paráználkodásból születettek”, mintha csak azt akarták volna mondani: szemben veled (Ján. 8:41).
Világos, hogy valami történik itt. Az ütés igencsak övön aluli volt: egyértelmű kísérlet arra, hogy a törvénytelen származás pletykájának felemlegetésével ássák alá Jézus pozícióját. A Pilátus cselekedetei című negyedik századi keresztény szövegben, amelynek az eredete talán a második századba nyúlhat vissza, van egy beszámoló Jézusnak a Pilátus előtt lefolytatott peréről. Ellenségei egyik vádja az, hogy „paráználkodásból született”.
Senki nem gondolja, hogy ez az írás a tárgyalás hivatalos jegyzőkönyve lenne, arról azonban mindenképp tanúskodik, hogy milyen sokáig élt a törvénytelenség vádja. Bárki írta, szükségesnek tartotta, hogy belevegye a tárgyalási jelenetet, ahol ugyanaz a vád kerül elő, ami János első század végi evangéliumában.
János csak két alkalommal említi Józsefet, születéstörténetet pedig egyáltalán nem hoz (Ján. 1:45; 6:42). Miért ez a vonakodás, ha arról van szó, hogy nyíltan hivatkozni kéne valakinek az apjára? A Márkéval nagyjából azonos passzusban ezt olvashatjuk:

Nem Jézus ez, a József fia?
Nem ismerjük-e atyját, anyját? (Ján. 6:42)

Ismét csak ott tartunk, hogy ugyan nagyon szőrmentén, de valami szabálytalanságra történik utalás. Mi az oka annak, hogy a szöveg megnevezi Józsefet, azután vonakodva hozzáteszi: „Nem ismerjük-e atyját, anyját?” Ha tekintetbe vesszük a többi, „törvénytelenségből való születést” emlegető szöveget, a vád több mint egyértelmű.

Nyilván nem véletlen, hogy Márk és János – a két evangélium, amely semmit nem mond Jézus születéséről, és alig valamit vagy semmit se közöl az apjáról, gondoskodik arról, hogy számunkra fennmaradjon a törvénytelen származás halovány gyanúja. Úgy Máté, mint Lukács megpróbálja mérsékelni a dolog jelentőségét azzal az állítással, hogy Jézus „egy szent lélektől” fogant, ám mindketten készséggel elismerik: az apa nem József. A lényeg pedig ez. A törvénytelenség gondolata mind a négy újtestamentumi evangélium konzisztens eleme. Mind a négy egyetérteni látszik abban, hogy – nem József volt Jézus atyja.
Ez a vád nem korlátozódik e négy evangéliumra. Tamás evangéliumát egy trágyát kereső arab farmer találta meg a felső-egyiptomi Nag Hammadiban, egy mezőn elásott, lepecsételt agyagkorsóban, együtt tucatnyi más papiruszra írott, ókopt nyelvű keresztény szöveggel. Valószínűleg a negyedik század végén rejtették el, hogy megóvják az ortodox keresztényektől, akik mint „eretnekségeket” megsemmisítették volna e papiruszokat. Számos tudós szerint a szöveg második századi.

Egyértelműen ez a legfontosabb keresztény dokumentum, amely az utolsó kétezer évben előkerült. Jézus száztizennégy mondását tartalmazza. Vannak, akik „az ötödik evangéliumnak” nevezték el, miután a jézusi tanítás számos hiányzó darabkáját tartalmazza, amelyek egyébként elvesztek és elfeledtettek volna. A gyűjtemény vége felé a 105. mondásában Jézus azt közli tanítványaival:

Az, aki ismeri az atyját és az anyját, kurva fiának neveztetik majd.

Számos történész vélte úgy, ebben a rejtelmes mondásban visszhangzik a csúf vád, amivel Jézus egész életében szembenézett – mármint hogy anyja, Mária házasságtörés miatt esett volna vele teherbe. Tamás evangéliumában nincsenek születéstörténetek, se utalások Józsefre vagy a szűzen születésre, ebben a szövegben megjelenik azonban a törvénytelenség vádjának némi visszatükröződése. Az utalás szerint a vád igaztalan, s Jézus tudott a születése körülményeiről, valamint azt is tudta, kicsoda az ő névtelen, hiányzó apja.
Ha tehát Jézus apja nem József volt, ki lehetett? És milyen körülmények vezettek el odáig, hogy Máriát házasságtöréssel gyanúsítsák, sőt lekurvázzák? A történelmi bizonyosság követelményei szerint ezt valószínűleg sohasem fogjuk már megtudni. Ha ki kéne töltenünk Jézus születési anyakönyvi kivonatát, az apa rovatba ezt a szót kéne írnunk: „ismeretlen”. Az ügy azonban nincs teljes mértékben lezárva. Meglehetősen korán szárnyra keltek bizonyos történetek és pletykák, s létezik egy név is – Pantara –, amely némi következetességgel bukkan fel imitt-amott.


Forrás: James D. Tabor - A Jézus dinasztia Fordította: Rákócza Richárd