logo

XVII December AD

Egy apátlan apa

Már rámutattam arra, hogy József, Mária férje valamennyi forrásban titokzatos módon eltűnik a színről. A hagyomány szerint jóval idősebb volt Máriánál, s alighanem már akkor elhunyt, amikor Jézus még csak tizenéves volt. Lehet, hogy ő volt az apja annak a négy fiúnak és két lánynak, akiket Mária elsőszülöttje, Jézus világra hozatalát követően megszült. Az is lehet, hogy gyermektelenül ment el, és fivére, Kleofás lett a hat gyermek apja. Ha ez a helyzet, és Kleofás sokkal idősebb volt Máriánál, akkor a gyermekek fölcseperedését már ő sem érhette meg. E tekintetben azonban nincs mód arra, hogy további részleteket tudjunk meg.
Ami mindenütt egyértelműnek tűnik, s fentebb említettem is: amikor Jézus prédikátorként és gyógyítóként színre lép harmincévesen, hol itt, hol ott említik „anyját és testvéreit”, apját azonban soha. Nem sokkal megkeresztelkedése után járt „anyjával és fivéreivel” Kafernaumban (Ján. 19:26-27).
Később „édesanyja és fivérei” „kinn állnak és keresik” (Márk 3:32). Jézus nem sokkal halála előtt édesanyja gondjaira bízza egyik „szeretett tanítványát”, aki szerintem nem más volt, mint legidősebb testvére, Jakab (Ján. 19:26-27). Miután Jézust megölik, „Mária, Jézus anyja és Jézus fivérei” gyűlnek össze zárt ajtók mögött a többi követővel, mivel életüket féltik (ApCsel. 1:14).

Ebből a hallgatásból viszonylagos biztonsággal következtethetünk arra, hogy maga Jézus vállalta az „apátlan apa” szerepét a hat fiatalabb testvér érdekében. Hogy milyen fiatalon zuhant rá ekkora felelősség, azt nem tudjuk megmondani. Ha viszont találgatni akarunk, mivel foglalkozhatott Jézus a húszas éveiben, mielőtt a nyilvánosság elé lépett, akkor járhatunk a legközelebb az igazsághoz, ha családfenntartóként képzeljük el.
Ami nehéz kenyér lehetett. A család sem földet, sem vagyont nem örökölt. Celsus, a második századi római író olyan hagyományt hoz, amely szerint Mária fonóasszony volt. Igaz-e vagy sem, ezt ma már nem tudjuk eldönteni, az viszont biztos, hogy az apa nélkül maradt zsidó családban a legidősebb fiú, Jézus dolga lett, hogy a mindennapi betevőről gondoskodjék. Önmagában már az is kemény lehetett, ha valaki kőműves-napszámban el akarta tartani magát a római megszállás alatt lévő Galilea egy kis falvában – de hogy emellett még napibérből egy ekkora családot is támogasson, az a lehetetlenséggel volt határos. Jézus később mond egy történetet mezőgazdasági napszámosokról, akiket a szőlősgazda napi egy dénárért (négy sestertiusért) foglalkoztatott.
A napszámosok hajnalonként gyűltek össze a falu piacán, ott bérelték fel őket, és alkonyatig dolgoztak. Este aztán kifizették nekik a kialkudott napszámot. Jézus kimondottan említi is azokat, „akik a nap terhét és hevét” viselik (Máté 20:12). Úgy tűnik, belülről ismeri a szabad munkavállaló szegények világát, s az embernek az az érzése, sokkal inkább tapasztalatból, s nem külső megfigyelőként beszél.

Heródes Antipász, Nagy Heródes fia ilyen munkaerővel kezdte ragyogó fővárossá újjáépíteni Sepphorist, amelyet az i. e. 4. században tettek a földdel egyenlővé, megbüntetve azokat, akik részt vettek az apja, Nagy Heródes halála után kirobbant Róma-ellenes szabadságharcban. Sepphoris zsidó város volt, de a következő évtizedekben divatos római stílusban formálódott újjá, hogy „Galilea ékessége” legyen.
Az építőipar nyilvánvalóan virágzott. Az alsó-galileai Bét Netofá völgyében megbúvó tucatnyi kis parasztfalu hamarosan Sepphoris vonzáskörzetévé vált, és ez lett Názáret sorsa is. Voltaképp a teljes Római Birodalomban Galilea volt az egyik legsűrűbben lakott terület: számos főútvonal haladt át rajta, és gazdasági fellendülés jellemezte. Jézus az „elveszett éveket” e római jellegű galileai központ mellett töltötte, amely központ a kis falu, Názáret körül húzódó, azt körbevevő alacsony hegyvonulatot ékesítette. Maga a falu e hegyvonulat lábánál, egy természetes forrás mellett terült el, amelyet ma Mária kútjának neveznek.

Ésszerű annak feltételezése, hogy József is bekapcsolódott a hatalmas sepphorisi építkezési projektekbe, ahol kőművesként kamatoztathatta szakmáját, s hogy Jézust is ugyanerre taníttatta ki, mikorra felnőtt. Inspirált néhányunkat e gondolat, s úgy határoztunk egy kora délutánon, hogy az ásatási helyszínről lesétálunk Názáretbe. Átlagos sebességgel, a nap melegében másfél óra járás volt. Sepphoris újjáépítésének precíz kronológiáját, de egy ekkora építkezés időtartamát tíz-tizenöt évre becsülhetjük.
Ha Jézus i. e. 5-ben született, ami valószínűnek tűnik, akkor már elég idős volt a fellendülés éveiben ahhoz, hogy József oldalán dolgozzék. S minden okunk megvan azt hinni, hogy az építkezés később is folytatódott. Nem tudjuk, mikor hunyt el József, de el tudjuk képzelni, hogy Jézus a húszas éveiben kőfaragóként dolgozott Sepphorisban – kivált ha a család eltartása az ő dolga lett.

A sepphorisi ásatás második szezonjában csapatunk két méterre a mai felszín alatt megkezdte egy kőfal feltárását. A falat sikerült az első század elejére datálni. Diákjaimat főleg Názáret közelsége, valamint annak lehetősége tette lelkessé az ásatásban, hogy Jézus tízes évei végén, húszas évei elején talán itt dolgozott. Amikor megtudták, hogy a megtalált kőfal abból a periódusból származik, az egyik hallgatóm, csak félig-meddig komolyan, azt kérdezte: „Gondolja, dr. Tabor, hogy pont Jézus fektette volna le ezeket a köveket?” Mindenki jót nevetett a lehetőség valószínűtlenségén, hiszen a valamikori város hatalmas területen feküdt. S mégsem volt kétséges, hogy a Jézus idejéből származó maradványok feltárása, valamint az, hogy megpróbáltuk magunk elé képzelni a szegény galileai napibéres munkás fáradságát, új megközelítést adtak Jézus „elveszett évei” tekintetében.
Az ember önkéntelenül is azon törte a fejét, milyen gondolatok járhattak annak az embernek az eszében, aki arra ítéltetett, hogy önmagát a Zsidók Királyának kiáltsa ki, miközben köveket faragott és fektetett le Heródes bámulatos fővárosában. Miből is az a kérdés következik: mit tudunk Jézus véleményéről hazája római megszállása, valamint a hatalmas Nagy Heródes-dinasztia viszonylatában? Militáns volt, pacifista volt, vagy nem is foglalkozatták az ilyen világi hívságok? Mennyire hitt abban, hogy az ő „trónkövetelése” valós veszélyt jelenthet Róma hatalmára?


Forrás: James D. Tabor - A Jézus dinasztia Fordította: Rákócza Richárd