logo

XXI Quintilis AD

Afrikában.

Ők ketten aztán mindenekelőtt a római hadsereg meglazult fegyelmét állították helyre Afrikában. Majd egyre-másra mérték a súlyosnál súlyosabb csapásokat az ellenségre. A háborút azonban csak nem tudta befejezni Metellus. Jugurtha előbb békét kért, de aztán látva, hogy ezúttal nem boldogul a rómaiakkal, áttért a szűnni nem akaró gerillaháborúra.
Az ennek nyomán jelentkező türelmetlenséget igyekezett kihasználni Marius - Metellus ellen. Később pedig egyszer csak bejelentette felettesének, hogy szabadságot kér tőle, mert Rómába akar menni, hogy consulnak jelöltesse magát a következő évre. Az arisztokrata Metellus, bár nem szívesen engedte útjára, de a törvény értelmében mégsem tehetett semmit a terv ellen. Gúnyos megjegyzések kíséretében elbocsátotta korábbi pártfogoltját.
Marius viszont busásan visszafizette ezt régi patrónusának. Nem átallotta Rómában még azt a gyanút is táplálni Metellus ellen, hogy szándékosan húzza-halasztja a háború befejezését, hogy annál tovább élvezhesse a hatalommal járó előnyöket. El is érte ezzel Marius nemcsak azt, hogy megválasztották consulnak (i. e. 107), hanem még azt is, hogy a népgyűlés külön határozattal rábízta a háborút Jugurtha ellen.

Érthető, hogy Metellus ezek után nem szívesen találkozott volna még egyszer korábbi pártfogoltjával. Amikor Marius újra megjelent Afrikában, hogy - most már mint consul - átvegye tőle a sereget, Metellus az egyik alvezérre bízta a parancsnokság átadását. Ő maga úgy tért vissza Rómába, hogy nem is látta viszont kijelölt utódját.
Aztán, hogy Marius átvette a parancsnokságot Metellustól, ment tovább minden ugyanúgy, mint annak előtte. Megint egyre-másra mérték a csapásokat Jugurtha gerilláira, de a háborút befejezni csak nem tudták most sem - mert nem fogták még el Jugurthát magát. Ő ti. közben apósához, Bocchus mauretaniai királyhoz menekült. Az pedig egyelőre nem volt még biztos, vajon csakugyan kiadja-e Bocchus Jugurthát a rómaiaknak.
Mint az ókoriak írták: ezen a ponton érte utol először a nemezis Mariust azért, ahogy Metellusszal bánt. Mert Jugurtha kézre kerítése mégsem Marius, hanem a hozzá beosztott quaestor diplomáciai érdeme lett. A quaestor beszélte rá Bocchust Jugurtha kiszolgáltatására. Ezt a quaestort pedig - aki később Marius legveszedelmesebb halálos ellensége lett - Sullának hívták.

Egyelőre azonban Marius pontot tett a hosszan elhúzódó és korábban annyira dicstelen háború végére. Győztesen tért vissza Rómába, vitte magával a foglyul ejtett Jugurthát, és megtartotta élete első, ragyogó diadalmenetét: az ünnepi fölvonulást föl a capitoliumi Juppiter-templomhoz. Mert a háború igazi győztese régi római felfogás szerint a „legjobb és legnagyobb Juppiter" volt (Iuppiter Optimus Maximus - ennek a névnek rövidítése templomain a három betű: I. O. M.).
Igaz, a nagy Juppiter földi megtestesítője a diadalmenet során a fényes díszbe öltözött, győztes hadvezér volt. De ott állt mögötte a díszszekéren egy rabszolga, hogy időnként fülébe súgja: „Ne feledd, hogy te azért mégiscsak ember vagy!"

A megkötözött Jugurthát pedig a triumphus után levitték a Capitolium tövében a Tullianumnak nevezett föld alatti börtönbe, amelyet a vaksötéten kívül a sziklából állandóan szivárgó jéghideg víz tett még elviselhetetlenebbé. Itt akarták halálra éheztetni. De Jugurthát, úgy látszik, nem lehetett megtörni.
Amikor belökték a szűk, durva terméskőbe vágott, sötét verembe, cinikusan csak annyit jegyzett meg: „Milyen hideg a fürdőtök!" De még itt sem tudták kivárni a fogolytartók, hogy éhen haljon: hat nappal később inkább megfojtották.


Forrás: Szabó Árpád - Róma jellemei Móra Ferenc könyvkiadó 1985