logo

XIV December AD

A szobrászat és festészet

A római művészet két fontos alkotóelemre vezethető vissza: a görög hatásra, mely már a krétai és a mükénéi kultúra korában kezdett szerepelni, de kivált a VIII. század után érvényesül, amikor a görögök Dél-Itáliában gyarmatokat alapítanak; valamint a bennszülött népek művészetére, melyek közül az etruszkok játszottak kiválóbb szerepet, akik maguk is görög befolyás alatt álltak.

A festészet terén igen nehezen állapítható meg, hogy mennyire terjedt el a görög hatás, mert összehasonlíthatatlanul több emlék maradt fenn a római, mint a görög festészetből, de valószínű, hogy itt is maga az ábrázolás görög mintaképekre vezethető vissza és csak a felfogás volt benne új, annál is inkább, mert a mesterek nagyrészt görögök lehettek.

A szobrászatban egészen Campania meghódításának koráig keletkeznek ugyan etruszk művek, melyek nagy számban kerülnek Rómába, de szerepelnek mellette görög munkák is. Anélkül, hogy jellegzetes római művészetről szó lehetne, csak a hellenizmus végétol alakul ki egy olyan művészeti irány, mely úgyszólván a görögöt folytatja, ám a tér érzékeltetésében megkísérli és az imperialisztikus világnézettel összefüggő, reprezentatív historizáló művészetet megteremti.

Már az i. e. V. századtól kezdve elterjedt az emlékszobrok állításának szokása, sőt a IV. század végétől kezdve gyakran állítottak lovasszobrokat is. E műfaj reprezentatív jelentőségével különösen megfelelt az itáliai népek hajlamának, amely éppen úgy kifejezést nyert a reneszánsz korában, mint az etruszk portréművészetben, és amely valószínűleg belső indítóoka volt annak, hogy a római patríciusok őseik viaszképeit átriumokban felállították. E realisztikus arcképekhez csak később járultak a görög mintára készült heroizált, idealizált képmások.

Az i. e. III. század végén a rómaiak, görögországi győzelmeik folytán, a meghódított városokból sok rabolt műkincset vittek haza. Ezek a szobrok - néha festmények is - közszemlére voltak kitéve, és természetesen erősen hatottak az irodalom révén már erősen görög szellem befolyása alatt álló rómaiakra.
Nemcsak a nyilvános épületeket díszítették szobrokkal, hanem magánházakat, villákat is, melyek közül igen sok híres volt műkincseiről. A növekvő szükségletekkel és pompaszeretettel kapcsolatban görög művészeket is hívtak Rómába, hogy paloták stb. díszítéséről gondoskodjanak.

Római szobrászok, mint Coponius, aki az i.e. I. században Pompejus színházát díszítette, kivételek voltak. Görögök voltak Apollonios és Arkesilaios, akik a görög felfogás szerint készítettek istenszobrokat, görög volt Pasiteles, aki a régiek tanulmányozását és valószínűleg másolását a természet megfigyelésével kötötte össze és akinek számos tanítványa közé tartozott Stephanos, akinek viszont M. Cossutius felszabadítottja, Menelaosz volt a tanítványa. Ennek ránk maradt szoborcsoportján az ifjú jelegzetes köpenyviselete Caesar korára vall.

romaikor_kep



Neoattikusoknak neveznek egy athéni művészcsoportot, akik figurális jelenetekkel gazdagon díszített márvány vázákat, talapzatokat stb. készítettek, de különösen régebbi szobortípusokat, melyek óriási számban álltak rendelkezésükre, alakítottak át szükség szerint, sőt új tartalommal és művészi jelentőséggel gazdagították is azokat, mikor méltó feladatról volt szó.
Így ábrázolt pl. Kleomens egy előkelő rómait heroikus meztelenségben, egy V. századbeli Hermész típusára helyezvén portréfejét, úgy hogy egységesen összeforrasztotta azt a testtel, melyet a természetben megfigyelt, de kellően leegyszerűsített részletekkel gazdagított. Ilyen, részben egyéni alkotások mellett nagyban készültek. másolatok görög minták után, ami nem csupán a hirtetlen növekvő szükségletből, hanem már a hellenizmus végével beállt archaizáló irányzatból is magyarázható.

Az Athena Parthenost másolja Antiochos, Polikleitos Amazonját és Doryphorosát herrnák alakjában (Archias fia), ugyancsak másolással foglalkoznak M. Cossutius Cerdo, Apollonios (Nestor fia), Diogenész, Glykn és mások. A császárság korától nagyrészt importált művészet jellegzetes római karaktert nyert, új szellemmel alakítva át minden idegen formát. Ahová a rómaiak értek, ott a művészet az ő szellemükben alakult át.

Augusztusz korának művészete külsőleg a hellenizmus utolsó fázisában, az i. e. I. század pathetikus és mégis hűvös klasszicizmusában gyökerezik. Ebből átveszi a formák térszerű és festői felfogását, a szerves és egységes felépítést és összeköti azt a római ízlésnek megfelelő, beható naturalizmussal. Kimért, előkelő udvari művészet keletkezik így, mely az állam és az uralkodó dicsőítésére szolgál.

E kornak és iránynak legkiválóbb emléke az Ara Pacis Augustae, melynek alapján több más finom domborművet Augustus korába helyezhetünk (Grimani reliefek, Bécs). Ugyanaz a nyugodt, tartózkodó, huvos előkelőség ömlik el a császár arcképszobrain (ifjúkori mellszobor, Vatikán, prima portai páncélszobor, ugyanott).
A formák, amelyek szigorúan természetből vannak véve, de a görög művészi tradíció szerint kezelve, egyaránt kifejezik egyéniségét és méltóságát. A római Ara Pacis - a Béke oltára - domborművei a görög klasszikus stílust követik. E kornak legkiválóibb emléke az Ara Pacis Augustae finom domborműsora és a prima portai Augustus-szobor.

A formák, amelyek a természetből vannak véve, de a görög művészi tradíciók szerint kezelve, egyaránt kifejezik az egyéniségét és méltóságát. Női portréknál az idealizált portréfejet előszeretettel helyezték görög szobortípusokra. A női arcképek meghatározását elősegíti az a körülmény, hogy a hajviselet változó divatját híven visszaadták.

Trajanus uralkodása alatt egy fontos történelmi emlék keletkezett, a császár szobrával koronázott, harci domborművekkel díszített Trajanus-oszlop. A körülfutó reliefek a dák háborúknak mintegy kőbe vésett krónikái, melyen a császár mindig visszatérő alakja adja meg a ritmust. A művész az alakokat élesen és keményen faragta ki, amivel erősebb árnyékhatásokat ért el és az alakokat a háttér síkjától ezáltal jobban különválasztotta, így a dekoratív hatást is fokozva.

romaikor_kep


Domnorművek a Trajanus-oszlopon



A Marcus-oszlop a Trajanus-oszlop mintájára készült, itt is az alakok erősebben kiemelkednek. Marcus Aurelius lovas szobra, mely előkelő nyugalmával és festői kontrasztjaival erőteljesen hat (Capitolium). A diadalívek, emlékoszlopok és hasonló hivatalos jellegű emlékek és a képmásszobrászat mellett a harmadik, a rómaiaktól különösen ápolt műfaj a sírművészet volt.

Elsősorban a domborműves márványszarkofágokat kedvelték, amilyeneket Görögországban és Etruriában is használtak. Ezeket hosszúkás szekrények alakjában képezték és mivel nem szánták szabad felállításra, gyakran csak az előlapon díszítették reliefekkel. A domborművek tárgyait a hétköznapi életből (vadászatok, harcok stb.) vagy a mitológiából merítették. Meden, Hippolytos, Meleagros, Aktaion stb. mondáit használták fel. A halottat sokszor ábrázolták a szarkofágok tetején fekve, néha reliefek alakjában a síron, vagy mellette.

A festészet, melynek emlékei az etruszk sírkamrákban oly nagy számmal maradtak ránk, Rómából az i. e. I. század előtti időkből alig ismeretes. A Rómában talált kevés emlék mellett a Vezúv által elhamvasztott városok őrizték meg nagy számmal az i. e. és utáni első századok festményeit.

A főleg Pompejiben talált falfestményeket (most nagyrészt Nápolyban) négy „stílusba” csoportosítják:

- Az elsőnél a falakat tarka márványlapokat utánzó stukkóréteg borította, ez volt az ún. inkrusztációs stílus.

- A második stílus festett építészeti tagozatokat állít látszólag a falak elé, vagy pedig tájakra kitekintő falnyílásokat varázsol a néző elé. Livia Prima-Porta melletti villájában egy egész szoba falai kertet ábrázolnak. Ide tartoznak az Odüsszeia-tájképek is. Néha az egyszínű falak elé oszlopok vagy pillérek vannak perspektívikusan festve, közben látszólagos kilátások nyílnak, a sima falrészekre aztán képeket készítenek. (Livia háza a Palatinuson.)Ez a stílus uralkodik eleinte Rómában Augustus idején is, és ebből fejlődik a harmadik stílus.

- A harmadik a kilátásokat elhagyja, a falnak visszaadja térhatároló szerepét, úgyhogy az ornamensek csupán síkdíszítmények, mintegy keretet képezve a falsíkok közepén alkalmazott képek számára. Ezek különféle korú görög mintaképeket reprodukálnak, melyek alakjait azonban legtöbbször átalakítva, mélyebb tér ábrázolásába, zárt helyiségbe állítva használják fel.

- A negyedik stílus, mely élénk színeket használ, a falakat lehetőleg felbontja, feloszlatja fantasztikus architektúrával, perspektivikus kilátásokkal, zárt képekkel és elszórt alakokkal. Itt is gyakran találkozunk régebbi görög képek alakjainak új tájképkörnyezetbe állított másolataival. Ritkábban fordulnak elő a római életből vett jelenetek, melyek feltuno realizmust mutatnak.

A későbbi festészetet leginkább a sírépületekből ismerjük, ahol stukkódíszítményekkel vegyesen, vonalas, tagolt ékítményeket mutat (Via Latinai sírok). Festői motívumokat őriztek meg számunkra a mozaikok is.

A római művészet látszólagos hanyatlása csupán tünete annak a „küzdelemnek, amelyet az új világnézet a régivel folytat, hogy vele lassan egyesülve, azt döntőleg befolyásolja, és teljesen az új értelemben alakítsa át. Ezzel végetér az antik és helyébe lép a keresztény művészet és új alapon, új teremtő erők kezdenek hatni”.

Róma művészetével véget ér az antik, s helyébe lép a keresztény művészet.



Forrás:
http://www.sulinet.hu/eletmod/hogyantovabb/tovabbtanulas/elokeszito/muveszettortenet/2het/roma.html#magyromep