logo

XI December AD

Császárszobrok

Az elsősorban kultikus jelleggel felállított hellénisztikus-kori istenszobroktól az uralkodó személyes hatalmát és „védnökségét” kifejező császárszobrokig való átmenetet legjobban Augustus példáján szemléltethetjük. Az actiumi győzelem után, i. e. 28. október 9-én avatták fel a Palatínuson azt a templomot, amelyet Augustus egy haruspicium (állati bélből történő jóslat) alapján Apollónnak szentelt fel. A templom közvetlen közelében, egy porticusban kettős görög és latin részleggel rendelkező könyvtárat is berendeztek.
Két 4. századi scholionból értesülünk arról, hogy Caesar in bibliotheca statuam sibi posuerat habitu ac statu Apollinis (a császár a könyvtárba egy szobrot állított fel magáról, Apollón öltözetében és testtartásában) (Pseudo-Acro Horatius Epistolae 1,3,17-hez fűzött magyarázata); illetve et tangit (se. Vergilius) Augustum, cui simulacrum factum est cum Apollinis cunctis insignibus (itt ti. Vergilius Augustusra is céloz, akinek szobrát Apollón minden jelvényével készítették el) (Servius Vergilius Eclogae IV,10-hez fűzött magyarázata).

A szobor ikonográfiái típusának megállapítására számos kísérlet történt. A kutatók egy jelentős része azonban, minthogy a szobor a templomon kívül, a könyvtárként funkcionáló porticusban volt elhelyezve (vö. Propertius II, 31,5-6), azt feltételezi, hogy a császár magát a Movaorfétri; (múzsavezető, vagy a kithara-énekes) alakjában ábrázoltathatta. Ezt a szobortípust láthatjuk egyébként az actiumi győzelem emlékére vert egyik denariuson is.

A temenosz-terület és a könyvtár kialakításában Zanker szerint a pergamoni és alexandriai példákat követte Augustus. A szobor ily módon része lett a hivatalos császári kultúr-propagandának: híven tükrözi az „apollóni éra” megszületését, másrészt mint istenszobor, biztosítja a „védnökséget” a temenoson belül elhelyezett könyvtár felett.
Ezeknek az épületeknek fontos kulturális szerepük mellett a későbbiekben is feladata volt a császári kultusz ápolása. Erre vonatkozóan igen érdekes dokumentumokat tudunk felmutatni. Tacitus tudósítása szerint (Annales 11,83) 19-ben a szenátus döntése alapján a palatinusi Apollón-templom könyvtárában helyezték el az elhunyt Germanicus képmását:
„Cum censetur clipeus auro et magnitudine insignis inter auctores eloquentiae, adseveravit Tiberius solitum paremque ceteris dicaturum: neque enim eloquentiam fortuna discerni, et satis inlustre, si veteres inter scriptores habetur.”
(Mikor egy hatalmas aranypajzsot javasoltak neki felállítani az ékesszólás nagyjai között, Tiberius kitartott amellett, hogy csak szokásosat s a többivel egyformát fog állíttatni, mert az ékesszólást nem rang szerint osztályozzák, és elegendő kitüntetés, ha a régi szerzők közé sorolják. Borzsák István ford.)

Nem is csoda, ha Tiberius belement a dologba, hiszen ekkor már Augustus képmása is ott állt a többi szónok-kiválóságok, pl. Hortensius, imagói között (vö. Annales 11,37). Szerencsénkre az 1947-ben Maglianóban (az etruszk Hebában) talált felirat a szenátusi határozatnak ezt a részét is pontosan közli velünk:
„Utique in Palatio in porticu quae est ad Apollinis, in eo templo in quo senatus haberi solet, [inter imajgines virorum in(l)us (t)ris ingeni Germanici Caesaris et Drusi Germanici, patris eius natural[is, fratrisq(ue)] Ti. Caesaris Aug(usti), qui ipse quoq(ue) fecundi ingeni fuit, imagines ponantur supra capita columna[rum eius fas]ti[g]i quo simulacrum Apollinis tegitur.”
([A szenátus elhatározta], hogy a Palatínuson, az Apollón-szentélynél levő oszlopcsarnokban, abban a templomban, amelyben a szenátusi üléseket szokták tartani, a férfiak képmásai közé a kiváló tehetségű Germanicus Caesar és Drusus Germanicus, az ő vér szerinti atyja, Tiberius Caesar Augustus testvére, aki maga is nagy tehetséggel volt megáldva, képmásai annak az oszlopfőnek a tetejére tétessenek, amely Apollo képmását takarja.)

Germanicus imago clipeatája, más néven pajzsképe tehát az oszlopfők fölé került abban az épületben, ahol Apollón(Augustus) szobra állt. Propertius leírása alapján azt is biztosra vehetjük, hogy ezek a medaillon-képek a könyvtárban voltak elhelyezve. A szakirodalomba sokáig vita folyt arról, hogy pontosan milyen formában is képzelhetjük el ezeket a díszítményeket. Az Annunziatában feltárt Villa Oplontis freskói nem hagynak kétséget afelől, hogy a pajzsképeket viszonylag nagy magasságban, a bejárat közelében szokták a falra vagy az oszlopokra függeszteni.
A Tabula Hebana szerint és ez sem kevésbé figyelemre méltó Augustus és Germanicus, csakúgy mint az ott szereplő valamennyi kiválóság, fecundum ingeniuma (gyümölcsöző tehetsége) miatt kapott helyet a könyvtárban. Ezt a szokást még a 3. században is megtartották: ha hihetünk a Historia Augusta tudósításának, Numerianust (283-284) egy beszéde miatt szintén szoborral tisztelte meg a szenátus az Ulpia-könyvtárban.

Szerte a Római Birodalom területén találhatunk példákat arra, hogy könyvtárakat a császárnak szenteltek. Kósz szigetén a philokaisar (a császár barátja) címet viselő Caius Stertinius Xenophon, Claudius háziorvosa alapított könyvtárat az Asklepionban.

Az athéni Titus Flavius Pantainos könyvtára az egyik legjobban ismert és feltárt antik könyvtár, hála az amerikai régészek több évtizedes kutatómunkájának. Az épület maradványai az athéni Attalos-sztoa déli részén kerültek elő.
Az alapításról szóló felirat tanúsága szerint 98 és 102 között épülhetett, amit az itt előkerült kerámia leletanyag is megerősít. A felirat eleje fordításban így hangzik: „Athéna Poliasznak és Caesar Augustus Nerva Traianus Germanicus császárnak, s Athén város lakóinak, a Múzsák papja, a Bölcsesség barátja, Titus Flavius Pantainos... „
A könyvtár közelében két márvány talapzat is előkerült, melyek a könyvtárral egy időben (102 előtt) készültek, s a rajtuk levő feliratok szerint mindkettőt Tib. Claudius Atticus Herodes az ismert politikus, Herodes Atticus apja állíttatta Traianus szobrai számára.

Leslie Shear szerint Atticus adományai a könyvtár legjelentősebb szobordíszei lehettek. Az ifjabb Plinius bithyniai proconsulságának második évében, 113 januárja és szeptembere között a bithyniai Olympus melletti Prusában időzött (Epistolae X,81), ahol éppen nagy perpatvar folyt egy újonnan felállított oszlopcsarnok körül.
A prusai születésű Ti. Flavius Dión Cocceianus, közismertebb írói nevén Chrysostomos, már addig is számos építkezést folytatott szülővárosában, amit a lakosság nem nézett jó szemmel (Orationes 40,5-9; 45,11-15; 47,8-19; 48,11). Ebben az esetben amiatt támadt felháborodás, mert az oszlopcsarnokban, a császár szobrával megszentelt helyen egy síremléket állított fel családtagjai számára (Oratio 47,20). A döntőbírónak hívott Plinius maga is megszemlélte a helyzetet:
„Ipse in praesenti fui, et vidi tuam quoque statuam in bibliotheca positam, id autem, in quo dicuntur sepulti filius et uxor Dionis, in area collocatum, quae porticibus includitur.”

(Személyesen tartottam helyszíni szemlét, és meggyőződtem róla, hogy a szobrot a könyvtárban állították fel, a síremlék viszont, ahol állítólag Dión felesége és fia vannak eltemetve, egy oszlopcsarnokkal övezett térségben emelkedik.) Az épület tehát, amit Dión a császár szobrával is megtisztelt, egy oszlopokkal körülvett, könyvtárként is funkcionáló udvaron állhatott. A pergamoni Asklepeionban az ún. „oszlopos udvar” (Propylonhof) melletti helyiséget először Tirsch azonosította egy könyvtár épületének maradványaival.

Az eddigiek alapján tehát alapvetően két típusba sorolhatjuk a könyvtárban felállított császárszobrokat. Az egyik, amely attribútumaival az uralkodót a nagy filozófusok, szónokok vagy irodalmárok közé sorolja ezt általában a szenátus adományozza. A másik, általánosabban elterjedt forma egyszerűen az épület császárnak történő felajánlását erősíti meg az ott elhelyezett szoborral.


Forrás: Grüll Tibor Szobrok a görög és római közkönyvtárakban