logo

XXI September AD

A házasságtörés, mint bűncselekmény

A római család válsága már a köztársaság korának vége felé jelentkezett, amikor a társadalom felsőbb rétegeiben egyre gyakoribb lett a válás, a család felbomlása. Ez az alsóbb rétegekben csak később vált gyakorlattá. Mindezek hatására Augustus, a principatus megteremtője úgy próbálta a tradicionális családi értékeket, a társadalom működésében oly szükséges családi kötelékeket fenntartani, hogy családjogi törvényeket hozott.
Ezek a törvények és rendelkezések nem úgy tárgyalták a család jogi kérdéseit, mint bűncselekményt, amely a nemi erkölcs ellen irányul, hanem sokkal inkább a családi élet harmóniájának megtartására figyelt. Erre utalnak az ide vonatkozó forráshelyek is.

A mai jogi terminológia szerint még feltűnő is, hogy a római világban sokkal inkább a család megtartása, megmentése volt az elsődleges szempont, és csak másodlagos volt a nemi erkölcsi sértés problematikája.
Jogilag ez a megnevezés, amit a tett, a cselekmény sértett, az a család volt, mint „jogi tárgy”, mint tekintély. Jogilag tekintve és egymástól időben elég jól elhatárolhatóan ez a kérdés két részre osztható.

Az első az ún. archaikus jog a republikánus időből. Második már a császárság korából való, amikor megjelenik Augustus törvénye, majd annak kiegészítő rendeletei. Ennek a korszaknak az ilyenszerű forrásanyaga nagyon hiányos, és a fellelhetők sem jogászoktól származnak, így legtöbbször csak arra utaló tudósításokból lehet képet alkotni.
Azt azonban tudjuk, hogy a lex Iulia már korábban kialakult, amit jogi szabályozás alá vont az a rendezett, vagy pontosabban a nem rendezett életviszonyok voltak. A császárság korában nyilvánossá vált, hogy szükség van egy új, a társadalmi berendezkedésnek megfelelő, átfogó jogi rendezésre.

Augustus törvényhozásának és társadalmi rendeleteinek egyik legfontosabb motivációja volt a család tekintélyének visszaállítása. A császár felismerte és tudta, hogy az állam alapja a család, ezért a házasság régi tekintélyét vissza kell adni, a sok botrányt okozó erkölcstelenséget, kicsapongást meg kell szüntetni. Ezért kezd bele egy nagyszabású törvényalkotásba.
A különböző törvények szabályozták az emberek viselkedését, öltözködését, egymással való kapcsolatának normáit. Például a lex Sumptuaria és a lex Iulia de habitu et vertitu megszorította a lakomák kiadásait, valamint a nők ruházkodásának túlkapásait.

A lex Iulia de maritandis ordinibus és a lex Papia Popea a házasságban nem élőket vagy a gyermekteleneket sújtotta örökösödési hátránnyal, a lex Iulia de adulteriis szabályozta a házasságtörést és az ehhez kapcsolódó cselekedeteket.
Minden valószínűség szerint ez egy komplex, átfogó törvénynek készült a család és házasság megmentésére, az erkölcstelenség megfékezésére. Az akkori lehetőségek szerint Augustus a legjobb megoldást választotta, még akkor is, ha ezekkel a törvényekkel és rendelkezésekkel beleszólt a magánéletbe is.

A fent említett öt lex közül a lex Iulia de adulteriist próbálom kifejteni. Ókori források szerint a házasságtörésről szóló törvény Augustus császártól ered, és ez a törvény kimondja, hogy az erre vonatkozó előbbi törvény hatályát veszíti.
Az előző azt a rendelkezést tartalmazta, hogy a házassági problémákat a családon belül kell elintézni, az új törvény szerint azonban nyilvános perrel kell mindezt megoldani, és az elkövetés, a cselekmény közbűnténynek számít. Ez jogilag nézve is alapvető változást jelent, mert addig akár a családon belül megtörténhetett egy ilyen békés megoldás. Így megmaradt a család tekintélye, igaz az elkövető a családfőnek volt ezzel alárendelve.
Ezekben a régi megoldásokban érzelmi kötődések miatt sokkal szubjektívebb volt a döntés. Az új, megváltozott törvény szerint szabályos bírói ítélettel végződő eljárás mondta ki a döntést, ami így objektívebb lehetett.

Feltevődik a kérdés: mi motiválta ezt a szigorú jogi újítást, rendelkezést? A mai modern európai jogrendszerben sem bűncselekmény a házasságtörés, és ugyanígy volt ez a régi Rómában is, egészen Augustus törvényalkotásáig. Augustus előtt is voltak házasságtörések, abból származó botrányok, de a társadalom elnézőbb volt, és az egészet a társadalmi viszonyokkal magyarázták.
Minden bizonnyal Augustus felismerte, hogy a köztársasági kor végén megjelent laza erkölcsi élet, sok házasságtörés, erkölcstelenség gyakori gondja romlásba vitte Rómát. Augustus fogékony volt a régi római erkölcsök iránt és ezért törvény formájában, hivatalos eljárással próbálta a római társadalmi életet jó irányba megváltoztatni. Tudjuk, ez a történelemben máskor és máshol sem ment olyan egyszerűen. Suetonius azt is írja, hogy a lovagok egy színházi előadás alkalmával konokul hadakoztak a császári törvény visszavonásáért.

E törvény szövege nem maradt meg, de ismeretes, hogy sokféle bűncselekményt szabályozott. Legfontosabb volt ezek közül az adulterium, amely a házasságban élő nő házasságtörésére utal, a stuprum, ami a házasságban nem élő, özvegyasszonyra vagy szűzre, esetleg elvált asszonyra vonatkozik.
Mindez tisztán előírja és meghatározza, hogy a római nő nemi életet csak a házasságban élhet, ennek ellenkezője házasságtörés. A törvény nem szabályozza a rabszolganőknek ilyenszerű tetteit, s azokról sem beszél, akik már elvesztették tisztességüket. E szerint az augustusi törvény szerint – szemben az előbbiekkel – már a házasságtörésben (stuprum) közreműködő férfi is bűnös, így bünteti a segítőket, kerítőket is. Ulpianus még azt is pontosítja, hogy aki házasságtörő nőt vesz feleségül, még az is vét a házasság ellen.

Valószínű, ezek a jogi gyakorlatok már az erkölcsromlás idején, a köztársasági kor végén kialakultak, de egészen új és más volt Augustus törvényeiben az, hogy most már a férfit is megjelölik, mint házasságtörőt és ezért felelősségre is vonják. Ugyancsak lényeges változást jelent az a tény, hogy a lex Iulia a cselekményt közbűntényként kezeli.

Mintegy összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy a római világban a család védelme és tisztelete nagyon fontos volt. A római család, a család tekintélye és tisztessége alapvető társadalmi jelentőséggel bírt. A császárkorig általában a családon belül oldották meg mindezt, a köztársaság idejének végén censori beavatkozásokkal.
A köztársaság idejének végén fellazult a római család erkölcse, és emiatt szükség volt Augustus családtörvényeire. Ezek a császári törvények – még ha valamelyik bele is avatkozott a családi élet belső rendjébe – a „régi jó” erkölcsöt próbálták helyreállítani, el addig, hogy a házasságtörést köz-bűntettnek nyilvánították ki. Mindez azt is jelentette, hogy nem az egyén erkölcsi védelmére, hanem a házasságtörések megfékezésére születtek ezek a törvények.

Végül megállapíthatjuk, hogy Rómában nem a nemi erkölcs elleni bűncselekmény miatt születtek a császári törvények, hanem sokkal inkább a család békéjét, a házasság tisztaságát és a család tekintélyét akarták óvni és megvédeni.



Ötvös Koppány Bulcsú