logo

XIX December AD

Matronák.

A I. század kezdetén a matron, vagyis a római polgárok felesége irigylésre méltó függetlenséggel rendelkezett Pedig Rómában az asszonyokat alacsonyabb rendűeknek tartották a férfiaknál: a női nemet imbecillitas mentisnek („szellemileg gyengének” és inprmitas sexusnak („gyenge fizikumúnak”) minősítették.
Nemis rendelkeztek politikai és polgárjogokkal. Az ősi hagyományt követve - amely azokra az időkre nyúlik vissza, amikor a mítosz szerint Romulus és társai elrabolták a szabin nőket - az asszonyokat mentesítették mindenfajta házimunkától, és tevékenységük csupán a szövésre-fonásra, illetve a gyermeknevelésre korlátozódott. A férj elzavarhatta a feleségét a háztól; az Ι foras, muller kifejezés („Asszony, kifelé!”) ékesen bizonyítja ezt. A feleség mégsem rendelődött a férje „keze alá”.

Szimbolikusan inkább az apja vagy egy általa kiválasztott gyám felügyelete alá tartozott. Nem zárták a gyneceumba, vagyis a nők lakosztályába, hanem szabadon járhatott-kelhetett, és a nyilvános helyeket is látogathatta. Otthon ő irányíthatta a háztartás pénzügyelt, személyesen ellenőrizhette gyermekei nevelését, még a fiúkét is, és kifejthette véleményét, amikor a fia vagy a lánya házasodni készült.
Hozományának és örökségének tulajdonosa maradt, gyakran maga intézte és gyarapította tulajdonát, és ő határozott örökösei személye felől. Néhány feleség nagyhírű üzletasszonnyá vált, aki spekulációkba bonyolódva növelte vagyonát, sőt maga irányította a család vállalkozását is. Α kézművesek vagy boltosok felesége gyakran tevékenykedett férje műhelyében vagy üzletében.

A Kr. e. I. századtól fogva a nő válást is kezdeményezhetett, és jogban állt új férjet választania magának. Néhányan vissza is éltek e lehetőséggel. Seneca, a filozófus arról panaszkodott, hogy a nők azért válnak el, hogy újra házasodhassanak, és azért házasodnak, hogy elválhassanak, majd hozzátette: egyes matronak nem a hivatalban lévő consulok szerint számolják az időt, hanem az éppen esedékes férjük neve alapján. A válás tehát természetes jelenséggé vált a rómaiak között.
A sírkőre azonban, ha egy nőnek csupán egy férje volt, továbbra is rávésték az univira („egyférjű”) jelzőt. A római matron tehát független volt, műveltséget szerezhetett, ugyanúgy élvezhette az életet, ahogy a férfiak, sőt még hasonló foglalkozást is választhatott magának, mint az „erősebb nem”. Egyszóval a többi antik társadalom asszonyaival összehasonlítva különleges szerepet töltött be.