logo

XIV December AD

Összefoglalás (Feminae improbissimae)

Ahogyan a fenti jogi és irodalmi források is tükrözik, a régi Rómában az a tény, hogy valaki nőnek született, jelentősen korlátozta az illetőt úgy jogalanyiságában, mint cselekvőképességében. A „tiltott” területek egyikét képezte a közszereplés és a nyilvánosság előtti fellépés; pontosabban fogalmazva a nők nem viselhettek tisztséget, nem vállalhattak felelősséget másokért, továbbá nem intézhették mások ügyeit sem a magánjog, sem pedig a közjog területén.
Az archaikus–préklasszikus korban született véleményekhez képest a klasszikus kor szerzői nyílt módon ugyan nem tagadták, hogy egy nő is rendelkezhet megfelelő intellektussal ahhoz, hogy ellásson valamely officium-ot, ugyanakkor ez a vélekedés még a jusztiniánuszi korra sem változott odáig, hogy a római társadalom és jog elfogadta volna a nők férfiakhoz mért egyenrangúságát a közérdekű megbízatások viselésében és a nyilvánosság előtti szereplésben.

Az egyébként római polgárjoggal bíró nők közjogi jogképességgel egyáltalán nem rendelkeztek, de a nemüktől és társadalmi csoportjuktól elvárt viselkedésminta – azaz a domus, az otthon falai közé történő csendes visszahúzódás kívánalma – a nők magánjogi területen fennálló mozgásszabadságát is korlátozta.
A magánjog területén az önjogú (apai vagy férji hatalom alatt nem álló) nőknek lehettek bizonyos jogaik és kötelezettségeik, ezeket magánjogi peres eljárás keretei között érvényesíthették is, a tényleges perlekedés kapcsán azonban elvárták tőlük, hogy lehetőleg ne személyesen érveljenek a nyilvánosság előtt zajló eljárásban, hanem azt bízzák a családjuk, rokonságuk körébe tartozó férfira. A fenti megközelítésből logikusan következett továbbá az a tilalom, hogy a nők mások érdekében az igazságszolgáltatást irányító praetor színe előtt mások érdekében jogsegélyért nem folyamodhattak, és perbeli képviselők sem lehettek.

Az infirmitas sexus, a nők „veleszületett gyengeségé”-nek toposza ugyanakkor nem zárta ki azt, hogy egy nőt közüldözés alá eső bűncselekmény elkövetése miatt – jellegzetesen például méregkeverésért – vádlottként eljárás alá helyezzenek, az ilyen perek leírásai azonban szintén arra utalnak, hogy a vádlottak érdekében családjuk férfitagjai érvelhettek az eljáró testület színe előtt.
Azokat a nőket pedig, akik megpróbálták túllépni a fentiekben körvonalazott határokat és a nyilvánosság előtti megszólalással kísérleteztek, negatív értékítélet sújtotta, azaz a communis opinio kétségbe vonta tisztességüket, sőt női mivoltukat is.



Forrás:

Péter Orsolya: »Feminae improbissimae« A nők közszereplésének és nyilvánosság előtti fellépésének megítélése a klasszikus római jog és irodalom forrásaiban