logo

XVIII Junius AD

A gyapjúmegmunkálás és a Birodalmi ideologia

Aligha meglepő, hogy Lucretia történetét az Augustus-kor szerzőinél találjuk. Augustus erkölcsi reformjainak az is részét képezte, hogy az asszonyok visszatérjenek a tradicionális otthoni tevékenységekhez, köztük a szövés fonáshoz, s az uralkodócsalád nőtagjaitól azt várták, hogy járjanak elöl a jó példával.
Suetonius állítása szerint a különleges alkalmak kivételével maga Augustus is mindig házilag készített ruhákat hordott. Akárcsak a régi Róma idejében, amikor Tarquinius Priscus király felesége, Tanaquil maga szőtt és font, az Augustus által viselt ruhákat is családjának nőtagjai készítették. E képességek elsajátítása hozzátartozott az arisztokrata nők neveléséhez.

Az uralkodócsalád fiatalabb nőtagjait is megtanították arra, hogy hogyan kell fonni és szövőszéken dolgozni. Még ha Augustus családja példát is nyújthatott más családok asszonyai számára, hiábavaló próbálkozás volt a nőket visszatéríteni tradicionális, otthoni munkán alapuló kötelességeikhez, ha egyszer a helyzet már alapvetően megváltozott. Mégis, Augustus kudarca ellenére az otthonában szövő-fonó nő eszményképe, mint az erényes nő vagy feleség szimbóluma, a császárkorban is élő maradt.

Columella a Kr. u. 1. század közepén arról panaszkodik, hogy korának asszonyai engednek a modern életmód csábításának, és a nők hagyományos kötelességei, például a szövés vagy a fonás helyett semmittevő és fényűző életmódot folytatnak. Szerinte a nők már nem tanúsítanak érdeklődést tradicionális feladataik iránt, sőt már a rabszolgák munkájának felügyeletére sem hajlandók.
Ehelyett mindig készek arra, hogy rengeteg pénzt költsenek drága, készen kapható ruhákra – azaz éppen az ellenkezőjét teszik annak, amit a hagyomány előír számukra. Mindennek ellenére a sírfeliratok a női erény jelzéséül még ebben az időben is gyakran szólnak arról, hogy az elhunyt nő szövéssel és fonással foglalatoskodott.

A Kr. u. 1. század vége felé Domitianus császár igyekezett feleleveníteni az Augustus által képviselt politikai és erkölcsi eszmék egy részét, azzal a céllal, hogy saját uralmi elveit az első római egyeduralkodó kulturális és társadalmi elveire való hivatkozással legitimálja.
A hagyományos női munkákat végző asszony ideálja ezúttal is a birodalmi politikai propaganda fontos része volt. Erre vonatkozólag ismerünk egy egészen egyedülálló képzőművészeti alkotást Rómából, egy frízt, amely Domitianusnak a Forum Transitoriumon álló, Minervának szentelt templomát díszítette.

A fríz Arakhné mítoszának jeleneteit ábrázolja. A szövésben kivételesen tehetséges fiatal nő a mítosz szerint arra vetemedett, hogy szövőversenyre hívja ki Minerva istennőt. A mitológiai jeleneteket szövéssel és fonással foglalatoskodó nőalakok szegélyezik, akiknek a munkájára maga Minerva felügyel, az az istennő, akit Domitianus a leginkább tisztelt. Ő volt egyúttal a kézművesek istennője is, és az ő pártfogása alá tartozott többek között a házimunka.
A fríz a társadalmi stabilitás és a tradicionális értékek fontosságába vetett hitről árulkodik, és ezek megtestesítőiként állítja elénk a házimunkát végző asszonyok és az ideális római matrona példáját.

Nem csupán a Minerva-templom frízét életre hívó szándék szokatlan egy római állami emlékmű esetében, hanem az is ritka jelenség, hogy egy emlékmű vagy középület díszítésén nem-allegorikus nőalakok bukkanjanak fel. A nőalakok és a szövés-fonás szimbólumainak együttes ábrázolása ezzel szemben sokkal inkább megszokott a ”nem hivatalos” emlékműveken, például a sírköveken.
A női síremlékek ikonográfiájában gyakran jelennek meg a személyes használati tárgyak darabjai – fésű, tükör, napernyő, ékszeres doboz, illatszeres üveg –, mint a nők otthonhoz kötött életének szimbólumai, a női munkára pedig a fonáshoz használt eszközök, a fonalgombolyag vagy a szövőkosár utalnak, utóbbi mint a lanam fecit ikonográfiai megfelelője.
A római matrona eszményképe hatással volt a birodalom Itálián kívüli területein érvényesülő nő-ábrázolásokra is: a női erényt kifejezésre juttató ikonográfia tetten érhető a provinciális síremlékeken. A szövő-fonó nő ábrázolása már Görögországban tradíció volt, és nyilvánvalóan élő maradt a Mediterráneum nyugati felében is.





Lena Larsson Lovén (1956) a Göteborgi Egyetem (Göteborg University) oktatója.

Kutatási területe a római történelem, a hellénisztikus és római ikonográfia, Gender Studies. Legutóbbi kötetei: Womens lives in Antiquity (társszerkesztő, Göteborg, 1997), Gender, cult and culture in the ancient world (társszerkesztő, Göteborg, 2003).