logo

XXII Junius AD

Italia Quasillaria Vixit ann XX

Ami a textil-termelésben résztvevő embereket illeti, a nagy számban rendelkezésre álló császárkori sírfeliratok egyre értékesebb információkat nyújtanak foglalkozásaikra vonatkozóan. E feliratokon mind nők, mind férfiak által folytatott mesterségek elnevezéseit megtaláljuk.
Némelyik e foglalkozások közül a textil-előállításhoz kapcsolódik. A szövést végző takácsok között egyaránt találunk férfiakat és nőket (textores illetve textrices), noha egyiket sem nagy számban. A fonásra vonatkozó forrásokban ezzel szemben kizárólag nők szerepelnek. Az epigráfiai forrásokból ismert fonólányok (quasillariae) mindannyian alacsony társadalmi helyzetűek voltak, távol az eszményi római háziasszony által képviselt ideáltól.

A nemek közötti egyensúly eltolódás természetesen mindig magyarázható a források megőrződésének körülményeivel, de esetünkben igen valószínű, hogy nem puszta véletlenről van szó, hanem a római nőideál által gyakorolt hatásról.
Habár a szövés is egyike volt a hagyományos női feladatoknak, nyilvánvaló, hogy férfiak is űzhették foglalkozásként. Ez legalábbis részben annak köszönhető, hogy e munka elvégzéséhez fizikai erőre volt szükség, és hogy a szövés fejlettebb technológiát igényelt, mint a fonás, amely kétségkívül jóval nőiesebb munkának számított. A gyapjúfonást olyannyira nőiesnek tekintették, hogy elképzelhetetlen volt e tevékenységet egy férfinek tulajdonítani.

Férfiak végezhettek egyéb munkafolyamatokat a gyapjúfeldolgozás területén, mint ahogy a lanariusok (gyapjúmunkások), de a fonás kifejezetten a nők számára fenntartott foglalatosság volt, amely rendkívül pozitív hangsúlyt kapott, ha nő, de éppen az ellenkezőjét, ha férfi végezte.
A gyapjút fonó férfi képzete kifejezetten nevetségesnek számított, és akkor került elő, ha valakit ki akartak gúnyolni. Egy késő köztársaságkori terra sigillata csésze – abból a korból, amikor Antonius és Octavianus küzdelme folyt a birodalom irányításáért – jó példát nyújt arra, hogy e képzet miként szolgálhatott egy férfi megszégyenítésére. A csészén ábrázolt jeleneten Antoniust látjuk, amint egy feltehetőleg nő által vontatott szekéren ül; a szekeret nőkből álló menet kíséri, a nők kezében legyező, napernyő, szövőkosár és guzsaly – csupa olyan tárgy, amely egyébként a női síremlékek ikonográfiájára jellemző.

Valószínű, hogy a csészében az augustusi propaganda egyik darabját tisztelhetjük, amelyen az elnőiesedett Antonius jelenik meg, nőkkel és a nőiesség szimbólumaival körülvéve. A propaganda azt sugallja: olyan embert látunk, aki fokozatosan kemény, férfias asszonyok – Fulvia, majd Kleopátra – befolyása alá került; ezek az asszonyok gyengévé, azaz feminimmé tették Antonius jellemét, aki ezáltal alkalmatlanná vált a Római Birodalom irányítására. Márpedig ha eltűri, hogy nők irányítsák, szükségképpen el kell buknia Octavianusszal szemben.
Még a különféle forráscsoportokat összegezve is nehéz határozott következtetéseket levonni azzal kapcsolatban, hogy milyen méreteket öltött a nők otthoni textil-előállítása, és hogy ez miként viszonyult az üzleti alapon folyó termeléshez. Columella panaszai ellenére vannak utalások arra nézve, hogy a lanificium, azaz a ”gyapjúval való munka” továbbra is a római háziasszony kötelességei közé tartozott. Így, még ha vannak is bizonytalan pontok a római textil-előállítás szervezettségének kérdésében, a különféle típusú források egyértelműen arról tanúskodnak, hogy a fonást mindig is a legfontosabb női munkának tekintették.

A fonó nő képzete egyenértékű volt a szorgos római háziasszonyéval, és erőteljes szimbolikus jelentést hordozott. Ennek megfelelően a női erények között – mint a hűség, a szerénység, az erkölcsi tisztaság és a becsület – ott találjuk a szövés-fonást, a női munka szimbólumát is, amely szorosan kapcsolódott a jó, erényes római háziasszony képzetéhez. E képzet hosszú ideig meghatározó maradt a rómaiaknál – legalábbis az eszményi világban.





Lena Larsson Lovén (1956) a Göteborgi Egyetem (Göteborg University) oktatója.

Kutatási területe a római történelem, a hellénisztikus és római ikonográfia, Gender Studies. Legutóbbi kötetei: Womens lives in Antiquity (társszerkesztő, Göteborg, 1997), Gender, cult and culture in the ancient world (társszerkesztő, Göteborg, 2003).