logo

XVIII Junius AD

Lanam Fecit

A szövés-fonással foglalatoskodó nő a római irodalomnak is toposza: erre Lucretia a legismertebb példa.
Lucretia még férje távollétében is a tradicionális női munkáknak, köztük a fonásnak szenteli idejét. Az erényes és hűséges Lucretia, aki még késő éjjel is sző-fon otthonában, a női erény klasszikus megtestesítőjévé vált. Livius ábrázolásában jelleme szöges ellentétben áll az előkelő feleségekével, akik a férji felügyelet megszűntével átengedik magukat a semmittevésnek és a szórakozásnak, ahelyett, hogy hagyományos női kötelességeikkel foglalkoznának.

Lucretia története a korai Róma időszakát tükrözi, amikor a nők többsége számára a gyapjú feldolgozása valószínűleg még a mindennapi valóságot jelentette: a különféle háztartási munkák egyikét, amelynek az volt a célja, hogy a háziasszony ellássa textiltermékekkel a családot, illetve a háztartást. Említésre méltó, hogy a leírás szerint Lucretia a ház középső részén (in medio aedium, I. 57. 4–5.) ülve, szolgálólányaival együtt, a látogatók szeme láttára végzi munkáját.
Az atrium, ahol a gyapjúmegmunkálást végezték, mint a tradicionális római ház központi helyisége presztízs értékű és szimbolikus jelentőségű tér volt. Igen valószínű, hogy a királyság, valamint a korai köztársaság korában még nagy mennyiségű textilterméket állítottak elő a római otthonokban.

A köztársaságkor alatt azonban fokozatos változást tapasztalunk a római textil előállítás módjában. A változás lényege az volt, hogy a háztartásokban folyó háziipari termeléstől áttértek egy szélesebb alapokon nyugvó, a háztartások keretein túllépő termelési formára. Ezzel egyidejűleg fokozatosan kialakultak a több-kevesebb szakképzett munkást tömörítő testületek. A gyapjú-, illetve textilmegmunkálással kapcsolatos foglalkozásnevek a Kr. e. 3. században kezdenek megjelenni az irodalmi forrásokban, majd valamivel később a feliratokon is.
A köztársaságkorból ismerjük például a kallósokat (fullones), akik a Kr. e. 3. század második felében, a Lex Metiliában bukkannak fel először testületként. További két köztársaságkori példát – az infectorest (akik az új szöveteket színezték) és a lanariit – Plautustól hallunk az Aululariában.
A lanarius pontos jelentése ugyan bizonytalan, de az nyilvánvaló, hogy a név szoros kapcsolatban áll a lana szóval. E foglalkozások női megfelelőire vonatkozóan egyetlen adattal sem rendelkezünk, sem a köztársaságkorból, sem későbbről.

A római textil-előállítás legkorábbi epigráfiai adatai tehát férfi munkásokra vonatkoznak. A Kr. e. 3. század vége előtt sem az irodalmi, sem az epigráfiai források nem szólnak a textil-előállításhoz kapcsolódó női szakmákról, jóllehet nők nevei már a köztársaságkorban is előfordulnak más epigráfiai kontextusban, például sírfeliratokon.
Ilyen összefüggésben a nőket, csakúgy, mint a férfiakat, gyakran jellemzik állandósult kifejezések segítségével, amelyek a rómaiak nemhez kötött tulajdonságokról alkotott elképzeléseit tükrözik.
A női sírfeliratokon rendszeresen megjelenő kifejezések egyike a lanam fecit (kb. szőtt-font), amely előfordul például egy Claudia nevű nő Rómában talált sírfeliratán. A rövid felirat tájékoztat arról, hogy Claudia férjes asszony volt, és két fiúnak adott életet, akik közül az egyik korábban hunyt el, mint ő. Megtudjuk belőle továbbá, hogy Claudia közvetlen volt, hogy otthonára gondot viselt és hogy ”szőtt-font”. – Mindez teljes összhangban volt azzal, amit egy erényes római feleségtől elvártak.

Claudia sírfelirata a Kr. e. 2. századra datálható. Ekkorra a textiltermékek előállítása részben már nagyüzemi keretek között folyt, s az ilyen munkák bizonyos hányadát szakképzett munkások végezték. Még ha egy asszony foglalkozott is textil-készítéssel otthonában, a római háztartás ebben az időben valószínűleg már nem függött teljes mértékben attól, hogy milyen szöveteket tud önerőből előállítani.
Ruhák és egyéb textiltermékek, akár egyszerűbb, akár fényűző kivitelben, nagy mennyiségben kaphatók voltak az üzletekben és a piacokon. Úgy tűnik, e készruhák minősége szélesebb skálán mozgott, mint a házilag készülteké. Ezen kívül változatosabban is színezték őket, mint házilag készített társaikat. Mindez vonzóbbá tette e darabokat a vásárlók számára. Ráadásul valószínűleg olcsóbb is volt készruhát venni – legalábbis ha egyszerűbb minőségűről volt szó –, mint egy ruhát házilag elkészíteni.

Az idősebb Cato már a Kr. e. 2. század elején azt tanácsolja a római birtokosoknak, hogy rabszolgáik számára Rómában vásároljanak ruhát, mert ez gazdaságosabb, mint a ruhák otthoni elkészítése (A földművelésről 135. 1.).
A késő-köztársaságkorra vonatkozó adatokat összegezve azt mondhatjuk, hogy a részben már nagyüzemben folyó textil-előállítás csupán kiegészült a továbbra is otthon végzett munkával. Így a Claudiáéhoz hasonló feliratokat olvashatjuk úgy, mint amelyek valóban az idejüket a házimunkáknak, köztük a szövés-fonásnak áldozó asszonyoknak állítanak emléket.
Figyelembe véve azonban a fentebb vázolt folyamatokat, a lanam fecit már a Kr. e. 2. században is csupán közhelyszerű fordulatnak, a nőkre általánosan alkalmazott kifejezések egyikének tekinthető, és mint ilyen, a nő feddhetetlen jellemét volt hivatott hangsúlyozni.






Lena Larsson Lovén (1956) a Göteborgi Egyetem (Göteborg University) oktatója.

Kutatási területe a római történelem, a hellénisztikus és római ikonográfia, Gender Studies. Legutóbbi kötetei: Womens lives in Antiquity (társszerkesztő, Göteborg, 1997), Gender, cult and culture in the ancient world (társszerkesztő, Göteborg, 2003).