logo

XIX December AD

Az unguentum szerepe a testkultuszban

Az unguentum-elnevezés, mint az ungo ige származéka, egész sereg terméket foglal magában, az illatos olajtól az illatszereken át a festékekig. A Bibliában gyakran olvashatunk drága kénetekről, s az unguentumok első alkalmazási helye a Kelet volt. Az unguentum feltalálása Plinius szerint (Nat. Hist. XIII. 1.) nem fűződik személyhez, de használata minden bizonnyal a perzsáktól terjedt el. Perzsiából Görögországba valószínűleg föníciai közvetítéssel jutott, az unguentum szó görög megfelelője, a myron ugyanis a héber mór szóval függ össze. (Darejiberg-Saglio, T-Z. 591.)

Görögországban csakhamar elterjedt s közkedveltté vált, már a homerosi eposzok is ismerik az illatosított olajat, melyet fürdés és öltözködés után bőségesen használtak. Róma, mint képzelhetjük, nem maradt el Görögország mögött. Az unguentum nagy szerephez jutott a gladiátori küzdelmekben, az arénákban, de a magánélet tisztálkodásában is. A hygienia, mely üdülést, tisztaságot nyújtott általa, lassanként szépségápolási szernek engedte át, annyira, hogy szerfölötti használata miatt Senecának már panaszkodnia kell. (Ep. 86, 11.) Seneca korának emberét már a tisztálkodás vágya helyett az vezeti a fürdőszobába, hogy az unguentumot lemossa magáról, s új kenettel frissítse fel magát.
Martialis szerint (Vili. 3, 10.) az unguentumból a ruhára is jutott, sőt használata csakhamar az öltöződés fürdőszobából a tricliniumba is beköltözött. Túlságosan nagy mennyiségben, és napjában többször is használták. Nem csodálkozhatunk rajta, ha a római irodalom egyik legszellemesebb Írója, Petronius, szégyenkezve és megróvóan beszél róla. (Sat. 70, 8, 9.)
A Satyrikon híres lakomáján a rabszolgák a vendégek lábát ezüst medencében lévő unguentummal megkenik. Martialis gúnyosan beszél egy világfiról, ki hajának illatával betöltötte a Marcellianumot. (II. 29.)

Az unguentum használata nem maradt meg a ház falain belül. Kiköltözött a hadszíntérre is, és szerepet kapott a hadijelvények tisztításában. A menetelés közben porral lepett sast és egyéb jelvényeket drága kenettel tisztították meg. (Plin. Nat. Hist. XIII, 23.) Ugyanezen a helyen jegyzi meg PJinius, hogy úgy értesült: egyesek unguentummal kenik meg fürdőszobájuk falát; így tesz Nero egy-két rabszolgája is, hogy ezt fejedelmi fényűzésnek ne minősítsék. (Nat. Hist. XIII. 22.)
Az unguentum használata lassanként veszedelmes méreteket öltött. Ennek tulajdoníthatjuk, hogy P. Licinius és C. Iulius Caesar megtiltották idegen illatszerek árusítását, s hogy egy L. Plotius nevű polgárt, akit proskribáltak, erős illatszere árult el rejtekhelyén. (Plin. Nat. Hist. XIII. 24, 25.)

Az unguentumok előállítási módja, természetesen, nem volt tudományos, kémiai eljárás eredménye. Plinius a ratio faciendi-ről azt írja, hogy „duplex”, mert az eredmény vagy nedv, sucus, vagy sűrűbb halmazállapotú unguentum, tehát corpus volt. (Nat. Hist. XIII. 7.) Egy-egy unguentum egyszerű módon keletkezett: valamely alapanyagba, mézbe, vagy borba, olajba sajtolták a kívánt anyag nedvét, s több más szer, így főleg cinnamum, myrrha, omphacium, crocus hozzáadásával új anyagot nyertek. Az illatszerek készítési módjáról Pliniustól értesülünk, (Nat. Hiet. XV. 31.) Szerinte a kiválasztott anyagot párologtatták, s a párát kifeszített kendőkbe felfogva, megfelelő alapanyagba csavarták.

A parfümök előállítására és vásárlására vonatkozólag érdekes kép maradt ránk Pompeii-ben. (Daremberg-Saglio T-Z, 596.) Mozgalmas cselekmény játszódik le rajta: a kép egyik sarkában egy Eros illatszert sajtol, egy másik Eros mellette állva serleget tart, hogy az elkészült illatszert felfoghassa benne, a harmadik botot fog, valószínűleg a főzet kavarására. A kép másik oldala unguentáriumot ábrázol: egy Erős lombikok és üvegek mögött ül, az asztal másik oldalán egy vásárló Erős kezére unguentumot tesz egy kiszolgáló Eros, a háttérben pedig egy szolga-Eros erszényt tart a kezében.

Az unguentummal való kereskedés jövedelmező foglalkozás volt: az unguentumárusok sokat kerestek drága illatszereik és festékanyagaik árulásával, hiszen az unguenlumok kedvelése olyan méreteket öltött, hogy nélkülük nem lehetett elképzelni nemcsak lakomát, de még hétköznapi étkezést sem. Hányszor említ Horatius balzsamot, drága kenetet, - ódáiból elegendő példát idézhetnék annak a bizonyítására, hogy az unguentum szerepköre óriási, elterjedése pedig általános volt a római birodalomban.
A római házakban külön kis ungueníum tartók voltak a drága illatszerek, festékek eltartására. Nevük narthecium vagy unguentorum scrinium. Plinius írja (Nat Hist. VII. 108.), hogy amikor Nagy Sándor megverte Dariust, annak zsákmányában gyöngy-és drágakő díszítette unguentum-tartót talált, tartalma azonban nem szerzett gyönyörűséget neki, ezért a scriniumot Homeros költeményeinek őrzésére használta, hogy a világ legszebb művei a legfinomabban kidolgozott tartóban legyenek. A nartheciumról Martialis emlékezik meg. (XIV. 78.)
Az illatszer, illatosított olaj, kenőcs az arénából a fürdőszobába, onnan a tricliniumba, majd a táborba került tehát, hogy elengedhetetlen járuléka legyen a jólöltözött római megjelenésének. Az unguentum másik, nagy faja a festék lenne, mely nagyobbrészt kenhető alakban került a római nő asztalára, de erről más helyen emlékezünk meg.

A császárkori Róma közgazdasági szempontból is a világ közepe volt, s így az ipar és kereskedelem központja is. A szépségápolási termékek egész sora került a világ fővárosába, s ez a jövedelmek és kiadások szempontjából jelentős tény volt. Az illatszerek, kenőcsök és fesékek igen drágák voltak, s az előkelő házakban a kiadások nagy részét éppen a testápolásra fordított összegek jelentették. Szinte érthetetlenül nagy összegeket fordítottak olajok, kenőcsők beszerzésére.
Az egyes anyagok lelőhelyéről és áráról Plinius tájékoztat bennünket (Nat. Hist. XIII. 4-18.), s néhány lapot elolvasva a Nat. Hist.-ból, fogalmat alkothatunk arról a változatos s valóban nem mindennapi szépségápolási termékek soráról, melyek egy római divathölgy asztalán találhatók. Szerinte a leghíresebb irisz-olaj Corinthusból és Cysicusból származik, a legnevezetesebb rózsaolaj pedig Nápoly, Praeneste és Capua vidékéről való.

Kedvelt a ciprusz-olaj, a mandulaolaj, a nárciszvirágból sajtolt unguentum szintén híres. A gyártási titkokra vonatkozólag megtudjuk, hogy azon anyagokba, melyekbe előzőleg anchusát tettek, nem szabad sót tenni. A gyanta vagy gummi az illatok megtartására szolgál, nélkülük az illat hamar elenyésznék. Plinius szerint a legelterjedtebb illatos olajok virágból készültek, mert a virág csaknem mindenütt megterem. Szinte minden unguentum előállításánál szerepelteti a mirtuszt, liliomot és a cinnamumot.
Legfinomabb unguentumnak a susinumot mondja, (constat e liliis, balanino, calamo, melle, cinnamo, croco, murra,), a malobathrumot nobile unguentum nak nevezi. Nedvével hasznos az illíriai írisz és a cysicusi majoránna. A legdrágább és legbonyolultabb összetételű unguentum az u. n. unguentum regale, mely 26 alkotórészből áll.

Ugyancsak Pliniustól tudjuk meg, hogy az unguentumok eltartására rendkívül alkalmas az alabástrom, s hogy azok idővel egyre jobbak lesznek, a nap ellenben árt nekik, ezért árnyékos helyen kell tartani őket.
A Nat. Hist. ismeretanyaga oly gazdag, hogy megláthatjuk belőle: milyen méreteket kellett öltenie a római testkultusznak, ha a kenőcsök, kenetek ily óriási számban, ilyen változatos fajokban, ekkora közkedveltségnek örvendve fordulnak elő a birodalomban.



Forrás: Szabó Magda - A római szépségápolás