logo

XXIII Junius AD

Összefoglalás (Római szépségápolás)

Aki a római szépségápolással kapcsolatos kérdések tárgyalásába merül, meg fogja látni, hogy e tárggyal számos kulturális, ethikai, történeti, sőt közgazdasági probléma függ össze. A római nép a mienkhez csaknem mindenben hasonló életet élt, s ruházkodására, külsejére éppannyi gondot fordított, mint modern világunk modern lakója. Mivel a történeti fejlődéssel a világ is egyre változik, Rómát is, e különálló kis világot, amíg a hősmondák korától a nagy összeomlásig eljutott, éppúgy a divat szeszélye kormányozta, mint a mai emberiséget.

Érdekes megfigyelnünk a római férfit és nőt az ősi kortól kezdve a keresztyénség elterjedéséig: milyen nagy szerepet játszott életében a szépségápolás. Kezdetben az élet egyszerű volti munkás, becsületes és kemény, s diadalra született nemzedéket teremtett, hogy az századok folyamán világbirodalmat alkosson. Ezt a világbirodalmat viszi a császárkori Róma Istent és embert feledve, kulturális magasságok és ethikai mélységek között lebegve, a siker és dicsőség fényétől és saját ragyogásától megittasulva, a romlás felé.
Amikor aztán erre a tündöklő zűrzavarra rácsap a keresztyénség tűzcsóvája, hirtelen durva és közönséges lesz minden aranyfüst, mert egyetlen világosság van csupán, és ez az égből jön. Érdekes megfigyelnünk az emberi fejlődés és a testkultusz összekapcsolódását, a testi igények emelkedését és a szépségápolás hatalmas méreteit, a fejlődés utolsó szakaszán pedig a test és a lélek küzdelmét, melyből étheri tisztasággal emelkedik ki a győztes lélek.

A szépségápolás fejlődése a kultúra haladását tükrözi vissza. E két fogalom elválaszthatatlan egymástól; a kultúra magával hozza a szépségápolást, viszont a test kultusza elképzelhetetlen kulturális alapok nélkül. Itt azonban sok más kérdés merül fel: vájjon a kulturális fejlődés és a testkultusz hatalmas előretörése hozott-e annyi áldást a birodalomra, mint amennyi romlást eredményezett? Az élet színvonala emelkedett, s az élet színvonala csökkent: a paradoxon furcsa, de igaz.
A régi erkölcsök, régi eredmények újaknak adtak helyet, viszont a birodalom gazdagabb lett, szélesebb látókörhöz jutott. Róma a világ királynőiéként alkotta meg kultúráját, mely ez egész művelt világ alapja lett Ha az ethikai és társadalmi, sok tekintetben közgazdasági átalakulást ismerni akarjuk, mely az Ókor bán éppen Rómába ment végbe, nem mulaszthatjuk el a testkultusz s a szépségápolás kérdéseivel való foglalkozást sem, mert sok mindenre fényt deríthetünk általuk.
Arra, hogy a növekvő kultúra és nagyobb igények miért jelentettek veszedelmei a társadalomra, hogy a túlfínomult ízlés miért eredményezett ethikai hanyatlást Rómában. Megértjük belőle, hogy Róma népe eredetileg itáliai paraszt volt, nyers, erős és őszinte, borzadt a színleléstől, és az egyszerű életet szerette. És aki az itáliai parasztot megtanítja tükörbe nézni, és arra oktatja, hogy az arcon mutatkozó szépséghibákat el lehet tüntetni, az megfosztja régi.
Őszinte arcától is, és hazudni tanítja meg, egyelőre még csak színekkel, későbben arra, hogy mindent megváltoztasson, ami egyszerű és romlatlan, Nem csodálhatjuk, ha a birodalom, százados világhatalma után, lassan inogni kezd, mert a festék és túlságba vitt testkultusz pusztít, és az állam gyökereit támadja meg, mely a családok közt rejlik. Hiszen a római férfi borzad a harci kűrt szavától, s a római asszony élete üres és hideg, és nincs a világnak annyi ékszere, mellyel eltakarhatná meztelen lelke léhaságát.

A testkultusszal való foglalkozás arra is megtanít, miért kellett a keresztyénség viharának jönnie, hogy elsöpörjön minden szennyet a bűnbeborult világról, Mert a fokozott szépségápolás ethikai süllyedéshez, az ethikai süllyedés az állam felbomlásához vezet, mert az ország nem állhat meg morális alapok nélkül, A szépségápolással való foglalkozás megérteti velünk a történelmi kényszert, mely elől nincs kitérés ; nem ez okozta Róma bukását, de ez is hozzájárult. Mert a festék nyomában jött az idegen szellem, idegen nyelv és idegen erkölcs, s a régi Róma arca eltűnt a mindent elborító festékréteg alatt, s a régi mezők szénaillata elveszett az idegen füstölőkben.
És a történelmi tény, Róma bukása talán nagyobb összefüggésben áll a testkultusz ezer apró fortélyával, mint bárki is gondolná Mert a köztársaság és királyság erős férfijai mellé tudtak volna állni a megingó trónusnak, s visszaverik a Róma kapuit döngető barbár erőt, s asszonyai éreznek annyi erőt magukban, hogy férjük mellett férfimunkát végezve ellenálljanak a viharnak, de a hanyatló század kecses és túlápolt emberei elégnek érzik a személyes életük miatti gondot, s nincs se testi, sem erkölcsi erejük arra, hogy síkraszálljanak egy eszméért, vagy a hazáért hiszen kezük gyönge, szívük még gyöngébb, fülük elszokott a harci zajtól s arcukat tönkretette volna a nap, az eső. A római bronzarc, a történelem csodálatos és örök figurája szánalmas változáson megy át, s már torzképe önma gának abban a tükörben is, melyet Martialis tart elébe.

A kulturális fejlődés és a vele párhuzamos, ethikai hanyatlás mellett, mely a birodalom bukásának szörnyű katasztrófájához vezet, van még egy terület, melyet megnyit számunkra a szépségápolással való foglalkozás, Ez a közgazdaság területe. Ha elolvassuk a receptek pontos, az anyagok beszerzési helyére is utaló előírását, megláthatjuk, hogy minden anyagnak megvolt a maga külön hazája, s hogy e szerek voltak azok a fényűzési cikkek, melyekre vagyonokat költöttek, s melyekért átkutatták az újonnan birtokba vett provinciákat. Róma pénzgazdasági szempontból is a világ közepe volt, s az Ókor gazdaságpolitikájának nem kisjelentőségű függvénye volt a szépségápolási cikkekkel való kereskedés.
A római asszony drágán fizette meg a nehezen előállítható és megszerezhető szereket. Hány rabszolgának kellett minden erejét megfeszítenie, míg egy-egy növényi anyag párlatából, egy-egy bonyolult recept alapján, új kozmetikai cikk került forgalomba! A tényezők szoros kapcsolatban állnak egymással: a birodalomnak élnie és terjeszkednie kell, s az élet és terjeszkedés főfeltétele a mindent irányító pénz. Pénzre kell szert tenni, cikkeket kell a piacra dobni, melyek kelendők és drágák; tiruszi birtokairól és értékes ékszerek kelnek el mesés áron és mellettük, finomművű üvegekben illatszerek, drága festékek is.

A római közgazdaság szempontjából fontos tény, hogy a szépségápolási cikkek új pénzforrást nyitnak meg a birodalom számára, hiszen e szerek nem a mindennapi élet fontos kellékei, csak a fényűzést szolgálják, s meg lehet fizettetni a vásárlókkal a fáradságot, melyet megszerzésük igényelt.
A szíriai balzsam és egyiptomi dióolaj, az illyriai Írisz és lybiai árpa, melyek egy öltözőasztalra kerültek, annak a közgazdasági jelentőségnek mutatói, mellyel a testkultusz Rómában rendelkezett. És fordítva: e cikkek nemcsak azt mutatják, hogy e szerek közkedveltsége milyen köz gazdasági fellendülést eredményezett, hanem azt is, hogy mekkora teret kellett már a testkultusznak Rómában hódítania, ha cikkei megszerzésére nem sajnálták az egész ismert világot átkutatni.

A gazdasági tény újra a kultúrához és az ethikai hanyatláshoz vezet: ha Róma nem akarja növelni hatalmát, s hatalmával együtt gazdasági jelentőségéi, sohasem ismeri meg gyarmatait, s gyarmataival éppen Keletet, s bár nem gyarapszik sok, ismeretlen, titokzatos vonással kultúrája, elzárkózott fenségességében bizonyára tovább ellenáll az időnek, mint így, magába szíva ezernyi, új hatást és színt, mely annyira távol áll ősi jellegétől, A testkultusz tehát, mely gazdasági fellendülést eredményezett, kulturális téren pedig finomabbá tette az emberek ízlését, megnyitotta az ethikai süllyedés útját, mely a birodalom lassú hanyatlását eredményezte.

Mégis: a testkultusz hívatott költője, Ovidius, kénytelen megváltani, hogy a szép testnél és tetszetős külsőnél nagyszerűbb dolgok is vannak a világon. Már látja, hogy elsősorban a lélek nemességére kell törekednünk, mert a szépséget feldúlja az idő, s a szerelmet nem tartja meg se varázsfű, sem ének: „ut ameris, amabilis esto!“ írja. (A. A. II, 107.) „quod tibi non facies solaque forma dabit.“ Megnyugtató gondolat ez Ovidiusnál: megérezzük belőle a szellemet, mely mégis a magasra tör és ezer festéken, illatszeren át is megtalálja az igazi értéket.

Végigtekintettünk a szépségápolás területein: láttuk egyre nagyobb méreteket öltött uralomrajutását, láttuk, mint indult el egyszerű tisztálkodási-vágyból, hogy a magánélet szerves és elengedhetetlen része legyen. Megismertük a hajápolás ezer fortélyát, a bőr üdén tartásának mesterkedéseit, az unguentum szétágazó szerepét, a festékek színes sokaságát.
Láttuk a testkultuszt a fürdőszobában, az az ebédlőteremben, az élet minden megnyilvánulásában, láttuk a római nőt, a kétezer évvel ezelőtti divatot; hogyan festette bálványar. cát és szemöldökét, láttuk festett hajával, illatos selymeiben, mint egy távoli, ismeretlen, mégis ismerős képet.

Láttuk a római férfit is, akinek kardforgató keze aránylag hamar hozzászokott a festékek kezeléséhez, s aki méltó párjaként asszonyának, vörösre festett arccal s felsütött hajjal jelenik meg a színházban. Láttuk a kozmetikai szerek zűrzavarát, a szépségápolás forrongó uralmát, mely lassan és alázatosan elenyészik a kereszt árnyéka alatt. Láttuk a kereskedőket, akik a világ minden tájáról összehordták illatos áruikat a szépség szolgálatára, a hadvezéreket, akik új provinciák alapításával új területeket nyitottak meg a testkultusz cikkeinek szállítására, s így, öntudatlanul is, a szépségápolás útját egyengették, azt az utat, mely nem vezethetett magasra, mert alacsonyról jött.
Láttuk a történelmi kényszert, mely Róma bukását előidézte, s melyben a szinte észrevehetetlenül a családi élet felbomlását eredményező fényűzés, erkölcsi hanyatlás, külsőségeken felépülő, festett asszonyokat és férfiakat teremtő kor olyan nagy szerepet játszott, és a keresztyén egyházatyák szigorú szavát, mely új irányba terelte az életet, sohase látott magasságok felé. „Contigimus portus!- mondjuk el a költővel. Talán sikerült rámutatnunk arra a fontosságra, mellyel a szépségápolás a római életben rendelkezett.


Forrás: Szabó Magda - A római szépségápolás