logo

XXII Aprilis AD

A Gracchusok nevelői.

Amit a család nyújtani már nem tud, azt adja a nevelő. A levert és megszégyenített hellénség tanítómestereivel, filozófusaival, rhetoraival, költőivel és tudósaival megalázta legyőzőit. A fővárosi előkelő körökben ettől a korszaktól kezdődőleg az új nemzedék nevelése csaknem teljesen a görög rabszolga praeceptorok kezében van. Az apát elfoglalja a magas politika ezernyi gondja, az anya mindinkább nagyvilági nővé válik s a jövő urainak felnevelése, a rabszolga, e jogilag is nem embertény kezébe kerül.


C. Blossius és Diophanes

A Gracchus testvérek nevelője két lelkes idealista volt, C. Blossius, cumaei sztoikus filozófus és Diophanes, mitylenaei száműzött görög rhetor. Mindkettő a korabeli görög szellem reprezentánsa, akik Platon államának ideáljáért lelkesednek, amelynek egyik sarkalatos tétele, hogy az állam szabadon irányozhatja a tulajdonjogi és családi intézményeket s ezeket a maga, a köz érdekében átformálhatja. Ez a gondolat visszatükröződik a Gracchusok kemény elhatározásaiban is, amidőn az állam parancsszavával igyekeznek megváltoztatni a beállott társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket. Ez az elmélet nem ismeri el a születéses, vagyon és hivatalnoknemesség előjogait, csak a szellemi arisztokráciáét.
Klasszifikál, kasztokat teremt, de nem tűri meg a római államalkotmány tradicionális fejlődésű belső zárkózottságát és mozdulatlanságát. Ezeket az elméleteket, melyek egyrészt nagyszerű idealistákat, mint Agis és Cleomenes, másrészt azonban közönséges tyrannusokat, mint Nabis tudnak kitermelni, a nevelőknek úgy látszik teljességgel sikerült beleplántálni a két Gracchusba s innen lehetne talán leginkább magyarázni azt a merészséget és biztonságot, mellyel ők a fennálló rend megbontására törtek, az ősi alkotmány, koruk konzervativizmusával szembeszálltak és megtették elhatározó, forradalmi lépésüket.

Livius történeti munkájának sajnos épen az ezen korra vonatkozó része hiányzik, szintúgy nem maradtak ránk C. Gracchusnak beszédei sem, elvesztek e korszak nagy állambölcselőinek és a kortárs történészeknek művei is. Pedig ezek tudnák feltárni előttünk, hogy mi ment végbe, a nagy forradalmat, mely az ókorban akkora jelentőségű lehetett, mint az elmúlt másfél század emberisége számára a francia forradalomnak. Ezek az elhallgatott források lennének azok, amelyek emberközelségbe hoznák az eseményeket, mint amilyen közel áll hozzánk Cicero beszédei és levelei folytán Pompeius és Caesar.


Forrás: Szász Béla - Földkérdés Rómában (Budapest 1935)