logo

XXI Quintilis AD

Az úgynevezett reformpárt.

A Kr. sz. előtt 133. év körüli senatusban több ilyen érdekcsoportot találunk, melyeknek élén egy-egy tekintélyesebb consularis állott. A túlzó optimaták szóvivője P. Cornelius Scipio Nasica pontifex; nagy súlya van Scipio Aemilianus személyes ellenfelének, Q. Metellus Macedonicusnak, a kitünő hadvezérnek is; ismét külön csoportot képez P. Scipio Aemilianus hűséges barátjával, C. Laeliussal s több hívével; végül az a csoport, melyre Gracchus számíthatott, App. Claudius Pulcherből, ki 136-ban censor és princeps senatus lett, továbbá öccse apósából, P. Licinius Crassus Mucianusból és ennek testvéréből, P. Mucius Scaevolábál áll.
A korrupt rendszerrel tulajdonképpen sem Scipio Aemilianusék, sem pedig Metellusék nincsenek megelégedve, de ezek a konzervatív hadvezér politikusok, bár felismerik a belső romlás okait, a tradicióknak szilárd hívei és nem hajlandók a fennálló alkotmányos rend elleni nyílt küzdelemre. Sokkal inkább arisztokraták, mintsem hogy a többséggel, a senatussal szemben bármire is vállalkoznának s bizonyára mindegyiküket elégületlenségük dacára is ezernyi szál fűzi a fennálló rendhez.
Talán Gracchus fiatalosan lendületes fellépését az is siettette, hogy tartott Scipioék s velük együtt a mérsékeltek ellentétes irányú, ellenséges szellemű akciójától s épen ezért nem akarta bevárni, hogy Scipio Aemilianus Hispaniából visszatérjen. Ez a feltevés, bár a későbbi események azt bizonyítják, hogy Ti. Gracchusnak épen a sógora volt a legveszedelmesebb ellenfele, aligha állhat meg, mert Ti. Gracchust 134. decemberében foglalta el a tribuni hivatalt s hivatala kezdete egyben megszabta akciójának az időpontját is.

A hangulat általában alkalmas volt a reformtörekvések felvetésére. A hispaniai súlyos kudarcok és a Siciliában nemrég kitört rabszolgalázadás egyformán megmutatták az állam belső bajait, ugyanakkor pedig a közhangulatot a kormányzat ellen fordították. Megingatták a senatusi uralomba vetett hitet és még a mérsékeltek közül is sok embert gondolkodóba ejtettek. A kishitűek kezdtek kétségbeesni a köztársaság jövője felett. Az államkincstár üres, a lakosság kimerült, a hangulat nyomott és egyes társadalmi rétegekben forradalmi szellem válik úrrá. Mindenünnen a fennálló viszonyok megváltozását várták.



Forrás: Szász Béla - Földkérdés Rómában (Budapest 1935)