logo

XXII Aprilis AD

Az úgynevezett reformpárt.

A Kr. sz. előtt 133. év körüli senatusban több ilyen érdekcsoportot találunk, melyeknek élén egy-egy tekintélyesebb consularis állott. A túlzó optimaták szóvivője P. Cornelius Scipio Nasica pontifex; nagy súlya van Scipio Aemilianus személyes ellenfelének, Q. Metellus Macedonicusnak, a kitünő hadvezérnek is; ismét külön csoportot képez P. Scipio Aemilianus hűséges barátjával, C. Laeliussal s több hívével; végül az a csoport, melyre Gracchus számíthatott, App. Claudius Pulcherből, ki 136-ban censor és princeps senatus lett, továbbá öccse apósából, P. Licinius Crassus Mucianusból és ennek testvéréből, P. Mucius Scaevolábál áll.
A korrupt rendszerrel tulajdonképen sem Scipio Aemilianusék, sem pedig Metellusék nincsenek megelégedve, de ezek a konzervatív hadvezér politikusok, bár felismerik a belső romlás okait, a tradicióknak szilárd hívei és nem hajlandók a fennálló alkotmányos rend elleni nyílt küzdelemre. Sokkal inkább arisztokraták, mintsem hogy a többséggel, a senatussal szemben bármire is vállalkoznának s bizonyára mindegyiküket elégületlenségük dacára is ezernyi szál fűzi a fennálló rendhez.
Talán Gracchus fiatalosan lendületes fellépését az is siettette, hogy tartott Scipioék s velük együtt a mérsékeltek ellentétes irányú, ellenséges szellemű akciójától s épen ezért nem akarta bevárni, hogy Scipio Aemilianus Hispaniából visszatérjen. Ez a feltevés, bár a későbbi események azt bizonyítják, hogy Ti. Gracchusnak épen a sógora volt a legveszedelmesebb ellenfele, aligha állhat meg, mert Ti. Gracchust 134. decemberében foglalta el a tribuni hivatalt s hivatala kezdete egyben megszabta akciójának az időpontját is.

A hangulat általában alkalmas volt a reformtörekvések felvetésére. A hispaniai súlyos kudarcok és a Siciliában nemrég kitört rabszolgalázadás egyformán megmutatták az állam belső bajait, ugyanakkor pedig a közhangulatot a kormányzat ellen fordították. Megingatták a senatusi uralomba vetett hitet és még a mérsékeltek közül is sok embert gondolkodóba ejtettek. A kishitűek kezdtek kétségbeesni a köztársaság jövője felett. Az államkincstár üres, a lakosság kimerült, a hangulat nyomott és egyes társadalmi rétegekben forradalmi szellem válik úrrá. Mindenünnen a fennálló viszonyok megváltozását várták.


P. Mucius Scaevola

Ilyen körülmények között nem lehet csodálkozni azon, hogy Gracchus mozgalmát több komoly és idősebb politikus is örömmel fogadta. Ezek közé tartozott a már említett P. Mucius Scaevola (cca. 176-82.), a következő év megválasztott consula, Róma egyik legnagyobb jogtudósa, aki különben a római jogtudomány feldolgozói között is egyike az elsőknek. Scaevola, ha Gracchust közvetlenül nem is támogatta, consulsága egész ideje alatt jóakaratú pártatlan álláspontot foglalt el vele szemben.


P. Licinius Crassus

Öccse, a pontifex maximus, P. Licinius Crassus Dives Mucianus, ki mint mondtuk, Tiberius öccsének, Gaiusnak volt az apósa, hasonló álláspontra helyezkedett s egyike volt azoknak, akik Gracchus mellett exponálták magukat. Crassus kiváló tehetségű, de szerfölött öntelt és nagyravágyó ember volt, akit gazdagságáért, ékesszólásáért és jogi ismereteiért egyaránt dicsértek.


App. Claudius Pulcher

A legtöbb segítséget azonban kétségkívül apósától, App. Claudius Pulchertől remélhette, aki akkoriban mint princeps senatus nagy tekintélynek örvendett. Hogy ezek a férfiak milyen tekintetben támogatták Gracchust, nem tudjuk s forrásainkból nem is világlik az ki. Hogy túlságosan nem exponálhatták magukat érdekében, az kiviláglik abból, hogy bár az állam első méltóságai, az egyik consul, a princeps senatus és a pontifex maximus állottak mögötte, mégis a harcot egymagában kellett megvívnia. Tulajdonképpeni munkatársai (erre a következő eseményekből visszafelé következtethetünk) közül kiemelkedik C. Papirius Carbo, ügyes szervező és forumi politikus, de egy demagógiára hajló megbízhatatlan ember, továbbá a tevékeny és erélyes M. Fulvius Flaccus.

Általában Gracchus terveit kezdetben rokonszenvvel fogadták és bizonyára sokan kívánatosnak látták, főként azok a mérsékelt elemek, akik eléggé tisztán felismerték a helyzetet, de sokkal kényelmesebbek és bátortalanabbak voltak, mintsem hogy a fennálló viszonyokon saját kezdeményezésükkel változtatni tudtak volna. Ezek közül kerültek ki később azok, akik elsőnek riadtak vissza a kitörő forradalomtól. Ilyen felfogásúak lehettek az olyan becsületes emberek, mint Metellus Macedonicus, kit ugyan Mommsen a mozgalom támogatói közé sorol, de aki később mégis először dobott követ a veszélyessé vált néptribunra.
Úgy az ókori források, mint e korszak modern feldolgozóinak egy része, — főleg pedig ezek sorából a nem történész filológus forráskutatók, — az egész gracchusi mozgalmat úgy írják le, mintha egy kimagasló egyéniség vakmerő forradalmi akciója lett volna, amely mögül hiányzott a gazdasági helyzet szabta szükségszerűség, egy tehetséges és mindenre kész tribun nagyszabású puccskísérletének tekintik és nem látják meg a tribun mögött a zárt sorokban felsorakozott itáliai agrártömegeket. Pedig ha a hiányos és élettelen biográfiai adatok, a felületes eseménytörténet elszórt tudósításai mögé pillantunk, megláthatjuk magát a forrongó Rómát és Itáliát, érezhetjük a senatori alkotmány recsegését, észlelhetjük a tömegek forradalmi elégületlenségével szemben a szűk osztályérdekeket és megjelenik előttünk az élő régi Róma, történetének egyik legválságosabb korszakában.

Forrás: Szász Béla - Földkérdés Rómában (Budapest 1935)