logo

XXII Aprilis AD

Gracchus Hispaniában.

Nagy összeköttetései, családjának hírneve és saját képességei kétségtelenné tették, hogy az optimata párthoz csatlakozva, pályája éppoly dicsőséges és eredményes lesz, mint apjáé és akarárcsak apja, az egyik hivatalt a másik után el fogja érni és eredménnyel be fogja tölteni.

137-ben questor lett s C. Hostilius Mancinus consul mellett nyert beosztást, akit a senatus, mint Hispania citerior kormányzóját a Numantiát ostromló római sereg fővezérletével bízott meg. Mióta a hispanus felkelés vezérét, Viriathust orvul megölték s Brutus proconsul Lusitaniát meghódoltatta, a rómaiaknak egyedül csak az erős Numantia vára állott ellen, melyet alig 10.000 főnyi fegyverfogható lakossága a végső kétségbeeséssel védelmezett. A római hadsereg, melyet Mancinus consul átvett, ugyan 40.000 főből állott, de teljesen gyakorlatlan és fegyelmezetlen volt, amelyet ez a tipikus forumi politikus vezetni nem tudott.

A támadásokat a városlakók véres harcokban visszaverték és oly sikerrel hadakoztak, hogy a végén a nagyobb létszámú római sereget bezárták saját táborába. Arra az elterjedt rémhírre, hogy a túlsó Hispaniában Brutus hadserege megsemmisült, a táborban általános pánik tört ki és Mancinus elrendelte a visszavonulást. A bátor numantiaiak erre a tábort bevették, a rómaiakat üldözőbe fogták és végül körülzárták. A légiók a végpusztulás előtt állottak s a consul kénytelen volt béketárgyalásokat kezdeni. De a város lakói a sok megcsalatás után nem hittek a római állam képviselőjének, a consulnak és a questort kérték fel a tárgyalásokra, kinek atyja egykor egész Hispaniában nagy tekintélynek örvendett s így kellő biztosítékot láttak személyében.
Tiberius befolyására létrejött az egyezség, a zsákmány a numantiaiaké maradt s a felére leolvadt sereg elvonulhatott. Ezek az események szégyenteljesek voltak a rómaiakra nézve, de itt 20 ezer római polgárnak az életéről volt szó s bár a senatus később az egyezményt megsemmisítette, Gracchus hírnevét a biztos felkoncolástól megmenekült római polgárok nagyra növelték.
Jellemző Gracchus kötelességtudására, hogy miután az egyezséget megkötötték s Numantia alól elvonultak, észrevette, hogy azok a táblák, melyeken questori feljegyzései és elszámolásai voltak, poggyászával együtt a felkelők kezén maradtak. Gracchus nem akarta kitenni magát ellenségei gyanúsításának, ezért visszatért az ellenséges városba, melynek lovagias lakói azután nemcsak a táblákat adták vissza, hanem szíves fogadtatás után felajánlották, hogy a zsákmányolt kincsek között válasszon, amit természetesen Gracchus visszautasított.

Rómába visszatérve, Gracchus a maga nyilt becsületességével azt hitte, hogy a numantiaiakkal kötött megállapodást ratifikálni fogják. A senatus és állítólag a nép is, dacára Gracchus ékesszólásának, az egyezséget nem fogadta el, hanem a megszokott kétszínű módon elrendelte, hogy a consult szolgáltassák ki az ellenségnek. A questort s a többi vezető tiszteket ugyan felelőssé tették, de nem adták ki. Egyben utasítást adtak ki a hadművelet újbóli megkezdésére. A perfid módon kijátszott numantiaiak természetesen Mancinus consult nem fogadták el.
A senatus többségének ez a példátlan állásfoglalása végképen elkeserítette a fiatalembert és nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Gracchus szakított az arisztokráciával, de összekülönbözött ugyanakkor azzal a lagymatag ellenzékkel is, melynek Scipio volt a vezére, s amely ,a szerződés tárgyalásakor nem támogatta. Minden bizonnyal ekkor már kezdett kialakulni elhatározása és egyben szorosabbra fűzte App. Claudius Pulcherrel fennálló politikai kapcsolatát, aki, úgy látszik, hogy az elégületlenek vezetőembere volt.


Forrás: Szász Béla - Földkérdés Rómában (Budapest 1935)