logo

XXII Aprilis AD

Tiberius Gracchus családja.

134-ben a tíz tribun egyikévé Ti. Sempronius Gracchust választották meg, aki vállalkozott annak a kérdésnek a megoldására, melynek még a felvetésétől is visszarettentek komoly és befolyásos államférfiak, a közföldeknek az uralkodó osztály által való jogtalan kisajátításáról és a tönkrement római parasztosztály talpra-állításáról volt a szó.


Családja

Az ifjú Gracchus családja egyike volt a legtekintélyesebb hivatalnok nemesi házaknak s már évszázadokkal előbb elérte a legmagasabb állami méltóságokat. Igy a Semproniusok patricius Atratinus ága már 497-ben Kr. előtt a consulságig vitte. A Sophi, Tuditani, Blaesi, Longi, Rutili, Rufi plebeius ágak is adtak consulokat Rómának a következő századokban. A Gracchusok a második pun háború idején tűnnek fel, amidőn a tribunok nagyapja, épen a legveszélyesebb időben 215-ben, Cannae után választatik meg consullá s mint proconsul vitézül hurcolva esik el egy rabszolgákból szervezett sereg élén, amidőn Mago carthagói vezér tőrbe csalja.


Az idősebb Ti. Gracchus

Fia, akit szintén Tiberiusnak hívtak, jelentős és eseményekben gazdag életpályát futott be. Kortársai voltak Scipio Africanus, Aemilius Paullus, Cato és Aemilius I.epidus, a hódító, diadalmas Róma vezető nagyságai.

Pályáját 190-ben mint lovas kezdte meg L. Cornelius Scipio seregében s részt vett az Antiochus elleni hadjáratban. 187-ben tribunná választották s bár állítólag személyes ellensége volt a Scipióknak, mégis a catonianus ellenpárt nagy bosszúságára, a nagy per alkalmával L. Scipiót védelmébe vette.
A Scipiókkal különben nemsokára nemcsak hogy kibékült, hanem rokonságba is lépett velük. Hamis azonban az a feljegyzés, hogy Scipio, felesége tudta nélkül jegyezte volna el vele a lányát, mert ez eljegyzés Scipio halála után történt. Corneliát az egész rokonság beleegyezésével vette el feleségül. Lehetséges, hogy ez a rokoni kapcsolat a továbbiakban őt a Scipióék pártjához vonta. Pályafutását három évtizeden át csaknem nyomról-nyomra követhetjük. 195. óta tagja volt az augurok papi testületének.
Tekintve, hogy a görög nyelvet oly tökéletesen tudta, hogy szónoklatokat is tudott tartani ezen a nyelven, többször küldötték ki követnek keletre, így először 185-ben. Bár a Scipio-per alkalmával szembekerült Catoékkal, elvei mégis csak a konzevatívok táborához kapcsolták, annál is inkább, mert maga is előharcosa volt a régi erkölcsök visszaállításának. Catohoz való közeledése eredményeként 183-ban triumvirnek nevezték ki abba a bizottságba, amely Etruriában Saturnia coloniát alapította.

182-ben aedilissé választották, mely alkalommal azonban pazarlása s főleg az a körülmény, hogy kiadásaival a szövetségeseket és provincialisokat túlságosan megterhelte, Cato-ék rosszallását váltotta ki s a senatus határozatilag kimondta, hogy az ily túlzásba vitt költekezéseket korlátozni kell.
180-ban praetor suffectus s megbízzák egy questio de veneficiis vezetésével, majd két éven keresztül az innenső Hispania kormányzója s kiváló államférfiúi és hadvezéri képességeiről tesz tanúságot.

Nagy csatákban megveri a felkelőket s az egyik híradás szerint 103, a másik szerint 300 várost hódít meg. Amit nem ért el fegyverrel, azt elérte egyezkedésekkel, miközben a provincia lakosainak osztatlan szeretetét szerezte meg. Rendbe hozta a tartomány belügyeit, a törzsek, városok egymáshoz, valamint Rómához való viszonyát s rendszerező munkája és az általa adott tartományi alkotmány a jövőben is zsinórmértékül vétetett. Munkájának sikeres elvégzése után 40.000 font ezüstöt. helyezett el a kincstárban és diadalmenetet tartott.

Visszatérése után a consuli méltóság kétségtelen volt számára s meg is választották 177-re C. Claudius Puloherrel együtt. Histriában és Liguriában harcol, majd 176-ban Sardinia pro-consula. Ez a tartomány már 181-ben lázongott s 178-ban nyílt felkelésben tört ki. Két évi kemény küzdelembe került, míg a felkelőkön diadalt aratott.
Mater Matutának tisztelete jeléül egy fogadalmi képet szentelt s az ezen levő felírás szerint 80.000 főnyi ellenség esett el a vele szemben folytatott küzdelmekben, vagy ejtetett foglyul. Szigorúsága határt nem ismert. Hosszú időn keresztül a közhit szerint Sardinia volt az a provincia, melyet a legkeményebben kormányoztak s szinte közmondásossá lett a sok fogoly miatt a sardus rabszolga olcsósága.

Ti. Gracchus, bár egyik oldalhoz sem csatlakozott, nagy tekintélyre tett szert, amit legjobban bizonyít az, hogy egy Cato is többször kérte fel döntőbíróul. 171-ben tribunus militumként. P. Licinius Crassus oldalára rendelik, hogy a consult hadi tapasztalataival támogassa a Perseus elleni háborúban. Visszatérte után C. Claudius Pulcherrel 169-ben elfoglalta a legmagasabb állami méltóságot, a censorságot s azt a nemesség poziciójának erősítésére használva sikerrel töltötte be. Ekkor rendezi a tribusok rendszerét az optimaták szellemében s építteti a basilica Semproniát,a harmadik ilynemű épületet.
Hivatali teendőiben úgy ő, mint kollégája rendkívüli szigorúsággal járt el. A szabadságolt katonákat rövid római tartózkodás után visszaküldte Macedóniába, a lovagokat rászorította a lovas-szolgálatra s a senatus tagjainak felülvizsgálatánál társa közreműködésével hét tagot kizárt. Az érdekeikben sértett publicanusok erre heves támadásba mentek át s Claudius által túlbuzgóságból elkövetett formahiba miatt a censorokat P. Rutilius Rufus tribun által bevádoltatták s Claudiust csak Gracchus erélyes fellépése mentette meg az elitéltetéstől. Feljegyzik a censorokról még azt is, hogy akárcsak Cato, mérsékelték a luxust.

165-ben Gracchus újból követ volt keleten s midőn 164-ben Róma szokott hálátlansággal akarta büntetni Rhodust, azért, mert Róma ellenségeivel tartott, ő volt a szószólójuk és sikerült kivívnia, hogy Rhodus továbbra is megmaradt Róma szövetségesének.

163-ban másodszor viselte a consulságot, de tevékenységét teljesen megbénította ellenpárti kollégája, M. Juventius Thalna. Ekkoriban már minden tekintetben Cato-ék híve, az újabb könnyelműbb nemzedékkel szemben.

161-ben újból követ keleten s valószínűleg 153. körül hal meg.

Köztársasági értelemben dicsőséges pályafutás után, úgy látszik, hogy teljesen visszavonult a közügyektől s családjának, gyermekei nevelésének szentelte hátralévő életét. Leányát, Seanproniát, a jövő kornak a csillaga, P. Scipio Aemilianus, a kiváló L. Aemilius Paullus fia vette nőül, akire a tetőtől talpig konzervatív idősebb Gracchus kétségtelenül nagy hatást gyakorolhatott.


Cornelia

Felesége a római nők sokat dicsőített mintaképe, Cornelia, Scipio Africanus leánya. Bár nagy korkülönbség volt köztük, igen boldog családi életet éltek; mint a hagyomány mondja, Gracchus annyira szerette, hogy kész volt előtte meghalni. A két fiú, Tiberius és Gaius nagy szellemi kincseket örököltek az ilyen szülőktől. Apjuk maga volt az ős-római megtestesült szilárdság, erő és erély, egyike azoknak a keveseknek, kik egészen a babonaságig hívei voltak az ősi hitnek és az ősi szokásoknak.
Az idősebbik Gracchus tradíciók embere, büszke konzervatív nemes, tele rendi előítéletekkel, keményszívű az ellenségekkel, de megértő régi szabású politikus az alárendeltekkel szemben. Emellett képzett ember, aki semmiben sem marad mögötte görögös műveltségű ellenfeleinek. Cornelia, az anya maga a háziasság, szeretet és jellem, a finom képzettség és a női eszményiség megtestesülése. Az elhalt apa helyett az ő vezetése alatt a gyermekek kiváló nevelést kapnak, csak a leány, Sempronia volt szerencsétlen természet s lett boldogtalan későbbi férjével, Scipio Aemilianussal. A többi három fiúról és öt leányról csak annyit tudunk, hogy gyermekkorukban meghaltak.

Ha a két fiú pályafutásán végigtekintünk, lehetetlen meg nem állapítanunk, hogy egy új kornak szülöttei, inkább a magasabb szellemiségű anya nevelése látszik meg rajtuk. S ez annyival érthetőbb, mert mint említettük, atyjukat már kora gyermekkorukban elvesztették. Corneliáról a késő utókor művészei számos képet festettek, de talán egyik sem állítja elénk a maga tökéletes teljességében ezt az asszonyt. Egy olyan katonanemzetnél, mint a római, a nőknek is ridegebbeknek, reálisabbaknak és szárazabbaknak kell lenniök s még egy Corneliáról is nehéz elképzelni annyi nőiességet és gyöngéd bájt, mint amennyit a görög nőknél találunk.
Ebben a korban a családi intézmény nagy általánosságban még biztos alapokon nyugszik s a görög kurtizán-szellem még nem rontotta meg. Még a tisztes matrónák sorában is feltünést keltett egy olyan nő, aki annyira anya tudott lenni, mint Cornelia. Talán gyermekeinek kiválósága, tragikus sorsuk, a Cornelius Scipiók visszakísértő szerencsétlensége és tündöklő kiválósága okozza ezt? Aligha.

A római forum lázas zajában még nem szerepel a nő, bár még a maga szűkre szabott életkörülményei dacára is fontos tényező, mert a hazának ő neveli az erős katonákat és a kemény fából faragott politikusokat. A két Gracchus csaknem mindent, amit a múltból hozott, az anyjának köszönhette, már az Ókorban neki tulajdonították a dicsőséget, hogy két ilyen nagy embert adott Rómának. Tőle ered beszédük tiszta latinsága, tőle lelki előkelőségük, az a nemes idealizmus, mely új vért vitt az elszáradt római politikai életbe, tőle az igazság- keresésük, megértésük és részvétük a nyomorultak és szenvedők iránt.
Cornelia mindvégig megmaradt Scipio lányának, büszke, konzervatív nemesasszonynak, aki fiait, a demagógokat megtagadta, hogy azután megsirathassa őket. Cornelia megérte leánya boldogtalanságát, fiai pályájának lendületes ívelését, tragikus bukásukat és halálukat, sőt túlélte őket. Régi római szilárdsággal próbálta a nemesség megbuktatóit, a forradalmárokat, kik egy új Rómának vetették meg az alapjait, elfeledni, ami azonban úgy hisszük, az anyának sohasem sikerült.
A patriciusnő, kinek kezét egykor Aegyptom királya kérte meg, Scipio leánya, a Gracchusok anyja, elfeledten halt meg, azt sem tudjuk mikor, miközben a Gracchusok politikai hagyatéka felett három emberöltőn keresztül folyt az ádáz harc és századok elmúlásával is alapvető volt tanításuk, még ha a következő nemzedékek meg is tagadták őket.

Forrás: Szász Béla - Földkérdés Rómában (Budapest 1935)