logo

XXI Quintilis AD

Tiberius Gracchus előhírnökei

Érdemleges intézkedés azonban nem történt. A földkérdést óvatosságból nem érintették s azokat, kik ezen kényes problémához hozzányúltak, rövid úton sikeresen elhallgattatták. Így is, bár ezen korról nincsenek részletes tudósításaink, megállapítható, hogy Ti. Gracchusnak, a nagy reformmozgalom megindítójának van két előhírnöke, akik bár sikertelenül is, de a földreform gondolatát belevetették a tömegek öntudatába.


C. Licinius Crassus

Az egyik C. Licinius Crassus, a 145. év néptribunja, akiről feljegyzik, hogy ő volt az, aki az eddigi szokásoktól eltérőleg nem a comitiumok felé fordulva beszélt, hol a senatorok és egyéb előkelőségek állottak, hanem háttal annak, a tömeg felé intézte szónoklatát. Ez a formalitások hazájában forradalmi újítás volt. Forrásaink egyébként keveset mondanak Crassus-ról. Állítólag egy földtörvényt javasolt, melyben a közföldet két iugerumon-ként a szegény lakosság között akarta felosztatni. De valószínűleg úgy ez a javaslata, mint egy másik, amelyben azt javasolta, hogy a papokat a nép válassza, megbukott és pedig C. Laelius praetor ellenállása folytán.


C. Laelius


Ugyanezen évben a nemesség s főleg Scipióék köre részéről C. Laelius praetor javaslatot nyújtott be, hogy az okkupátorok által jogtalanul megszállva tartott ager publicus-t osszák fel a tönkrement kisbirtokosok között. E két egymás mellé helyezett hiányos adat gondolkodóba kell, hogy ejtsen. Miképpen lehetséges az, hogy ugyanaz a Laelius, aki megbuktatja Crassus azt a javaslatát, mellyel a papi-rend eddigi cooptativ választása helyett a népválasztást akarja behozni, ugyanaz az ember Crassus földtörvényjavaslatának bukása után maga áll elő egy hasonló tárgyú javaslattal.
Két elfogadható magyarázat lehetséges. Vagy a Crassus-f éle javaslat későbbi, mint Laeliusé, amelyet csak akkor nyujtott be, midőn a nemesség közbelépésére Laelius javaslatát visszavonta, vagy pedig Laeliusnak a kormányzat részéről az volt n megbizatása, hogy Crassus javaslatának megbuktatása céljából egy másik javaslattal álljon elő, mint ahogyan azt negyedszázad multán M. Livius Drusus tette, mint az optimaták készséges eszköze.

Kétségtelen az, hogy Laelius a várható nemesi ellenállástól visszariadt és engedett barátai unszolásának, kik arra igyekeztek őt rávenni, hogy a javaslatától a közbéke érdekében álljon el. Laelius ennek a feladatnak a megoldására már egyéniségénél fogva sem volt alkalmas. Scipio Aemilianus köréhez tartozva, egyike volt azoknak a római politikusoknak, kik bár felismerték a reformok szükségességét, mégis lelki adottságaik folytán akcióképtelenek voltak. Legjellemzőbb a közhangulatra, hogy Laeliust határozatlanságáért és a javaslat feladásáért a „bölcs", Sapiens jelzővel tüntették ki.
A reformoknak egyelőre új képviselője nem akadt, a nemesség pedig teljes gőggel megállapíthatta, hogy vele szemben mindenki tehetetlen, s hogy minden erőfeszítés hiábavaló. A keleti háborúkat követő sikertelen külpolitikai vállalkozások ideje elmúlt. Róma, miután belső bajait, főleg a provinciai lázadásokat leverte, kifelé kedvező helyzetbe került. Carthago romokban hevert, Rhodus megaláztatott, Corinthus elpusztult, a Nagy Alexander birodalmának utódállamai elerőtlenedtek, végül elkeseredett hosszú küzdelem után sikerült a hispaniai szabadságharcot is leverni, illetve Numantia falai közé beszorítani és most az ellenállásnak ez az utolsó vára is várta elkerülhetetlen végzetét, mióta ott P. Scipio Aemilianus vette át a fővezérletet.
Az állam ezeknek a kétségtelen külpolitikai sikereknek dacára sem volt kedvező helyzetben, mert a vidéki lakosság a mezőgazdasági krízis következtében lassan teljesen elproletarizálódott és az egész rabszolgatartó társadalmi-gazdasági rend alatt izzott a forradalom tüze.

A nagy eseményeket nyomott hangulat szokta megelőzni; most ezt a kül- és belpolitikai szélcsendet megzavarta egy fiatal nemes váratlan és merész fellépése. Ugyanakkor, amikor Siciliában az első nagyszabású rabszolgafelkelés első sikereit érte el s megrázta az elnyomattatás rendszerét, egy censor fia s Scipio Aemilianus sógora, egy fiatal optimata kibontotta a római földéhesek forradalmának a zászlóját.


Forrás: Szász Béla - Földkérdés Rómában (Budapest 1935)