Rómaiak története / Uralkodók és Hadvezérek / Iulius-Claudius dinasztia / Augustus Octavianus / Augustus hatalma

Augustus szerepe a hódításokban

A hagyományos ókortörténeti felfogás szerint Augustus szakított a késő köztársaságkor agresszív expanziós politikájával és elsősorban a biztonságra hangsúlyt tevő defenzív politikára váltott. Ezt az elterjedt nézetet árnyalta Brunt, aki szerint Augustus ugyanazt a politikát folytatta, mint tábornok elődei, csak megfontoltabban és sikeresebben. A köztársaságkorban sem mindenki fogadta lelkesedéssel Róma világbirodalmi törekvéseit. Az

I. e. 2-1. században a curia és/vagy a comitium kötelező sorozást (dilectus) rendelhetett el, ami nem váltott ki nagy lelkesedést az emberekből. Pompeius és Caesar hódításaikkal kétségkívül nagy népszerűségre tettek szert, ám a derék republikánusok nem vették jó néven, hogy hadvezéreik Nagy Sándorral kelnek versenyre. Cicero nyilvánosan dicsérte ugyan Caesar galliai hódításait, a belső körökben azonban nem volt ilyen lelkesült, sőt el is ítélte azokat.
A közvélemény Augustust nem külpolitikai sikerekért tartotta nagyra, hanem az általa megteremtett békéért: „Miután a földkerekséget megbékéltette, a köztársaságot helyreállította, végül nyugodt és boldog idők jutottak nekünk” - olvassuk egy öreg senator sírfeliratán. „Az egész államot a béke édességével lekenyerezte” - mondja róla Tacitus. A princeps több intézkedésével megpróbálta a senatorok harci kedvét növelni (pl. bevezette a iuventus intézményét), kevés sikerrel. A sorozást végül Itáliában fel kellett adnia, s amikor i. sz. 6-ban és 9-ben kénytelen volt újra [18] alkalmazni, nem tudott három legiót kiállítani, holott fél évszázaddal korábban még 200 ezer itáliait soroztak be a hadseregbe.

Augustus halálakor azt a tanácsot adta Tiberiusnak, hogy tartsa a hadsereget a birodalom határain belül: consilium coercendi imperii intra terminos, és Tiberius szorgalmasan engedelmeskedett is a parancsnak. Mégsem mondhatjuk el Augustusról azt, amit Tacitus írt utódjáról: „a princeps nem gondolt a birodalom kiterjesztésével”, mert soha korábban annyi területet nem csatoltak egyszerre a birodalomhoz, mint éppen alatta: gondoljunk csak Egyiptomra, Pannoniára, Moesiára, Noricumra, Raetiára és az alpesi provinciákra. Még utolsó évtizedében is megkísérelte a mai Csehország és az Elbától nyugatra eső terület bekebelezését.

Nikolaosz Damaszkénosz is megjegyezte, hogy hatalmasan gyarapította a birodalmat, és olyan népeket vetett igába, akikről korábban nem is hallottak. A teutoburgi csatavesztés után azonban már nem lehetett többé elmondani, hogy „Róma sok csatát vesztett, de háborút még soha”.
Augustus egy I. e. 16-ban vert érmen dicsekszik azzal, hogy a köztársaságot „bővekedőbb és nyugalmasabb állapotban” (in ampliore et tranquilliore statu) állította helyre.

Az i. e. 2-ben elkészült Forum Augustit részben saját képmásaival, részben azoknak az államférfiaknak és hadvezéreknek a szobrával díszítette, „akik a római nép hatalmát a legkisebbről a legnagyobbra növelték”. Tette mindezt annak érdekében, hogy a polgárok későbbi generációi az ő példájukból merítsenek. Cicero azt állította, hogy ezeknek a férfiaknak az emlékművein a „birodalom határait kiszélesítette” (finis imperíi propagavit) felirat szerepelt, de ezt nem erősítik meg a ránk maradt elogium töredékek. Ugyanakkor Dio szerint i. e. 27-ben azt a tanácsot adta a senatusnak, hogy „őrizzétek meg szigorúan, amit már elértek, és ne azt kívánjátok, ami nem a miénk”.

Persze lehet, hogy ezekből a fiktív beszédekből a valóságban egy szó sem hangzott el. Cassius Dio expanzióellenes nézeteket vallott, és szerette volna, hogyha Augustus is békésebb színben tűnik fel a későbbi császárok előtt, mint amilyen a valóságban volt. Tacitus ellenben így foglalta össze Augustus vívmányait: „az Oceanus vagy távoli folyamok veszik körül a birodalmat”.

Sir Ronald Syme úgy érvelt, hogy Augustus valószínűleg a Hamburg-Lipcse-Prága-Bécs vonalat célozta meg a Birodalom határvonalául. Brunt helyesen állapította meg ezzel kapcsolatban, hogy a modern térképek sugallhatják ugyan ezt a feltevést, de ilyenek nem voltak Augustus birtokában.
A Ianus-templom bezárása sem azt bizonyította, hogy Augustus a mai értelemben vett „pacifista” lett volna, vagy hogy valamiféle idillikus békekorszak köszöntött volna be a birodalomban. A princeps azt ünnepelte az eseménnyel, hogy „mindenütt győzelmek árán kivívott béke uralkodik”.

Forrás: Grüll Tibor - Az utolsó Birodalom