Rómaiak története / Uralkodók és Hadvezérek / Iulius-Claudius dinasztia / Augustus Octavianus / Augustus hatalma

Az augustusi pénzpropaganda

A római pénzverés hagyományát Iulius Caesar alakította át, aki - néhány egyedi kivételtől eltekintve először jelenítette meg pénzein saját képmását. Ezzel a későbbi császári pénzverés legfontosabb ismérvét alkotta meg. A pénzekre vert arckép ettől kezdve a politikai csatározások fontos szereplője lesz.
A Caesar halálát követő napokban a pénzverésben is tükröződik az általános bizonytalanság. Például L. Servius a dictator egyik gyilkosának, Brutusnak arcképét jeleníti meg az általa veretett pénzeken, így foglalva állást a köztársaság hívei mellett. Ezzel szemben C. Numonius Vaala Caesar képmását helyezi rá a pénzekre, ezzel jelezve Antonius támogatását. M. Arrius Secundus pedig a fiatal Octavianustól és katonai hatalmától várja a zűrzavaros helyzet rendezését, így Caesar örökbefogadott fiát helyezi pénzének előlapjára. Ez az ifjú Octavianus legkorábbi ismert képmása.

Mikor a mutinai csata után a senatus megpróbálta félreállítani Octavlanust, az kibocsátotta az első, saját maga által szerkesztett pénzérmét. Az érme előlapján saját portréja és a következő felirat olvasható: C CAESAR IMP. A felirat a törvényes imperatorra emlékeztet, aki saját hadsereggel rendelkezik, ami alig leplezett fenyegetés a senatus irányában.
A pénz hátoldalán a s[enatus] c[onsultum] alapján a rostrán felállított lovas szobor látható, amely Octavianus magánhadseregének legális voltát jelképezi. Ezek után a fiatal imperator erőszakkal consullá választatja magát és rokonát, Q. Pediust. Hamarosan megszületik a lex Pedia, amely jogi alapot nyújt Caesar gyilkosainak megbüntetéséhez. Ettől kezdve Octavianus nyíltan hangoztatja: a pietas megköveteli, hogy bosszút álljon „apja” gyilkosain. Így az Octavianus verette pénzeken ismét megjelenik Caesar képe. Ezeken az érméken például a pontifex tisztség feltüntetésével von párhuzamot önmaga és az elhunyt diktátor között. Ez az eljárás az egész bosszúgondolatnak egyfajta ünnepélyes színezetet ad.

Az i. e. 43-ban megkötött második triumvirátusban Octavianus szövetségre lépett Antoniusszal és Lepidusszal. L Veibius Varus ekkoriban veretett pénzelnek előlapján egy-egy triumvir képét és címét, hátlapján pedig - a barátság és szövetség szimbólumaként - összekulcsolt kezet láthatunk; a köztársasági érzelmű L. Regulus azonban vereteinek hátoldalán mindig az adott triumvir őseit jelenítette meg.
A collegium veretei mellett maguk a triumvirek is bocsátottak ki pénzeket. Ezeken képmásaik együtt tűnnek fel. Érdekes, hogy már itt, az érméken is kimutatható Lepidus háttérbe szorított szere pe, ugyanis a pénzek legtöbbször Antonius és Octavianus képét kötik össze. Miután a triumvirek a szükséges pénzmennyiséget előteremtették, hadsereggel vonultak Caesar gyilkosai ellen. Octavianus és Antonius I. e. 42-ben Philippinél két csatában legyőzte Brutus és Cassius seregeit.

Az i. e. 42-31-ig terjedő időszakban a triumvirátus széthullott, Octavianus és Antonius szembekerültek egymással. Philippi után ugyan még folytatódik az Octavianus és Antonius képét összekötő pénzsorozatok készítése, de például M. Barbatius Pollio érme már a concordia megingását jelzi. Ezen a pénzen Marcus Antoniust testvérével, Lucius Antoniusszal láthatjuk (L. Antonius köztudottan Octavianus egyik legádázabb ellensége volt.)
Brutusék legyőzése után Antonius Keletre távozott, hogy pénzt szerezzen a katonák végkielégítéséhez és a parthusok ellen tervezett hadjárathoz. Eközben Octavianus Itáliába ment, hogy letelepítse veteránjait. Az ezzel kapcsolatos visszaélések és igazságtalanságok következtében kitört a perusiai háború. Ennek további következménye nemcsak Octavianus és L. Antonius, de Octavianus és M. Antonius fegyveres szembekerülése lett. Ez utóbbi csatává fajulását csak a katonák tudták megakadályozni. Ekkor Octavianusnak és Antoniusnak békét kellett kötnie egymással: ez lett a foedus Brundisium.

A szövetséget házassági kötelékkel is próbálták megerősíteni: Antonius feleségül vette Octavianus nővérét, Octaviát. A két hadvezér megbékélése új reményeket és óriási örömöt keltett Itáliában, elég ha a Vergilius IV. eclogájának „új aranykorára” utalunk. Ez természetesen a pénzverésben is tükröződik: egy érmén egyszerre jelenik meg a két triumvir és Octavia képe.

Az i. e. 42. január 1 -jén kiadott lex Rufrena értelmében Caesar „hivatalosan” is megistenült (Iulius Caesarból divus Iulius lett). Ebből következően a meggyilkolt diktátor örökbefogadott fia felvehette a divi filius címet. Ez a megjelölés lett Octavianus Philippi után indított újfajta vallásos propagandájának legfőbb eleme. Miután bosszút álltak Caesar gyilkosain, a diktátor neve többé már nem volt használható politikai programként, ezért Octavianus más módon kovácsolt belőle politikai tőkét.
A Tib. Sempronius Gracchus által veretett érmeken Octavianus portréja körül csupán annyit olvashatunk: DIVI IULI FILIUS. A körirat sem Augustus hivatalalt, sem teljes nevét nem ábrázolta, mégis mindenki tudta, kiről van szó. Octavianus érméin ismét párhuzamot von önmaga és Caesar között. Erre jó példa az a pénz, melynek előlapján egy babérkoszorús fej látható, nyakánál nyolcágú csillag (amely minden bizonnyal a sidus Iuliumot akarja ábrázolni).

A portré körül olvasható írás egyértelműen Octavianusra utal, de a kép inkább Caesarra hasonlít. Az itt is megfigyelhető kétértelműség nagyon jellemző Octavianus propagandájára: merész ideológiákat, koncepciókat mutat be, de mindig meghagyja egy másfajta értelmezés lehetőségét. Ily módon sikerül neki megtartani azt az alkotmányos látszatot, amire egész politikáját építette.Talán egy időben sem fejtett ki olyan erős hatást Augustus propagandája, mint az i. e. 30-as évek közepétől az actiumi csatáig, amikor Antoniust kellett legyőznie.

Ekkor Octavianus új magatartást vesz fel: a vallásosság mellett szerénységet mutat. Ez a pietas és religio összekapcsolásának merőben új koncepciója. Ezeken az érméken halmozódnak a kultikus tárgyak, amelyek megerősítik Octavianus és Apollo kapcsolatát, valamint Caesar örökösének papi tisztségeit (augur, pontifex) hangsúlyozzák.
A pénzeken nem jelenik meg Octavianus képe, ami visszafogottságát jelképezi. Érdekes, hogy mindeközben Antonius pénzverése rómaiatlan, elázsiaiasodott, szinte „barokkos” jegyeket mutat. Vereteit a hellenisztikus uralkodók érméinek mintájára, kevés római elemmel készítteti el. Eleinte még veret olyan érméket, melyek a foedus Brundisium vonalát követik (egy Octavia-portré is felbukkan), de idővel inkább Antyllus (előző feleségétől, Fulviától való gyermeke) kerül pénzeire.
A végső szakítás, az utolsó csepp a pohárban, a pénzverésben is könnyen tetten érhető: Antonius képe egyik érméjén együtt jelenik meg Kleopátráéval. Ez nemcsak Octavianusszal, hanem a Rómával való végső szakítást is jelentette. Octavianus ügyes propagandájának köszönhetően Antonius a perifériára szorul Itáliában. Caesar örököse hadat üzen - névlegesen Kleopátrának és az actiumi csatában megsemmisítő vereséget mér mindkettejük csapataira.

Közvetlen Actium után a jelszó a „béke” (pax) lesz, a cél pedig Antonius elfeledtetése. Ezután ismét jelentős fordulat következik be Octavianus pénzpropagandájában: míg eddig a napi politikai eseményeket tüntette fel az érméken és ezeknek adott nagy szerepet, mostantól gondosan, minden részletében kidolgozott programok dicsőítették a vetélytársaitól megszabadult actiumi győzőt. Ezek a programok hangsúlyozzák, hogy az Octavianus teremtette világbéke történelmi jelentőségű, s hogy ebben Octavianust az istenek segítették. Ez utóbbi aspektust erősíti a Capricornus csillagkép megjelentetése érméin. Octavianus i. e. 31-28 között a hatalom egyedüli birtokosa.

Az ebből az időszakból származó éremkibocsátást Mannsperger „diadalmi pénzverés”-nek nevezi. Ezt követően, i. e. 27-ben, Octavianus visszaadja a hatalmat a senatus kezébe, mire az hálából - Munatius Plancus javaslatára - az Augustus névvel ruházza fel őt. Augustus ezt a titulust nagyon fontosnak tartotta, így az érméinek egyik legfontosabb elemévé vált. Pénzeinek másik fő motívuma ismét a s[enatu] c[onsulto] rövidítés lett. Ettől kezdve a pricepsnek már nem kell hangoztatnia erényeit, pozitív tulajdonságait, mert ezeket mind lefedte az Augustus jelző.
Augustus személye már az istenek magasságába emelkedett, s ebben nem kis szerepet játszott a pénzpropaganda. Az érméken megfigyelhető például, hogy Augustus képe elnyomja az istenek alakját, átveszi helyüket. Erre példa az a pénz, amelyen a hatalmas Augustus-portré mellett Victoria istennő alakja teljesen eltörpül.

Ebben az időben újra megjelennek a philippi, naulochosi és actiumi csatára utaló érmék, de ezek ekkor már nem Augustus hadi sikereit ünneplik, hanem a principatus alapításmítoszát hivatottak propagálni. Végül, a propaganda sikerének bizonyítékául, az emberekben - és nem csupán Itáliában, de a provinciákban is - Róma és Augustus kultusza teljesen összefonódott.

Augustus pénzpropagandájának utolsó programja az utódlás és dinasztiaalapítás kérdéséhez tartozik. A princeps ez ügyben is (saját fiú örököse nem lévén) M. Vipsanius Agrippa családjára próbált támaszkodni. Még korábban Agrippát összeházasította leányával, Iuliával, majd később azok fiúgyermekeit örökbe fogadta. Az utódjelölteket (Caius és Lucius Caesart, akiket mindenféle címmel felruházott) folyamatosan megjelenítette érméin, hogy azokat az emberek megszokják, és így az uralkodóváltás zökkenőmentesen menjen végbe. Amikor mindkét fiú meghalt, Augustus a korábban kegyvesztetté vált Tiberiust volt kénytelen örökbe fogadni. Ezután pénzein egészen haláláig Tiberius, a későbbi császár tűnik fel.

Augustus i. sz. 14-ben bekövetkezett halála után a szenátus úgy döntött, hogy az elhunyt princepset, apjához hasonlóan, az istenek közé emeli. Az ebben az időben keletkezett pénze ken már a DIVUS AUGUSTUS felirattal találkozunk.
Augustus zseniálisan kigondolt és megfontolt, mindig a megfelelő helyen és időben alkalmazott pénzpropagandája nélkül nem érhette volna el mindazt, amit végül is sikerült elérnie. Természetesen nem csupán ezen az egyetlen egy dolgon állt vagy bukott a principatus létrehozása és megszilárdítása, de mint azt a későbbi történelmi korok is bebizonyították: egy nagy formátumú államférfi egy jól működő propagandagépezet segítségével jócskán lerövidítheti az általa ki tűzött cél felé vezető utat.

Forrás: Grüll Tibor - Az utolsó Birodalom