logo

X December AD

Idézet Metellus Numidicus beszédéből

mellyel censorsága idején a népet nősülésre buzdította



Egyszer művelt férfiakból álló, népes hallgatóság előtt felolvasták a tekintélyes és ékesszóló Metellus Numidicus beszédét, amelyben censorsága idején nősülésre buzdította a férfiakat. Beszédében ez van: ”Ha kibírnánk feleség nélkül, polgárok, mindnyájan ellennénk eme kellemetlenség nélkül, de mivel a természet úgy rendelte, hogy az asszonyokkal nem valami kellemes, nélkülük viszont lehetetlen élni, inkább törődjünk állandó jólétünkkel, mint az ideig-óráig tartó örömmel.”

Egyesek úgy vélték, hogy Q. Metellus censornak, ha - szándéka szerint - a népet nősülésre akarja biztatni, el kellett volna hallgatnia a házasélettel járó nehézségeket és állandó kellemetlenségeket, hiszen így nem biztatja, hanem lebeszéli és visszariasztja őket; szerintük beszédében azt kellett volna bizonygatnia, hogy a házasságban általában nincsenek kellemetlenségek, s ha látszólag mégis előfordulnak, csak könnyen elviselhető, jelentéktelen apróságok, amelyeket egyhamar elfeledtetnek a sokkal jelentősebb örömök és előnyök, s hogy e bajok nem általánosak, nem is a természet hibájából, hanem csupán egy-egy házastárs helytelen és vétkes viselkedéséből erednek. Viszont Titus Castricius úgy vélekedett, hogy Metellus helyesen és tisztéhez méltóan szónokolt.

Másként kell beszélnie - mondta - a censornak, és másként a szónoknak. A szónoknak ugyanis megengedjük, hogy a bizonyításban hamis, vakmerő, körmönfont, ravasz, megtévesztő érvekkel éljen, ha legalább egy szemernyi igazság található bennük, s ha az ilyen megtévesztéssel a hallgatókat rászedheti és megnyerheti.
- Ráadásul - állapította meg - rossz az a szónok, aki nem igaz ügyet védve, bármit is figyelmen kívül hagy, vagy nem használ fel érvelése alátámasztására. Majd így folytatta:
- De amikor Metellus, ily feddhetetlen, ily tekintélyes és becsületes férfiú, ilyen tisztségekkel és tiszteletre méltó élettel a háta mögött, a római néphez szól, nem illik, hogy mást mondjon, mint amit ő maga, de mindenki más is, az igazságnak tart. Különösen nem, mikor olyasmiről beszél, ami mindenki előtt ismert, s amit a mindennapi tapasztalat és az élet általános gyakorlata igazol. Amikor tehát elismerte, hogy ezek a mindenki által ismert kellemetlenségek fennállnak, s ezzel bebizonyította, milyen derék és szavahihető férfiú, végül fáradság nélkül, szinte észrevétlenül győzte meg a polgárokat arról a minden körülmények között legfontosabb igazságról, hogy az állam nem maradhat fenn, ha nem kötnek elég házasságot.

Q. Metellusnak ebben a beszédében van egy másik rész is, amely véleményem szerint nagyon is megérdemli, hogy újra elolvassuk, akár a legtekintélyesebb filozófusok írásait. Ezt mondja ugyanis: A halhatatlan istenek a legtöbbre képesek, de ők sem kötelesek jobban szeretni bennünket, mint szüleink. A szülők pedig kitagadják az örökségből a gonoszságban megátalkodott gyermekeket. Miért várjuk el tehát a halhatatlan istenektől, hogy másképp bánjanak velünk, ha nem vetünk véget gonosz cselekedeteinknek? Mert méltányos, hogy azokhoz legyenek kegyesek, akik nem szállnak szembe velük. Az örök isteneknek jutalmazniuk kell az erényt, nem pedig pótolniuk.



Forrás:

Aulus Gellius: Attikai éjszakák