logo

XIII December AD

Lepidus consul beszéde a Római néphez

Irgalmasságotok és tisztességetek, polgárok, amely minden más népek fölött naggyá és híressé tett benneteket, ébreszti bennem a legsúlyosabb aggodalmat L. Sulla zsarnok uralma miatt. Félő, hogy amit elvetemültségének ítéltek, azt másokról nem feltételezitek, s így áldozatul estek neki - éppen mert minden reményét a bűnös hitszegésbe veti, s nem érzi magát másként biztonságban, csak ha rettegésetektől felbátorítva még gonoszabbul és becstelenebbül viselkedik, azért, hogy rabszolgaságotok nyomorúsága kiölje belőletek a szabadság gondolatát.

De az is félő, hogy ha elgondolkoztok sorsotokról, inkább a bőrötök megmentésével törődtök majd, mint a bosszúállással. Nem győzöm eléggé csodálni cinkosait, az eleik dicső példáival ékeskedő, fényes nevű férfiakat, akik még a rabszolgaságot is vállalják, csak hogy ennek fejében uralkodhassanak rajtatok, és mindkettőt inkább görbe úton, semmint szabadon, törvényesen akarják művelni.
Hát a Brutusok, Aemiliusok, Lutatiusok jeles sarjadéka arra született, hogy amit őseik érdeme megteremtett, tönkretegye? Ugyan mi mást védelmeztek meg azok Pyrrhustól, Hannibaltól, Philippustól és Antiochustól, ha nem a szabadságot, otthonunkat, s azt, hogy csak törvényeinknek tartozunk engedelmességgel? S ez a balog Romulus mindezen úgy terpeszkedik, mintha idegenektől rabolt zsákmány volna; nem elégedett meg annyi sereg, consul és más főember pusztulásával, akiket a háború végzete elemésztett; most, noha a kedvező sorsfordulat a haragot többnyire irgalommá változtatja, még kegyetlenebb.
Sőt, amire emberemlékezet óta nem volt példa, büntetéseket agyal ki a még meg nem születettekre is: bizonyosabb a jogfosztottságuk, mint az, hogy megszülettek. S ami a legvisszásabb: förtelmes gonoszsága mindeddig védelmet nyújtott neki, mert annyira féltetek a még súlyosabb szolgasortól, hogy nem mertétek visszakövetelni szabadságotokat.

Cselekedni kell és felkelni ellene, polgárok: ne ő bitorolja, amit ti szereztetek. Ne habozzatok tovább, s ne imákban kérjetek segítséget. Talán csak nem abban reménykedtek, hogy Sulla már szégyelli és unja zsarnokságát, s amit gazságával megkaparintott, arról önnön veszedelmére majd önként lemond? Ő már odáig jutott, hogy dicsőséges csak az, ami biztos, és uralma megtartására minden eszközt tisztességesnek lát. Így vált semmivé a békességgel és visszavonultsággal társult szabadság, pedig sok derék ember szívesebben választotta, mint a fáradalmakkal járó tisztségeket. A mi időnkben szolgálni kell vagy uralkodni, a félelmet érezni vagy ébreszteni, polgárok.
Mit mondjak még? Miféle emberi végzés érvényes még, miféle isteni rendelés szeplőtelen? A római nép korábban népeket kormányzott; most ki van forgatva hatalmából, dicsőségéből, jogaiból, léte feltételeiből, mélyen megalázták, s még annyi ennivalója sincs, amennyit a rabszolgáknak szoktak odalökni. Polgárjogot adtatok szövetségeseinknek és Latium nagy részének sok kiváló tettükért: egy ember megfosztotta őket ettől, s ártatlan kisemberek szülőházát gazsága jutalmául néhány pribék foglalta el. Törvény, bíráskodás, államkincstár, tartományaink, királyok egy ember kezében, az ő kénye dönt polgárok életéről és haláláról. Láttatok állat módjára feláldozott embereket, polgárvérrel beszennyezett sírokat.

Lehet-e más választása egy férfinak, mint megszüntetni a jogtiprást vagy hősi halált halni? Hiszen mindegyikünknek ugyanazt a véget szabta ki a természet, még ha vaspáncél védi is, s a kikerülhetetlen halált csak az asszonylelkű várja tétlenül.
Hanem én lázító vagyok, állítja Sulla, mert a felfordulásokból eredt haszonért neheztelek; háborúra vágyom, mert a béke jogait követelem vissza. Bizony-bizony, hatalmatok csak akkor lesz teljes s eléggé biztonságos, ha a picenumi Vettius és Cornelius írnok mások jogos szerzeményeit fecsérelheti, ha helyeslitek az ártatlanokra kincseik miatt rótt száműzetéseket s vagyonelkobzásokat, nagy hírű emberek megkínzását, azt, hogy a város a sok meneküléstől és gyilkosságtól elnéptelenedett, s hogy mint cimber zsákmányt árulják s ajándékozzák szerencsétlen polgárok javait. Szememre veti: nekem is vannak derék emberektől elkobzott birtokaim. Hiszen épp ez a legnagyobb bűne: sem én, sem más nem lehetett biztonságban, ha tisztességesen cselekszik.

Mégis, mindazt, amit akkor félelmemben megvásároltam, ugyanazért a pénzért visszaadom, noha jog szerint ura vagyok, és nincs szándékom tűrni a polgárok fosztogatását. Éppen elég volt, amit mérgünket lenyelve elviseltünk: hogy római hadseregek egymással ütköztek meg és idegenek helyett egymás ellen fordították fegyverüket. Legyen vége minden bűnnek, gyalázatnak; de ezeket Sulla annyira nem bánta meg, hogy elkövetésüket dicsőségnek számítja, s ha lehetne, még mohóbban tenné, mint azelőtt.
Már nem is az aggaszt, mint vélekedtek róla, hanem hogy meddig merészkedtek: amíg egyikőtök a másiktól várja a kezdeményezést, kifogja a szelet a vitorlátokból - nem széteső, megingott erejével, hanem közönyösségetek miatt, amely eltűri, hogy tovább prédáljon és annyira bizonyuljon szerencsefiának, amennyire vakmerő.
Mert szennyes pribékjein kívül ki akar egyet vele, ki nem változtatna meg mindent a győztes kivételével? Talán a katonák, akiknek vérén Tarula és Scirtus, e két hitvány szolga, a gazdagságát szerezte? Vagy akiknek mellőzésével kapta egyre-másra a hivatalokat Fufidius, ez az ocsmány cseléd, ez a szégyenfolt minden tisztességen?

Nagyon bízom a győztes hadseregben, mert annyi seb és küzdelem árán nem nyert mást, csak zsarnokot. Vagy talán az őseik alapította tribunusi hatalom megsemmisítéséért nyúltak fegyverhez, hogy önmaguk kezéből csavarják ki a jogokat és az igazságszolgáltatást? Valóban nagyszerű bére a mocsarakba, erdőkbe telepített embereknek, ha látják: gyalázat és gyűlölet jut nekik, jutalom csak kevés kiváltságosnak. De hát miért jár-kél akkora kísérettel, mért fújja fel magát? Mert szerencséje bámulatos módon lepelbe burkolja bűneit, de ha megrendül majd, ugyanannyira megvetik, amennyire rettegtek tőle. Vagy talán az EGYETÉRTÉS és béke megteremtésének ürügyén? Így nevezgeti ugyanis gazságait s a római vér ontását. S azt állítja, nem áll helyre másképp az állam s nem lesz másképp vége a háborúnak, csak ha a földekről végleg elűzik a köznépet, ha a polgárokat kíméletlenül fosztogatják, ha az övé marad a legmagasabb törvénykezés és bíráskodás, amely azelőtt a római nép joga volt. Ha ezt ti békének és rendnek értelmezitek, helyeseljétek csak az állam felforgatását és bukását, bólintsatok igent a rátok kényszerített törvényekre, fogadjátok el a nyugalmas szolgaságot és adjatok példát az utókornak, hogyan kell vérontásotok fizetségeként elveszejteni az államot. Én ugyan e magas polcon mindent megtettem, amit őseim neve, méltóságom és biztonságom megkívánt, de nem állt szándékomban magánvagyonomat halmozni, fontosabbnak tartottam a veszélyes szabadságot a nyugalmas szolgaságnál. Ha ezt helyeslitek, polgárok, rajta, s az istenek segítségével kövessétek M. Aemilius consult mint vezéreteket és támaszotokat, s szerezzétek vissza szabadságotokat!”




C. Sallustiuscrispus összes művei

Fordította: Kurcz Ágnes