logo

XIX September AD

Tacitus a Római Birodalomról - kétféle szemszögből

Calgacus beszéde


(30) „Valahányszor a háború okait és kényszerű helyzetünket tekintem, nagy az én hitem, hogy a mai nap és a ti közös egyetértésetek a szabadság kezdete lesz egész Britannia számára, mert mindannyian összejöttetek, akik csak szolgaságtól mentesek vagytok, de nincs is több föld, s még a tenger sem biztonságos, amíg a római hajóhad fenyeget bennünket. így a fegyveres harc, mely a bátraknak becsület dolga, most ugyanúgy a gyáváknak is legbiztosabb oltalma.
A korábbi csatákban, amikor váltakozó szerencsével folyt a küzdelem a rómaiak ellen, a harc reménysége és kimenetele a mi karunktól függött, mivel — mint egész Britannia legnemesebb és éppen ezért a sziget legbelsejében élő népei, kik a szolgaságba süllyedtek partjait sem látjuk —, szemünket is szennyezetlenül őriztük a leigázottság fertőzetétől. Minket, a földkerekség legszélső lakóit és a szabadság végső élvezőit, éppen csak hallomásból ismert földünk elzártsága védett meg mind a mai napig: most már Britannia határa nyitva áll, és minden ismeretlen nagyszerűnek számít. De túlnan már nincs egyetlen nép sem, csak hullámok és sziklák, és a még ádázabb rómaiak, akiknek dölyfössége elől hiába próbálnánk engedelmeskedéssel és meghúzódással menekülni.
Ragadozói a világnak, miután mindent feldúltak, és már nincs számukra föld, most a tengert kutatják; ha gazdag az ellenség, telhetetlenségből, ha szegény, becsvágyból; sem Kelet, sem Nyugat nem lakatta jól őket: egyedüliek a világon, akik a kincseket és a nincstelenséget egyforma szenvedéllyel áhítozzék. Elhurcolni, gyilkolni, rabolni - hazug névvel ezt mondják birodalomnak, és ahol pusztaságot teremtenek, békének.

(31) Természettől fogva kinek-kinek gyermekei és rokonai a legkedvesebbek: ezeket sorozással szolgaságra hurcolják idegenbe; asszonyaink és nővéreink, még ha az ellenség bujaságától megmenekülnek is, állítólagos barátainktól és vendégeinktől szenvednek gyalázatot.
Javainkat s vagyonúnkat az adófizetés, a földet és évi termését a gabonabeszolgáltatás, testünket és karunkat erdők és mocsarak járhatóvá tétele, a sok ütleg és gyalázat őrli fel. A szolgaságra született rabszolgák egyszer kerülnek vásárra, és azontúl gazdáik gondoskodnak róluk: Britannia a maga szolgaságát mindennap megvásárolja, mindennap hizlalja. És miként a ház népében a legfrissebb szolgákból még szolgatársaik is csúfot űznek, úgy akarnak ebben az egész földkerekségre kiterjedő régi szolgaseregben - mint új és hitvány fajzatot - tönkretenni bennünket, mert nekünk nincsenek földjeink, bányáink vagy kikötőink, melyeknek gondozására tartogatnának minket.
Az alattvalók férfiassága és elszántsága különben sem kedves a parancsotoknak; a távolság és elkülönülés önmagában is minél biztonságosabb, annál gyanúsabb. így mivel nincs remény a kíméletre, szedjétek végre össze bátorságotokat, akár az élet, akár a dicsőség a legkedvesebb számotokra. A brigasok egy asszony vezetése alatt felégették a coloniát, elfoglalták a tábort, és ha szerencséjük nem csap át gondatlanságba, lerázhatták volna az igát: mi, akik érintetlenek és betöretlenek vagyunk és szabadságra, nem megbánásra törekszünk, mindjárt az első összecsapással mutassuk meg, milyen férfiakat rejteget Caledonia.

(32) Vagy azt hiszitek, hogy a rómaiak ugyanolyan bátrak háborúban, mint amilyen zabolátlanok békében? A mi meghasonlásaink és viszálykodásaink tették őket híressé, ellenfeleik hibáiból kovácsolnak seregüknek dicsőséget. Ezt a legkülönfélébb népekből összeszedett hadat, amiképpen a szerencse tartja együtt, úgy a kudarc fogja szétszórni: ha ugyan nem gondoljátok, hogy a gallokat és a germánokat és, szégyen kimondani, a legtöbb britanniait - bár mások uralmának szentelik vérüket, de hosszabb időn át voltak ellenfelek, mint szolgák, - a hűség és jóindulat fűzi hozzájuk.
Félelem és rettegés - erőtlen kötelékei a szeretetnek; lerázásuk után azok, akik már nem félnek, gyűlölni kezdenek. Mindaz, ami győzelemre tüzelhet, a mi oldalunkon van: a rómaiakat nem lelkesítik asszonyaik, nincsenek itt szüleik, akik a megfutamodást gyalázatnak mondanák; legtöbbjüknek vagy nincs, vagy más a hazája. Kevesen vannak, reszketnek járatlanságukban; még az eget, a tengert és az erdőket is mint csupa ismeretlent kémlelik: szinte bezárva és megkötözve adták őket kezetekbe az istenek.
Ne rémítsen a hiú látvány, az arany csillogása, meg az ezüsté, amely nem véd és nem sebez. Éppen az ellenség hadsorai közt fogjuk megtalálni csapatainkat: a britannok fel fogják ismerni tulajdon ügyüket, a gallok emlékezni fognak korábbi szabadságukra, a többi germán csak úgy át fog szökni tőlük, mint ahogy nemrég az usipusok cserbenhagyták őket. És azontúl nincs ok a rettegésre: üresek az erődök, öregek lakják a coloniákat; a vonakodva engedelmeskedők és a jogtalanul parancsolgatok közepette ziláltak a municipiumok és széthúznak. Itt vezér, itt sereg, amott adók, bányák és a szolgaságot vállalók egyéb büntetései: hogy ezeket mindörökké tűrjük, vagy most mindjárt megbosszuljuk — ezen a csatatéren dől el. így hát, mikor a csatába indultok, őseitekre és utódaitokra gondoljatok."



Agricola beszéde

(33) „Hetedik éve, bajtársak, hogy vitézségetekkel, a római birodalom ot/sp/c/t/maival és közös, hű igyekezetünkkel már le is győztétek Britanniát. Annyi hadjáratban, annyi ütközetben, akár bátorságra volt szükség az ellenséggel szemben, akár tűrésre és erőfeszítésre szinte még a természettel szemben is, nekem sem kellett katonáim miatt elégedetlenkednem, nektek sem vezéretek miatt.
Tehát túljutván, én a korábbi helytartók, ti a korábbi seregek elérte határokon, Britannia végeit nem hírünkkel, nem is szóbeszéddel, hanem táborunkkal és fegyvereinkkel tartjuk megszállva: felfedeztük Britanniát és le is igáztuk. Én legalábbis menetelés közben, mikor fárasztott benneteket a sok mocsár vagy hegy és folyó, gyakran hallottam a legbátrabbak szavát: „Mikor kerül már az ellenség a kezünk ügyébe?"
Hát itt jönnek rejtekeikből kiűzve, és óhajaitok s vitézségtek előtt megnyílik a pálya; minden a győzőknek kedvez, s minden a legyőzötteknek árt. Mert amiképpen ennyi utat megtenni, erdőt megjárni, ennyi vízen átgázolni szép és dicső dolog — előrenyomulva, ugyanúgy a menekülők számára nagyon is veszélyes mindaz, ami ma még olyan kedvező; mert mi nem rendelkezünk ugyanolyan helyismerettel, sem ugyanolyan bő élelemkészletekkel, csak karunk és fegyverünk van, és benne mindenünk. Ami engem illet, már régi meggyőződésem, hogy sem a seregnek, sem a vezérnek a háta nincs védve. így hát a tisztes halál a becstelen életnél kívánatosabb, az épség és becsület pedig egy helyen terem, és korántsem lenne dicstelen dolog, ha éppen a földkerekség és a természet határán esnénk el.

(34) Ha csupa új nép és ismeretlen hadsor állna veletek szemben, más seregek példáival buzdítanálak benneteket: most saját dicső tetteiteket vegyétek számba, saját szemeteket kérdezzétek meg. Ezek azok, akiket tavaly, mikor egy légiót éjszaka, tolvajok módjára megtámadtak, puszta kiáltozással levertetek; ezek futamodnak meg a többi britann törzs közül a legkönnyebben, éppen azért maradtak meg ilyen sokáig.
Mint ahogy az erdők és hegyek közé behatolókkal a legbátrabb vadállatok szállnak szembe, a félénkek és tehetetlenek már a menet zajára elriadnak, úgy a legvitézebb britannok is már rég elhullottak, csak a gyávák és félénkek maradtak hátra. Ha most végre rájuk találtatok, nem megálltak, hanem megállásra kényszerültek: a végső szükség és a mérhetetlen félelem zsibbadása nyűgözte le soraikat ezen a helyen, hogy ti itt szép és látványos győzelmet arassatok.
Vessetek hát véget a hadjáratoknak, koronázzátok meg az ötven esztendőt e nagy nappal; bizonyítsátok be a köznek, hogy sohasem lehetett a hadseregre hárítani akár a háború elhúzódását, akár fellángolásának okait."



Tacitus Agricola 30-34. Borzsák István ford.