XVII October MMXVII AD

Az ítélet végrehajtása - Miért épp a keresztre feszítés

A keresztre feszítés eredetét tekintve erősen megoszlanak a kutatók véleményei, de valószínűnek tűnik, hogy az asszírok alkalmazták először a halálbüntetés végrehajtásának e módját. Diodórosz, i. e. 1. századi szicíliai történetíró beszámolója szerint az első asszír uralkodó megfeszítette Pharnoszt, Média királyát. A zsidók eleinte csak más népekkel szemben alkalmazták a kivégzés ezen módját, később azonban már maguk között is hajtottak végre keresztre feszítést.

Az i. e. 90-ben, Alexandrosz Janneosz, Júdea királya ellen szervezett zsidó felkelést követően lezajlott vérengzésről, melynek során a felkelők közül több száz férfit keresztre feszítettek, több korabeli forrás is beszámol. A bibliai Náhum könyvéhez készült magyarázat, az ún. Náhum-kommentár azon Qumránban talált kéziratok egyike (peser Nahum), amely elsőként tartalmaz konkrét történelmi neveket. A kézirat az i. e. 1. század derekára tehető (terminus ad quem).
David J. Halperin 20. századi amerikai történész szerint a zsidó hatóságok valószínűleg már az i. e 2. századtól alkalmazták az élve keresztre feszítést, mely kivégzési módot - a lefejezéssel együtt - a rómaiaktól vették át. A keresztre feszítés büntetése részévé vált a zsidó büntetési rendszernek: Josephus beszámolója alapján: „a zsidók olyan fontosnak tartják halottaik eltemetését, hogy még a keresztre feszítettek hulláit is leveszik és eltemetik napnyugta előtt.”

A keresztre feszítés elterjedése a Római Birodalomban szorosan összefüggött annak terjeszkedése során kialakult nemzetközi kapcsolatok folyamatos bővülésével. Keresztre feszítés járt az államellenes bűncselekmények elkövetőinek, a császárkori Rómában az uralkodó személyét bármilyen formában megsértő rabszolgáknak, és az emberölésben bűnösnek talált szolgáknak is. Az államellenes bűncselekmények körébe azonban - a Digesta tanúsága szerint - nem csupán a felségsértés, de számos egyéb tényállás is tartozott:
Justinianus ide sorolta többek között az ellenséggel való közösség minden formáját, illetve az alkotmány megdöntésére való törekvést is. Mivel pedig „a principátus első évszázada alatt a legtöbb Róma-ellenes lázadás a Júdeából, Szamáriából és Idumeából álló zsidó tartományban tört ki [...] az elfogott lázadókra - akik a római jog alapján idegeneknek (peregrini), vagyis római polgárjoggal nem rendelkező szabadoknak minősültek - rendszerint a keresztre feszítés járt.” Jézust tehát államellenes bűncselekmény (crimina laesae maiestatis) elkövetése miatt, mint nem római állampolgárt Pilátus kereszt általi halálra ítélte.

Jézus esetében - tekintettel arra, hogy nem volt római állampolgár - a helytartó által kihirdetett ítéletet azonnal végre kellett hajtani, hiszen nem volt fellebbezési lehetősége.
„A hol megfeszíték őt, és ő vele más kettőt, egyfelől, és másfelől, középen pedig Jézust. Pilátus pedig czímet is íra, és feltevé a keresztfára. Ez vala pedig az írás: A názáreti Jézus, a zsidók királya. Sokan olvasák azért e czímet a zsidók közül; mivelhogy közel vala a városhoz az a hely, a hol Jézus megfeszíttetett vala: és héberül, görögül és latinul vala az írva.”

Az evangéliumok tanúsága szerint a keresztfára szegezett tábla három nyelven íródott. „Római szokás volt, hogy a halálra ítélt nyakába akasztottak vagy keresztjére erősítettek egy fehér gipszből készült kis táblát, amelyre olvashatóan, fekete betűkkel ráírták a büntetés okát, s esetleg az elítélt nevét és születési helyét.” Az evangélisták mindegyike más módon számol be a felirat tartalmáról. George Mervyn Lee, 20. századi amerikai ókortörténész ezt épp a felirat többnyelvűségével magyarázza.
A háromnyelvű feliratot tartalmazó szövegnek az egyes nyelveken írott részei valószínűleg nem fértek ki egy sorba, így előfordulhatott, hogy azonos sorban két nyelven íródott szöveg is szerepelt. Mivel azonban az arámi nyelvű szövegben már akkor sem jelölték a magánhangzókat, az arámi szöveg minden bizonnyal kiférhetett egy sorba, ezért János - aki az arámi nyelvű feliratra emlékezett - jegyezte fel a leghosszabb szöveget.

János leírása alapján a zsidó főpapi küldöttség tiltakozott a felirat szövege ellen, de Pilátus már nem volt hajlandó változtatni ezen. Véleményem szerint Sáry tévesen következtet, amikor azt írja, hogy érzelmi alapon cselekedett a helytartó. Zlinszky szerint ugyanis az írásba foglalt ítéletnek a rendelkező része, akár fűztek hozzá indoklást, akár nem, annak írásba foglalását és kihirdetését követően már nem volt módosítható.
Hogy a Jézus halálbüntetését tartalmazó ítélet határozati része valóban tartalmazta a felirat (Pilátus által módosítani nem kívánt) szövegét, az azért valószínű, mert a titulus minden esetben a büntetés okát tartalmazta, annak pedig benne kellett lennie a rendelkező részben. Pilátus tehát valószínűleg ezen az alapon utasította el a zsidók kérését: „Amit írtam, megírtam.”

A keresztre feszített elítélt halálának lefolyását és kiváltó okait illetően terjedelmes szakirodalmi polémia bontakozott ki. Frederick Zugibe 20. századi amerikai orvosprofesszor kísérletei (!) alapján ma már egyértelmű, hogy „az elítélt halálát a kereszten minden bizonnyal a traumás sokk okozhatta.
Az előzetes testi fenyítés, a keresztfára szögezés és a kereszten való függés során átélt fizikai szenvedés ún. égő idegfájdalomhoz (causalgia) vezetett, ami sokkos állapotot idézett elő. A sokk intenzitását fokozta az erős izzadás miatt jelentkező folyadékveszteség. Az egymást követő fizikai megrázkódtatások keringési zavart okoztak, melynek következtében a létfontosságú szervek vérellátása fokozatosan romlott, végül leállt.



Forrás: Urbán Erika - Jézus Krisztus pere