XVIII October MMXVII AD

A vád támogatói - a farizeusok

A Szanhedrinben ott ülnek a szadduceusok mellett a farizeusok is, akik egyébként a legbecsületesebb, legőszintébben vallásos emberek voltak, gondoljunk csak a Jézust éjszaka meglátogató Nikodémusra vagy Arimateai Józsefre. Jézus halála és feltámadása után a nagy tekintélyű Gamáliel rabbi mély bölcsességről és őszinte hitről tanúskodó tanácsának köszönhetően menekül meg Péter és János a kivégzéstől (vö. ApCsel5,34-42)
Szent Pál apostol pedig – egykor maga is farizeus – a Szanhedrin előtt jó érzékkel tapint rá a szadduceusok és farizeusok közötti legélesebb teológiai ellentétre, amikor kijelenti, hogy a holtak feltámadása miatt áll előttük vádlottként, hiszen ő Jézus feltámadását hirdette. Ezzel meg is osztja a Szanhedrint, ugyanis a feltámadás hitét valló farizeusok mellé állnak a szadduceusokkal szemben (vö. ApCsel 23,1-11).
A Szanhedrin két, vallási és politikai felfogásában is különböző pártja Jézus megítélésében sem teljesen ért egyet, ám ugyanúgy érdekükben áll az, hogy megszabaduljanak tőle, ezért a farizeusok támogatják a szadduceus párt törekvését.

De miért is áll érdekében a farizeusoknak Jézus elpusztítása? Annál is inkább joggal merül fel ez a kérdés, mert Jézus kezdetben a legnagyobb bizalommal fordult hozzájuk. Elfogadta meghívásukat, együtt étkezett velük, és nekik is hirdette Isten országának örömhírét. De egyre inkább nehezükre esett szembesülni azzal, hogy míg korábban ők voltak a vallásos zsidó nép lelki atyái, most mindenki Jézus után megy.
Vagyis míg a főpapok esetében az anyagi és politikai érdek játszott főszerepet, addig a farizeusokat a féltékenység és a presztízsveszteségtől való félelem fordította Jézus ellen. Különösen, miután úgy látták, hogy ez az újdonsült próféta újraértelmezi a Törvényt, a nép pedig hitelesnek fogadja el törvénymagyarázatát, mert „úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók” (Mt 7,29), és szavait csodatettekkel igazolta. (Jó példa erre a béna meggyógyítása szombaton. Jézus a zsinagógában kijelenti, hogy nem az ember van a szombatért, hanem a szombat az emberért, és ő mint Emberfia ura a szombatnak is. Ezután csodával meggyógyítja a béna embert.
A nép úgy véli, hogy a zsinagógában, a szent térben és szombaton, a szent napon senki sem tehet ilyen csodákat, hacsak nincs vele az Isten – ha viszont vele van, akkor a törvénymagyarázata is helyes.) Mindehhez járul még az, hogy Jézus több esetben leleplezte a farizeusok képmutató praktikáit, és nyíltan bírálta külsődleges vallásosságukat. Sőt, tüntetőleg a nyilvános bűnösökkel ült le egy asztalhoz, és azt állította, a vámosok és utcanők az üdvösség szempontjából előnyben vannak a törvényt pontról pontra betartó farizeusokkal szemben. (Hozzá kell tenni, hogy ezek a bűnösök a Jézussal való találkozás hatására mind megtértek, és lélekben újjászülettek – gondoljunk csak Lévire, Zakeusra vagy Mária Magdolnára.)

Ettől fogva csap át a farizeusok bizalmatlansága és burkolt féltékenysége nyílt ellenségeskedésbe. Ez az a pont, amelytől kezdve már a valóságot sem fogadják el. Ők is látják Jézus csodáit, melyek hitelesítik tanítását, de – hogy ne kelljen elfogadniuk a valóságot – kibúvót keresnek, és azt mondják: az ördög hatalmával teszi ezeket.
Ez már megátalkodottság, melyről az Úr Jézus azt mondta, hogy a Lélek ellen való bűn, amire pedig nincs bocsánat (vö. Mt 12,22-37). Nem azért, mert Isten a megátalkodott emberrel szemben megszűnne irgalmasnak lenni, hanem mert az ember válik ebben az állapotban képtelenné az irgalom befogadására.

A farizeusok ugyanakkor kínosan ügyeltek a látszatra, és sok mindenben nem vallottak színt. Nem volt egyértelmű a viszonyuk sem a megszálló rómaiakkal, akiket utáltak, de nyíltan nem vállaltak velük konfliktust, sem a szadduceusokkal, akiket a teológiai felfogásbeli különbségen túl a rómaiakkal való lepaktálás miatt is gyűlöltek és lenéztek, de a rómaiakkal szemben lázadó zelótákkal sem, akikkel nem vállaltak közösséget, de a háttérből drukkoltak nekik. Éppen ezért Jézussal szembeni fellépésük során mindhárom csoportra tekintettel kellett lenniük, és persze a népre is, amely egyértelműen lelkesedett Jézusért.
Azt mindenképpen el akarták kerülni, hogy a nép szemében római szimpatizánsoknak tűnjenek, ezért úgy intézték, hogy ők a háttérben maradjanak, és a rómaiak ítéljék el Jézust, politikai alapon, mint zelótát. Kénytelen-kelletlen és csak a színfalak mögött fogtak tehát össze a szadduceusokkal, ezért jelenlétük a Passió elbeszélésében – különösen annak ősibb rétegeiben – alig észrevehető.

A politikai intrika tökéletesre sikerült. Mindegyik párt elhárította a felelősséget. Még Pilátussal és a Heródes-pártiakkal is összefognak (vö. Mk 2,6), a végső ítélet meghozatalakor ugyanakkor mindenki a kezét mossa – szó szerint és képletesen is –, mintha Jézust végül is senki sem ítélte volna halálra. Megdöbbentő, hogy senki sem meri, már akkor sem és utána sem, magára venni a Jézus halála miatti felelősség súlyát.



Forrás: Barsi Balázs - Jézus pere