logo

XXV September AD

Sextus Iulius Frontinus feljegyzései Róma város vízvezetékeiről (IV)

(Szerk. megj.: A (........) jelzés a latin szöveg hiányára utal)


A hivatallal járó személyzet is - noha a kincstár kész nekik megadni - mégis úgy látszik, a hivatalukat nem teljesítő gondnokok tehetetlensége és lustasága folytán megszűnt. Ámbár a senatus úgy határozott, hogy azokkal, akik a városból csakis az ügyek intézése érdekében kiszálltak, lictorok legyenek, nálunk ha a vezetékeket bejárjuk, hitelünk és a fejedelemtől adományozott tekintélyünk fogja a lictorokat pótolni.

Miután a dolog ismertetésével eljutottunk a gondnokok rendszeresítéséhez: helyes lesz hozzáadni, hogy Messala után kik voltak ennek a hivatalnak az én időmig a vezetői. Messala után Silius és Plancus consulok idejében Atteius Capito következett. Capito után C. Asinius Pollio és C. Antistius Vetus consulsága alatt Tarius Rufus.
Tarius után Servius Cornelius Cethegus és L. Vitellius Varro consulok idejében M. Coccius Nerva, a felséges Nerva nagyapja, a kiváló jogtudós. Ő utána Fabius Persicus és L. Vitellio consulok alatt C. Octavius Lenas következett.

Lenas után Aquilius Julianus és Nonius Asprenas consulsága idejében M. Porcius Cato. Ő utána következett Servius Asinius és Celer Quinctilianus consulok alatt A. Didius Gallus. Gallus után Q. Veranius és Pompeius Longus consulok alatt Cn. Domitius Afer.
Afer után Nero Claudius Caesar (IV.) és Cossus Cossis F. consulok alatt L. Piso. Piso után Verginius Rufus és Memmius Regulus consulsága alatt Petronius Turpilianus. Turpilianus utóda Crassus Frugi és Lecanius Bassus consulok alatt P. Marius. Marius utóda L. Telesinus és Suetonius Paullinus consulok alatt Fonteius Agrippa. Agrippa utóda Silius és Galerius Trachalus konzulok alatt Albius Crispus.
Crispus utóda Vespasianus harmadik és Coccius Nerva consulsága alatt Pornpeinus Silvanus. Silvanus utóda Valerius Messalinus konzulsága alatt T. Ampius Flavianus. Flavianus utóda Vespasianus ötödik és Titus harmadik konzulsága alatt Acilius Aviola, aki után Nerva császár harmadik és Virginius Rufus harmadik consulsága alatt a gondnokság mireánk ruháztatott. Most azt adom elő, hogy a vízvezetékek gondnokának mire kell vigyáznia, továbbá előadom a neki útmutatóul szolgáló törvényeket és senatus határozatokat.

A magánosok között a víz vezetésének joga körül azt kell szem előtt tartani, hogy senkise vezessen közvizet, amire engedélyt nem kapott és senki se vezessen többet, mint amennyire engedélye van.
Ugyanis így elérjük, hogy a mérték - amelyről azt mondottuk, hogy be kell szerezni - alkalmazható az új kifolyókhoz és a fejedelem új engedélyezéseihez is. Mind a kettőnél azonban nagy gonddal kell eljárni a sokszoros csalásokkal szemben.

Azonkívül a használatok megfigyelése végett a vezetékeket a városon kívül gondosan be kell járni s ugyanúgy a vízmedencéket és közkifolyókat is, hogy a víz megszakítás nélkül éjjel-nappal folyjon, amire senatus határozottal is kötelezve van a gondnok, mely határozat szószerint azt mondja, hogy „Q. Aelius Tubero és Paullus Fabius Maximus consulok, hűséges férfiak előterjesztésére, hogy a közkifolyók számáról, amelyek a városban és a városhoz csatolt épületek között vannak, ne legyen a határozat: erről a dologról úgy határoztatott, hogy a közkifolyók számát, amelyek azok jelentése szerint, akik a senatustól azt a megbízást kapták, hogy tekintsék meg a közvizeket és a közkifolyókat - jelenleg vannak, sem növelni, sem apasztani nem kell.
Határoztatott továbbá, hogy a vizek gondnokai, akiket a felséges császár a senatus hozzájárulásával kinevezett ügyeljenek, hogy a közkifolyók éjjel és nappal minél állandóbban öntsék a nép használatára a vizet.” Ebben a senatus határozatban - véleményem szerint - az a legfontosabb, hogy a senatus a közkifolyók számát sem növelni, sem csökkenteni nem engedte.
Azt hiszem, ez azért történt, mert a vizek mennyisége, melyek azon időben jöttek a városba, mielőtt a Claudia és az új Anio bevezettettek volna, nagyobb szolgáltatásra képesek nem voltak.

Aki magánhasználatra vizet akar vezetni, azt kérnie kell és a fejedelemtől levelet kell a gondnokhoz hoznia. A gondnok tartozik a császár engedélyének azonnal eleget tenni és ezen feladat elvégzésére a császár egy szabadosát felügyelőnek kirendelni. Felügyelőt először - úgy látszik - Titus Claudius alkalmazott, miután a Claudiát és az új Aniot bevezette.
Hogy mit tartalmaz a levél, azt a majorosokkal is közölni kell, hogy később hanyagságukat vagy csalárdságukat a nemisme-réssel ne menthessék. A felügyelő gondoskodjék, hogy az engedélyezett mértéknek megfelelő kehely a vízmérők által megjelöltessék és gondosan figyelje a mértéket, amit fentebb mondottunk, hogy a kehely a mértéknek megfelelő és ugyanolyan jelzésű legyen, hogy a vízmérőknek ne legyen lehetőségük arra, hogy egyéni kegy szerint egyszer nagyobb, máskor kisebb belvilágú kelyhet adjanak.
De arra sem legyen szabadság, hogy ettől eltérő bármilyen ólomcső. bekapcsolása engedélyeztessék, hanem csak olyan belvilágú, mint amellyel a kehely megjelöltetett és csak ötvenlábanként, amint arra az alább következő senatus határozat int:
„Q. Aelius Tubero és Paullus Fabius Maximus hűséges férfiak azon előterjesztésére, hogy mi a nézet arról, hogy egyes magánosok a közvizekből vizet vezethessenek, erről a dologról úgy határoztak, hogy magánosoknak a közös vízmedrekből nem szabad vizet vezetni, főképpen azokon a helyeken, amelyeken a magánosok a városon belül vagy kívül alkalmasan építhetnek vízmedencét, amelyből a vizet úgy vezethetik, mintha a közös medencéből kapnák. A vízvezeték gondnokai senkit sem jogosítsanak fel azok közül, akik közvizet kapnak arra, hogy a medencétől, amelyből a vizet kapják, ötven lábon belül egy quináriánál bővebb csövet fektessenek.”

Ebben a senatus határozatban az a figyelemreméltó, hogy a vizet csak medencéből engedi kivenni, hogy a vízfolyások vagy csövek sűrűn megsértve ne legyenek. Az engedélyezett víz joga sem az örökösre, sem a vevőre vagy- a birtok bármely új gazdájára nem száll át. A közfürdőknek meghagyatott az a régi joguk, hogy az egyszer engedélyezett vízmennyiségük megmaradjon; így látjuk ezt a régi senatus határozza medence biztonsága szempontjából is fontos, hogy ok nélkül ismételten ki ne lyukaszák. A vízvezeték-kezelőknek azt a jövedelmét is meg kell szüntetni, amelyet szúrásoknak neveznek.
Hosszú és különböző az a távolság, amelyen át a városban a csövek kavicsok alatt rejtőzve futnak. Ezeket az által, akit bepanaszoltak, szúrásoktól szerteszét megsebezve találtam, melyek útközben minden vásárlónak á saját csövén adták a vizet, aminek az volt a következménye, hogy közhasználatra csak kis mennyiség jutott. Hogy ilyen módon mennyi vizet lehet megmenteni abból ítélem meg, hogy egy darab kiemelt ólomcső tele volt ilyenféle ágakkal.

Hátra van még a vezetékek biztonsága. Mielőtt azonban erről szólanék némely dolgot a személyzetről (familia) kell előadnom, amely annak okából rendszeresíttetett. Személyzet kétféle van, egyik a közé, a másik a császáré.
A közszemélyzet régibb amelyről azt mondottuk, hogy Agrippa hagyta hátra Augustusnak és ő államosította. Ez körülbelül 240 emberből áll. A császár személyzetének száma 460, amelyet Claudius szervezett meg, amikor a vizeket a városba bevezette. Mind a két személyzet több szolgálati ágra oszlik: majorosok, medence felügyelők, kerülők, kavicsolók, burkolat készítők és más kézművesek.
Ezek közül egyeseknek a városon kívül kell lenni, azon hibák végett, amelyek nem nagyszabásúak, de gyors segítséget kívánnak, valamennyinek pedig rendelkezésre kell lenni a városban a medencék és hivatalok őrségei körül mindazon munkák elvégzésére, amelyek előadódnak, különösen, hogy sürgős esetekben a vizek őrsége minél több vidékről minél eredményesebben összevonható legyen oda, ahol annak szüksége előállott.
Mind a két személyzet, az elöljárók dicsvágya vagy hanyagsága folytán, magánfoglalkozáshoz szokott. Ezek nagy számának valamelyes fegyelemhez és a közszolgálathoz való visszavezetése céljából úgy intézkedtünk, hogy előtte való nap hagyjuk meg, hogy mit kell csinálni és hogy mit végzett a nap alatt, azt a teljesítményből állapítjuk meg. A közszemélyzet illetményei a kincstárból adatnak, amely költség a vízvezetés jogával összefüggő adók jövedelméből fedeztetik.

Ezek (......) állnak, amelyek a vezetékek vagy medencék, színházak vagy tavak körül vannak. Ezt a közel 250 sestercius változó és idegen célra fordított, újabb időkben pedig a Domitianus alap céljaira adott jövedelmet felséges Nerva igazságossága a népnek adta vissza, a mi szorgosságunk pedig határozott szabályokkal rendezte, hogy nyilvánvaló legyen, hogy melyek az ezen adókhoz tartozó helyek. A császár személyzete a császár magánpénztárából kapja illetményeit, ugyanonnan utaltatik ki minden ólom és a vezetékek, a medencék és tavak fenntartására szükséges összes költség.

Miután mindazt előadtuk, ami a személyzetre vonatkozik, ahogy megígértük, a vezetékek felügyeletére fogunk áttérni, ami különös gondot igényelő dolog, minthogy a római birodalom nagyságának ez elsőrendű bizonysága.

Nagy és sok munka szokott hirtelen keletkezni, amelyeket, még mielőtt nagyobb segítséget igényelnének, végre kell hajtani, mindazonáltal okos megfontolásnak kell alávetni, mert hogy csinálni vagy bővíteni kell-e valamit, nem kell mindig elhinni az igénylőknek. Ezért a gondnoknak nemcsak szakértői tudással, hanem saját tapasztalattal is fel kell szerelve lennie és nemcsak helybeli építészeket kell meghallgatnia, hanem többeknek hozzászólását és alaposságát kell segítségül hívnia, hogy megállapíthassa, miket kell azonnal végrehajtani, és miket lehet elhalasztani, továbbá miket kell vállalkozókkal és miket házi munkásokkal végeztetni.
Munkák keletkeznek azon okokból: mert a vezetékek vagy a régiség, vagy a tulajdonosok hatalmaskodása, vagy az idők viszontagsága, vagy ami újabb időkben gyakrabban megtörténik, építési hiba miatt elromlanak.
A régiségtől vagy az idők viszontagságától a vezetékeknek rendszerint azok a részei szenvednek, amelyek boltíveken nyugszanak, avagy a hegyek oldalára vannak elhelyezve és a boltíveken elhelyezettek közül azok, amelyek a folyón vitetnek át: ezért ezeket a műveket különös gyorsasággal kell rendbe hozni.
Kevésbé vannak a sérülésnek kitéve a földalatti vezetékek, amelyek sem a fagynak, sem a melegnek nincsenek kitéve. A hibák azonban olyan természetűek, hogy a víz folyásának megakasztása nélkül is lehet rajtuk segíteni, vagy pedig szétbontás nélkül nem javíthatók ki, mint azok, amelyek a mederben állnak elő.

Ezek kettős okból keletkeznek: vagy az iszap lerakodása folytán - ami némelykor kérgessé keményedik - akadályoztatik a víz útja, vagy a vakolat rongálódik meg, aminek folytán szivárgások keletkeznek s ettől a medrek oldalainak és az alépítményeknek meg kell rongálódniuk. A darázskőből épített gömbök maguktól is összeomlanak a nagy teher alatt.
Azokat, amelyek a vízfolyások medre körül vannak, nem nyáron kell kijavítani, hogy használatuk épp azon idő alatt ne szüneteljen, amikor leginkább szükség van rájuk, hanem tavasszal vagy ősszel éspedig a legnagyobb sietséggel, hogy t. i. valamennyinek a kijavítása előtt a vezetékek minél kevesebb napon át álljanak használaton kívül.
Azt mindenki tudja, hogy a vezetékeken egyenként kell ezt elvégezni, nehogy ha egyszerre többet helyeznek használaton kívül, a városban vízhiány álljon elő. Azok, amelyeket a vízfolyás megszüntetése nélkül kell kijavítani, leginkább építési hibából állnak, amiket szintén a maga idejében és helyesen kell kijavítani.

Az építésre alkalmas idő április elsejétől november elsejéig tart, úgyhogy a nyárnak azt a részét, amely túlságosan forró, célszerű elmellőzni, mert az éghajlat mérsékeltségére szükség van, hogy az építmény a nedvességet jól magába szívja és tömörré váljék.
Azonban a nap nem kevésbé támadja az anyagot, mint a fagy és nincs építmény, ami nagyobb gondot igényelne, mint az olyan, aminek víznek kell ellenállnia. A védelmét tehát mindeniknek a mindenki által ismert, de kevesek által megtartott törvény szerint kell gyakorolni.

Azt hiszem, hogy abban nincs kétség, hogy a legközelebb fekvő vezetékeket, vagyis amelyek a négyszögletű hétezres kőtől innen vannak, legjobban kell őrizni, mert legdrágább építményűek és mindenik több víz vezetékét foglalja magába, ezért ha el kellene bontani, a víz nagy része hiányoznék a városból. Azonban ezen nehézségeknek is van orvosszere: ideiglenes művet készítenek a hiányzó mérvéhez mérten, a medret pedig a megbontott vezeték hosszában ólomcsatornákkal kötik Össze.
Továbbá mert csaknem minden fedett vízfolyás magánosok szántóföldjein vezettetett át és nehéznek látszott a jövőbeli költségek előteremtése, hacsak valakinek az alapítványa segítségül nem jönne, s egyben hogy a csatornák helyreállításánál a vállalkozókat a hozzájutásban a birtokosok ne akadályozzák, senatus határozatot hoztak, amelyet ideírtam: „Q. Aelius Tubero és Paullus Fabius Maximus consulok, hűséges férfiak kérdésére, hogy hogyan történjék a Julia, Marcia, Appia, Tepula és Anio medrének, fedett csatornáinak és boltíveinek kijavítása, erről a dologról úgy határoztak, hogy amidőn azok a csatornák és boltívek javíttatnak, melyeknek saját költségén való javítását a felséges császár a senatusnak megígérte földet, iszapot, követ, cserepet, homokot, fát és minden mást, amire ezen célból szükség van, valamennyit a magánosok sérelme nélkül, a magánosok földjéről lehessen venni és elvinni.
Ezek valamely tekintélyes férfi becslése szerint megállapított kártérítés ellenében vétessenek és szállíttassanak el és az azon tárgyak kijavítására szükséges ezen dolgok elhordására ahányszor szükség van rá, a magánosok földjein való áthajtásra az ő károsodásuk nélkül utak adassanak.

Gyakran származik azonban hiba a birtokosok hatalmaskodásából, akik különféleképen megsértik a medreket. Először is azt a térséget, amelyet a senatus határozatából kifolyólag a vízvezetékek körül üresen kell hagyni: épületekkel vagy fákkal elfoglalják.

A fák jobban ártanak, mert ezek gyökerétől úgy a beboltozások, mint az oldalak is meglazulnak, azután azok testén át mellékutakat csinálnak, utoljára a megóvás útját elzárják, ami mind kitetszik abból a senatus határozatból, amit ide írok:
„Q. Aelius Tubero és Paullus Fabius Maximus consulok hűséges férfiak előterjesztésére, hogy azon vizeknek az útját, amelyek a városba jönnek szabad-e emlékművekkel és épületekkel elfoglalni, vagy fákkal beültetni, erről a dologról a következőképen határoztak:
A vízfolyások és medencék helyreállítása céljából, amelyek által a közművek is megrontatnak az a határozat, hogy a források, boltívek és falak körül minden oldal felől tizenöt lábat, a föld alatt levő vízfolyások és medencék körül pedig a városon belül és a városon kívül, ha összefüggő építmények mind a két rész felől 5 lábat üresen kell hagyni, úgy hogy ezen helyre ezután sem emlékművet, sem épületeket elhelyezni sem pedig fát ültetni nem szabad s ha ezen a távolságon belül most fa van, azt ki kell irtani, kivéve ha épületekkel bezárt összefüggő gazdaságok volnának.
Ha valaki ez ellen vét, esetenként 10.000 sesterciussal büntettessék, amelynek a felét jutalmul a feljelentőnek kell adni, akinek a munkája által lehetett megfogni azt, aki ezen senatus határozat ellen vétett, a másik felét pedig a kincstárba kell beszállítani. Az ügyben a vízvezetéki gondnokoknak kell vizsgálatot tartani és ítélkezni.”

Ezt a senatus határozatot nagyon igazságosnak lehetne látni, mivel azok a távolságok csupán a köztársaság hasznáért tilalmaztatnak, de mennyivel inkább igazságos az, amikor őseink csodálatos igazságossággal még azt sem vették el a magánosoktól, ami a köz javára szolgált, hanem amikor vizet vezettek, ha nagyobb birtokos volt az eladó fél, az egész földért pénzt ajánlottak s amikor megállapították a szükséges területet a földet tüstént eladták. Így saját határaik között a köztársaság is és a magánosok is tulajdonjoggal bírtak.
Igen sokan mégis elégedetlenkedve, hogy földjüket elfoglalták, kezet vetettek magukra a vezetékekre úgy azok, akiknek engedélyezett vízvezetési joguk van, mint azok, akik az adományozás valamilyen alkalmával most visszaélnek. Mi lenne tovább, ha ezen általános szigorú törvénnyel nem fékeztetnének és a makacskodókat nem fenyegetné a szigorú büntetés?

Ide írtam a törvény vonatkozó szavait: „Titus Quinctius Crispinus consul törvényjavaslatot terjesztett elő a néphez és a nép azt elfogadta. Mindaz, aki ezen törvény meghozatala után a város felé vezetett közvizek medrét, a fedett vízfolyásokat, holtíveket, csöveket, medencéket és tavakat tudva, gonosz szándékkal megfúrja, megrongálja, fúrásukat vagy megrongálásukat előkészíti és rosszabbá teszi, hogy ezek a vizek ne tudjanak Róma városába eséssel befolyni vagy bevezettetni és hogy Róma városában és azokban az épületekben, amelyek a városhoz tartoznak vagy tartozni fognak s azokban a kertekben majorokban és helyeken, amely kertek, majorok és helyek tulajdonosainak víz adatott vagy engedélyeztetett vagy engedélyeztetni fog, a víz ne folyjék, oda ne jusson a vízmedencékbe és tavakba bevezethető ne legyen: az a római népnek 100.000 sesterciust legyen köteles adni.
Aki pedig ezek közül valamit titokban csinált, legyen köteles mindent rossz szándék nélkül kifoltozni, újracsinálni, helyreállítani, építeni, elhelyezni, gyorsan lebontani s mindent úgy, hogy akárki e vízvezetékek gondnoka vagy bárki lesz, vagy ha senki sem lesz, akkor az a praetor, aki a polgárok és külföldiek között a jogszolgáltatást teljesíti a bírságot zálogokkal szorgalmazza és kényszerítse és annak a gondnoknak, vagy ha gondnok nem lesz, akkor annak a praetornak ezen nélkül is bírság kimondására, behajtására és zálogolásra joga és hatalma legyen. Ha valamit ezek közül szolga követett el, akkor annak ura adjon a népnek 100.000 sesterciust.
Ha a közvizeknek, melyek Róma felé vezettetnek, vagy vezettetni fognak, medre, födött vezetéke, boltíve, csöve, medencéje körül valamely bekerített hely áll, ezen törvény életbelépte után azon a helyen senki semmit el nem helyezhet, meg nem mozdíthat, el nem zárhat, meg nem erősíthet, semmit nem állíthat, helyezhet, építhet, nem szánthat, vethet, sem arra a helyre semmit be nem dobhat, kivéve amit azok javítása és helyreállítása céljából ezen törvény szerint szabad vagy szükséges lesz.

Aki ezek ellen cselekszik, az ellen is ugyanezen törvény, jog és eljárás alkalmaztassék, bárhogyan van vagy lenni kellene, ha ő a medret vagy födött vezetéket ezen törvény ellenére szétrombolta vagy megfúrta, hogy azon a helyen legeltetni, füvet, szénát kaszálni a vízvezetékek gondnokai, akik most vannak és akik lesznek
A források, boltívek, falak, medrek és födött vezetékek körül elhatároltan a fákat, szőlőtőkéket, csipkebokrokat, töviseket, a parton levő kerítést, fűzfabokrokat, nádasokat el kell távolítani, ki kell tépni, ki kell ásni és gyökerestől ki keli irtani úgy, ahogy azt helyesen csinálni kell és ezen a címen azoknak zálogolásra, nemkülönben bírság kiszabására és behajtására joguk, felhatalmazásuk legyen ós azt saját károsodásuk nélkül végrehajthassák.

A kerítések, amelyekre nézve a vízvezeték-felügyelők az ok megállapítása mellett, a gazdájuknak engedélyt adtak, hogy ne romboltassanak le, amelyekre azon gondnokok neve, akik az engedélyt adták, fel van írva, illetve vésve - megmaradhatnak.
Ezen törvény értelmében magától értendő, hogy ezen forrásokból, medrekből, fedett vezetékekből vizet venni vagy meríteni azoknak, akiknek a vízvezetékek gondnokai ezt megengedték, csak kerékkel, kehellyel, gépezettel szabad, míg ellenben sem kútnak, sem új fúrásnak lenni nem szabad.”

Nem tagadom, hogy azok, akik ezen igen hasznos törvényt megszegik, méltók a kilátásba helyezett büntetésre, de azokat, akiket a hosszú idő mulasztása tévedésbe ejtett, enyhén kellett felelősségre vonni. Tehát serényen azon fáradoztunk, hogy (amennyiben rajtunk állott) azok, akik tévedtek, elnézésben részesüljenek.
Azok előtt pedig, akik figyelmeztetés után az uralkodó kegyességéhez folyamodtak, úgy tűnhetünk fel, hogy az engedély elnyerésének indító oka voltunk. A továbbiakban pedig azt óhajtom, hogy a törvény végrehajtására ne legyen szükség, mert nyilvánvaló, hogy a hivatal hitele, vele való összeütközések által is oltalmaztatik.


Forrás: Sextus Iulius Frontinus feljegyzései Róma város vízvezetékeiről Latinból fordította: Palasovszky Sándor 1936